e-világ

A Duna Tv stábja a Semper reformanda címû sorozat forgatásán

A médiában sajnos gyakran megtapasztalható vélekedéssel szemben a jó hír is hír. Sõt – egészséges értékrendet feltételezve – nagyobb öröm a jó hírrõl számot adni. Ilyen õszinte öröm az, amikor egy pillanatra megállunk, és a karácsonykor tízéves fennállását ünneplõ Duna Televíziót köszöntjük.

Elfogult vagyok, többszörösen is. Elõször a kezdeteket illetõen. Még a rendszerváltozás felejthetetlen idõszakához tartozik a Magyarok Világszövetségének 1992-ben, a Kongresszusi Központban tartott nagygyûlése. Ekkor még csaknem egységes volt a hazai értelmiség, én az egészségünkrõl tarthattam elõadást a plenáris ülésen. De utólag viszszagondolva – bár sok kitûnõ elõadás, felszólalás hangzott el – talán mégis Csoóri Sándor javaslata tette leginkább történelmi eseménnyé az alkalmat. A kiváló író, a világszövetség elnöke ugyanis felvetette, hogy létre kellene hozni egy olyan televíziót, amely elérné a világban – azon belül is elsõsorban a Kárpát-medencében élõ – magyarságot.

Mindnyájan – fõként Antall József miniszterelnök – magunkévá tettük a gondolatot, ezért történhetett meg, hogy a nem lebecsülhetõ múló értékek mellett ezúttal egy valódi, maradandó érték is született. Néhány hónap alatt lezajlottak az elõkészületek. Akkor még nem volt ritkaság, hogy egy-egy jó ügy mellé odaálltak azok is, akik különbözõképp gondolkodtak, különbözõ pártokban politizáltak – így 1992 karácsonyára realizálódhatott a nagyszerû kezdeményezés.

Emiatt elfogultságom további gyökerei már az elmúlt évtized Duna Televíziójában rejlenek. Bizonyos, hogy a hazai televíziózás színvonalának jelentõs csökkenése, a kulturális értékek háttérbe szorulása mára jelentõsen felértékelte a Duna Televízió által megvalósított mûsorpolitikát. A küzdelmekben nemcsak viszonylag, hanem abszolút értelemben is helytállt. A szomorú médiaháborúban igazi példát mutatott a ma sokat emlegetett közszolgálatiságból. Tette úgy, hogy közben egy pillanatra sem feledkezett meg alapvetõ küldetésérõl, a magyarság – a határokon belül és a határokon túl élõk – szolgálatáról. Nem lehetett könnyû, ezért annál tiszteletre méltóbb, hogy jó hatásfokkal sikerült az elõítéletes, szélsõséges nézetektõl is terhes társadalomban jó ízléssel megtalálni azt az utat, amely a legjobb értelemben vett nemzeti érzés, a magyar kultúra, tudomány és további örömünkre a spiritualitás, az egyházi élet szolgálatát, bemutatását jelentette. De nem szûkült rosszul értelmezett „nemzeti” televízióvá a Duna Tv: közvetítette az egyetemes kultúra értékeit, számot adott a világ eseményeirõl, változásairól, és ízlésesen szórakoztatott.

Az egyházi mûsorok és egyik szerkesztõ-riporterük – az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára, Fabiny Tamás – adják további elfogultságom magyarázatát. A Duna Tv egyházi mûsorsávja nem hitbizománya egyik felekezetnek sem, nincsenek kvóták, mesterségesen meghatározott arányok, az élet alakítja, szerkeszti a programokat. A sokszínû, gazdag hazai egyházi paletta az elfogulatlan szerkesztéssel amúgy is tükrözi az egyes egyházak súlyát, jelzi tevékenységük minõségét.

Sok örömet szereztek mindnyájunknak a Duna Tv egyházi mûsorai. A hazai és a határokon túli egyházi élet bemutatása, a portrék, a történelmi dokumentumok… Számomra különösen is emlékezetesek voltak az értõ beszámolók, riportok az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem évenkénti konferenciáiról. Fabiny Tamás 1996 óta végzi – sok egyéb elfoglaltsága mellett – a szerkesztõ-riporteri munkát, kiválóan. Talán azért is, mert saját elképzelései szerint, egészséges mozgástérrel, szabadon dolgozhat. Mi pedig nemcsak büszkék lehetünk rá, hanem jóérzéssel nyugtázhatjuk, hogy ily módon egyházunk is hozzájárult a Duna Televízió szolgálatához. Mert valódi szolgálat is ez, aminek további sorsán õrködni, ezt segíteni többek között a hazai egyházaknak is fontos feladata. E küldetés megvalósulásához az is hozzájárulhat, hogy Binder István újságíró személyében éppen egyházunk delegálhatott képviselõt a Duna Tv kuratóriumába.

Kétségtelen, hogy az ötlet megszületésekor elsõsorban a Kárpát-medencei, azon belül is a határokon túl, kisebbségi sorsban élõ magyarságot tartották szem elõtt. Sokunknak személyes élménye, hogy valóban milyen sokat nyújtott e téren a Duna Televízió az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai, a bácskai, a burgenlandi(!) magyaroknak, hogyan vált életük részévé, magyarságukat megtartani segítõ erõvé a program. De ezzel egyidejûleg a Duna Tv természetesen a hazai magyarság számára is kedvelt médiummá vált. Olyannyira, hogy Fabiny Tamás felvetette azt a gondolatot, meg kellene találni – a jogilag is korrekt – módját annak, hogy engedéllyel, szabályosan lehessen másolni a videóra felvett mûsorokat, hogy azokhoz is eljusson, akik egy-egy mûsort nem láthattak. Komoly igény lenne erre.

Végül még egy elfogult gondolat. Ugyancsak személyes, megható emlékem, mennyi értéket közvetített a Duna Tv a nyugat-európai magyaroknak is. Párizsban, Zürichben, Bécsben többször átéltem ezt az élményt. Nemcsak a kisebbségi, hanem az emigráns sors is igényli a haza jelenlétét életében. Az európai uniós csatlakozásunkkal bizonyára tovább növekszik majd a rövidebb-hoszszabb idõt Európa más országában töltõk száma. Érték lesz az õ számukra is a Duna Televízió, ugyanúgy, mint karácsonytól az Egyesült Államokban élõknek is. Mert a tízéves fennállást követõen ily módon megkezdõdhet egy régi álom megvalósítása, amely által egy más kontinensen is élvezhetõ lesz az adás.

Boldog születésnapot, Duna Tv!

Frenkl Róbert