e-világ

Hozzászólás a cikkhez

A Duna Tv stábja a Semper reformanda című sorozat forgatásán

A médiában sajnos gyakran megtapasztalható vélekedéssel szemben a jó hír is hír. Sőt – egészséges értékrendet feltételezve – nagyobb öröm a jó hírről számot adni. Ilyen őszinte öröm az, amikor egy pillanatra megállunk, és a karácsonykor tízéves fennállását ünneplő Duna Televíziót köszöntjük.

Elfogult vagyok, többszörösen is. Először a kezdeteket illetően. Még a rendszerváltozás felejthetetlen időszakához tartozik a Magyarok Világszövetségének 1992-ben, a Kongresszusi Központban tartott nagygyűlése. Ekkor még csaknem egységes volt a hazai értelmiség, én az egészségünkről tarthattam előadást a plenáris ülésen. De utólag viszszagondolva – bár sok kitűnő előadás, felszólalás hangzott el – talán mégis Csoóri Sándor javaslata tette leginkább történelmi eseménnyé az alkalmat. A kiváló író, a világszövetség elnöke ugyanis felvetette, hogy létre kellene hozni egy olyan televíziót, amely elérné a világban – azon belül is elsősorban a Kárpát-medencében élő – magyarságot.

Mindnyájan – főként Antall József miniszterelnök – magunkévá tettük a gondolatot, ezért történhetett meg, hogy a nem lebecsülhető múló értékek mellett ezúttal egy valódi, maradandó érték is született. Néhány hónap alatt lezajlottak az előkészületek. Akkor még nem volt ritkaság, hogy egy-egy jó ügy mellé odaálltak azok is, akik különbözőképp gondolkodtak, különböző pártokban politizáltak – így 1992 karácsonyára realizálódhatott a nagyszerű kezdeményezés.

Emiatt elfogultságom további gyökerei már az elmúlt évtized Duna Televíziójában rejlenek. Bizonyos, hogy a hazai televíziózás színvonalának jelentős csökkenése, a kulturális értékek háttérbe szorulása mára jelentősen felértékelte a Duna Televízió által megvalósított műsorpolitikát. A küzdelmekben nemcsak viszonylag, hanem abszolút értelemben is helytállt. A szomorú médiaháborúban igazi példát mutatott a ma sokat emlegetett közszolgálatiságból. Tette úgy, hogy közben egy pillanatra sem feledkezett meg alapvető küldetéséről, a magyarság – a határokon belül és a határokon túl élők – szolgálatáról. Nem lehetett könnyű, ezért annál tiszteletre méltóbb, hogy jó hatásfokkal sikerült az előítéletes, szélsőséges nézetektől is terhes társadalomban jó ízléssel megtalálni azt az utat, amely a legjobb értelemben vett nemzeti érzés, a magyar kultúra, tudomány és további örömünkre a spiritualitás, az egyházi élet szolgálatát, bemutatását jelentette. De nem szűkült rosszul értelmezett „nemzeti” televízióvá a Duna Tv: közvetítette az egyetemes kultúra értékeit, számot adott a világ eseményeiről, változásairól, és ízlésesen szórakoztatott.

Az egyházi műsorok és egyik szerkesztő-riporterük – az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára, Fabiny Tamás – adják további elfogultságom magyarázatát. A Duna Tv egyházi műsorsávja nem hitbizománya egyik felekezetnek sem, nincsenek kvóták, mesterségesen meghatározott arányok, az élet alakítja, szerkeszti a programokat. A sokszínű, gazdag hazai egyházi paletta az elfogulatlan szerkesztéssel amúgy is tükrözi az egyes egyházak súlyát, jelzi tevékenységük minőségét.

Sok örömet szereztek mindnyájunknak a Duna Tv egyházi műsorai. A hazai és a határokon túli egyházi élet bemutatása, a portrék, a történelmi dokumentumok… Számomra különösen is emlékezetesek voltak az értő beszámolók, riportok az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem évenkénti konferenciáiról. Fabiny Tamás 1996 óta végzi – sok egyéb elfoglaltsága mellett – a szerkesztő-riporteri munkát, kiválóan. Talán azért is, mert saját elképzelései szerint, egészséges mozgástérrel, szabadon dolgozhat. Mi pedig nemcsak büszkék lehetünk rá, hanem jóérzéssel nyugtázhatjuk, hogy ily módon egyházunk is hozzájárult a Duna Televízió szolgálatához. Mert valódi szolgálat is ez, aminek további sorsán őrködni, ezt segíteni többek között a hazai egyházaknak is fontos feladata. E küldetés megvalósulásához az is hozzájárulhat, hogy Binder István újságíró személyében éppen egyházunk delegálhatott képviselőt a Duna Tv kuratóriumába.

Kétségtelen, hogy az ötlet megszületésekor elsősorban a Kárpát-medencei, azon belül is a határokon túl, kisebbségi sorsban élő magyarságot tartották szem előtt. Sokunknak személyes élménye, hogy valóban milyen sokat nyújtott e téren a Duna Televízió az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai, a bácskai, a burgenlandi(!) magyaroknak, hogyan vált életük részévé, magyarságukat megtartani segítő erővé a program. De ezzel egyidejűleg a Duna Tv természetesen a hazai magyarság számára is kedvelt médiummá vált. Olyannyira, hogy Fabiny Tamás felvetette azt a gondolatot, meg kellene találni – a jogilag is korrekt – módját annak, hogy engedéllyel, szabályosan lehessen másolni a videóra felvett műsorokat, hogy azokhoz is eljusson, akik egy-egy műsort nem láthattak. Komoly igény lenne erre.

Végül még egy elfogult gondolat. Ugyancsak személyes, megható emlékem, mennyi értéket közvetített a Duna Tv a nyugat-európai magyaroknak is. Párizsban, Zürichben, Bécsben többször átéltem ezt az élményt. Nemcsak a kisebbségi, hanem az emigráns sors is igényli a haza jelenlétét életében. Az európai uniós csatlakozásunkkal bizonyára tovább növekszik majd a rövidebb-hoszszabb időt Európa más országában töltők száma. Érték lesz az ő számukra is a Duna Televízió, ugyanúgy, mint karácsonytól az Egyesült Államokban élőknek is. Mert a tízéves fennállást követően ily módon megkezdődhet egy régi álom megvalósítása, amely által egy más kontinensen is élvezhető lesz az adás.

Boldog születésnapot, Duna Tv!

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::