On-line plusz

Október 21., hétfő

Ma megint nagyon sok dolgom volt. Marci reggel nem akart felkelni, a fejére húzta a takarót, amikor meghallotta az ébresztőóra csörömpölését. „Fúj, hétfő” – morogta a párnába – „ráadásul matekdolgozat, és még az eső is esik. Kinek van kedve ilyenkor kibújni az ágyból?!” No, de én szemmel tartottam, így aztán pont időben értünk be a suliba, és a dolgozat is elég jól sikerült. Hogy segítettem-e neki? Hát, bevallom, nagyon drukkoltam – de egyebet nem kellett tennem, mert tegnap rendesen tanult. Így aztán én is mosolyogva néztem, amint délután beugrott Danihoz internetezni – egy kis játékot igazán megérdemelnek a fiúk. Örülök, hogy ilyen jó barátok, jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. Bárcsak minél több őszinte, igaz barátság lenne „odalent”... Hazafelé még volt részünk egy kis izgalomban, Marci már megint a piros lámpánál akart átszaladni az úttesten – ilyenkor legszívesebben jól fülön csípném –, de szerencsére az utolsó pillanatban magától is eszébe jutott, hogy nem szabad. Útközben egy kicsit megpöccintettem a vállát, mire a homlokára csapott, és már ment is fel a Nagyihoz, ahogy ígérte. Még a kenyeret se felejtette el megvenni neki. Jó gyerek. Vajon nehéz dolog jónak lenni...?

Október 31., csütörtök

Az egész család lázas izgalommal készül a Nagyi születésnapjára. Marci külön meglepetéssel készül, tudom, mert félre is tett a zsebpénzéből, hogy önálló ajándékot vegyen. Már csomagolja is. Láttam családokat, ahol nem sokat törődnek az idősekkel. Pedig mennyit dolgoztak, aggódtak, nélkülöztek a „nagyik”, s most megfáradva szeretetre, gondoskodásra, törődésre vágynak. Jó szóra, figyelemre, segítségre. Igazán nem értem, mikor a kifogásokat hallom, hogy nincs idő, meg sok a gond, hiszen szeretet nélkül nem lehet, nem érdemes élni, s hogy a szeretteinkre ne legyen idő... Ezt borzasztó rossz hallani. Hiszen apróságokkal is lehet örömet okozni! Például Marci ma felhívta a mamáját a munkahelyén, és bocsánatot kért tőle, hogy reggel szemtelen volt, és olyan szót használt, amit egy angyal még a titkos naplójába sem ír le!

November 10., vasárnap

Ejnye! Tegnap kicsit feldühítettek. Szombat délután csúnyán egymásnak estek a fiúk, mert nem tudtak megegyezni, hogy melyikük játszhat az új számítógépes játékkal, amit apu hozott, de hangsúlyozta, hogy közös. Én csak néztem, hogy lehet ilyen semmiségen a verekedésig összekapni, hiszen sokkal egyszerűbb lett volna békésen megosztani egymás között, netán együtt és nem egymás ellen játszani. Mi, angyalok, minden esetben a békés megoldás hívei vagyunk – de az emberek, köztük az „én Marcim” is –, fittyet hánynak a jobbik útnak, és „boldogabbak”, ha a semmiből is nagy kalamajkát tudnak csinálni... Boldogabbak... Hát érti ezt valaki?!

November 30., szombat

Holnap van advent első vasárnapja! Igen, egy angyal számára is ez az év legszebb, legmeghittebb időszaka! Annyira örülök, hogy ilyenkor az emberek is mintha jobban befelé fordulnának, és többet törődnének a lelkükkel. „Nálunk”, a családban is eljött az ünnepi készülődés ideje. Marci mamája már megvette az adventi koszorút, és holnap együtt fogják meggyújtani az első gyertyát, persze, csak ha már alkonyodik. Marci megfogadta – bárcsak be is tudná tartani –, hogy ebben a négy hétben, karácsonyig nem fog verekedni az öccsével, és szót fogad a szüleinek, valamint kevesebbet lóg az interneten, inkább olvasni fog. Örülök neki. Egy angyal számára világos, hogy a karácsonyi készülődés nem a külsőségekben rejlik, bár ezt sok ember egyszerűbbnek találja, és meg is elégszik vele. Hát, akkor munkára fel!

December 24., kedd

Alig van időm írni, annyi az esemény, és nekem mindenre oda kell figyelnem! Az ünnep előtti bevásárlás, áruházi tülekedés türelmetlenné, ingerültté teszi az embereket, néhány csúnya konfliktusnak magam is tanúja voltam. Ezt egy angyal nem nézheti jó szemmel! Azért szerencsére jó dolgok is történnek Marciéknál. Mivel is telt az elmúlt néhány nap: postára adtak sok-sok üdvözlőlapot, segítettek hazacipelni a fát a szomszéd néninek, akinek fájós a dereka, és nem bír emelni. Marci elkísérte az apját a szeretetszolgálathoz, vittek pár holmit, ruhákat, játékokat, amit ők már nem használnak, de másnak még jó lehet. A karácsony – mondta apa – Jézus születésének ünnepe. Jézus a legnagyobb ajándék az ember számára, akit Isten adott! A mi feladatunk az, hogy adjunk mi is abból, amink van, szeretetet, önzetlenséget, és tegyünk jót másokkal. Marci komolyan hallgatta, és nekem is megmelegedett a szívem. Ahogy ma este is, amikor együtt volt az egész család, ott álltak a fa körül, és énekelték a Mennyből az angyalt... Arra gondoltam, hogy az ünnep akkor tud igazán szép, őszinte lenni, ha a hétköznapokban is van egy csipetnyi az ünnep fényéből, meghittségéből. De ehhez az kell, hogy az emberek kevesebbet veszekedjenek, tudjanak egymásnak megbocsátani, és mindenekelőtt szeressék egymást. Próbáljanak meg – a maguk módján – ők is „angyalok” lenni. Nekem elhihetik: nem is annyira nehéz, csak el kell kezdeni! Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. De ez már nem az én hatásköröm.

A naplóból válogatott: Kőháti Dorottya

Kőháti Dorottya