EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2002 - 51 - Egy angyal naplójából

On-line plusz

Hozzászólás a cikkhez

Egy angyal naplójából

Október 21., hétfő

Ma megint nagyon sok dolgom volt. Marci reggel nem akart felkelni, a fejére húzta a takarót, amikor meghallotta az ébresztőóra csörömpölését. „Fúj, hétfő” – morogta a párnába – „ráadásul matekdolgozat, és még az eső is esik. Kinek van kedve ilyenkor kibújni az ágyból?!” No, de én szemmel tartottam, így aztán pont időben értünk be a suliba, és a dolgozat is elég jól sikerült. Hogy segítettem-e neki? Hát, bevallom, nagyon drukkoltam – de egyebet nem kellett tennem, mert tegnap rendesen tanult. Így aztán én is mosolyogva néztem, amint délután beugrott Danihoz internetezni – egy kis játékot igazán megérdemelnek a fiúk. Örülök, hogy ilyen jó barátok, jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. Bárcsak minél több őszinte, igaz barátság lenne „odalent”... Hazafelé még volt részünk egy kis izgalomban, Marci már megint a piros lámpánál akart átszaladni az úttesten – ilyenkor legszívesebben jól fülön csípném –, de szerencsére az utolsó pillanatban magától is eszébe jutott, hogy nem szabad. Útközben egy kicsit megpöccintettem a vállát, mire a homlokára csapott, és már ment is fel a Nagyihoz, ahogy ígérte. Még a kenyeret se felejtette el megvenni neki. Jó gyerek. Vajon nehéz dolog jónak lenni...?

Október 31., csütörtök

Az egész család lázas izgalommal készül a Nagyi születésnapjára. Marci külön meglepetéssel készül, tudom, mert félre is tett a zsebpénzéből, hogy önálló ajándékot vegyen. Már csomagolja is. Láttam családokat, ahol nem sokat törődnek az idősekkel. Pedig mennyit dolgoztak, aggódtak, nélkülöztek a „nagyik”, s most megfáradva szeretetre, gondoskodásra, törődésre vágynak. Jó szóra, figyelemre, segítségre. Igazán nem értem, mikor a kifogásokat hallom, hogy nincs idő, meg sok a gond, hiszen szeretet nélkül nem lehet, nem érdemes élni, s hogy a szeretteinkre ne legyen idő... Ezt borzasztó rossz hallani. Hiszen apróságokkal is lehet örömet okozni! Például Marci ma felhívta a mamáját a munkahelyén, és bocsánatot kért tőle, hogy reggel szemtelen volt, és olyan szót használt, amit egy angyal még a titkos naplójába sem ír le!

November 10., vasárnap

Ejnye! Tegnap kicsit feldühítettek. Szombat délután csúnyán egymásnak estek a fiúk, mert nem tudtak megegyezni, hogy melyikük játszhat az új számítógépes játékkal, amit apu hozott, de hangsúlyozta, hogy közös. Én csak néztem, hogy lehet ilyen semmiségen a verekedésig összekapni, hiszen sokkal egyszerűbb lett volna békésen megosztani egymás között, netán együtt és nem egymás ellen játszani. Mi, angyalok, minden esetben a békés megoldás hívei vagyunk – de az emberek, köztük az „én Marcim” is –, fittyet hánynak a jobbik útnak, és „boldogabbak”, ha a semmiből is nagy kalamajkát tudnak csinálni... Boldogabbak... Hát érti ezt valaki?!

November 30., szombat

Holnap van advent első vasárnapja! Igen, egy angyal számára is ez az év legszebb, legmeghittebb időszaka! Annyira örülök, hogy ilyenkor az emberek is mintha jobban befelé fordulnának, és többet törődnének a lelkükkel. „Nálunk”, a családban is eljött az ünnepi készülődés ideje. Marci mamája már megvette az adventi koszorút, és holnap együtt fogják meggyújtani az első gyertyát, persze, csak ha már alkonyodik. Marci megfogadta – bárcsak be is tudná tartani –, hogy ebben a négy hétben, karácsonyig nem fog verekedni az öccsével, és szót fogad a szüleinek, valamint kevesebbet lóg az interneten, inkább olvasni fog. Örülök neki. Egy angyal számára világos, hogy a karácsonyi készülődés nem a külsőségekben rejlik, bár ezt sok ember egyszerűbbnek találja, és meg is elégszik vele. Hát, akkor munkára fel!

December 24., kedd

Alig van időm írni, annyi az esemény, és nekem mindenre oda kell figyelnem! Az ünnep előtti bevásárlás, áruházi tülekedés türelmetlenné, ingerültté teszi az embereket, néhány csúnya konfliktusnak magam is tanúja voltam. Ezt egy angyal nem nézheti jó szemmel! Azért szerencsére jó dolgok is történnek Marciéknál. Mivel is telt az elmúlt néhány nap: postára adtak sok-sok üdvözlőlapot, segítettek hazacipelni a fát a szomszéd néninek, akinek fájós a dereka, és nem bír emelni. Marci elkísérte az apját a szeretetszolgálathoz, vittek pár holmit, ruhákat, játékokat, amit ők már nem használnak, de másnak még jó lehet. A karácsony – mondta apa – Jézus születésének ünnepe. Jézus a legnagyobb ajándék az ember számára, akit Isten adott! A mi feladatunk az, hogy adjunk mi is abból, amink van, szeretetet, önzetlenséget, és tegyünk jót másokkal. Marci komolyan hallgatta, és nekem is megmelegedett a szívem. Ahogy ma este is, amikor együtt volt az egész család, ott álltak a fa körül, és énekelték a Mennyből az angyalt... Arra gondoltam, hogy az ünnep akkor tud igazán szép, őszinte lenni, ha a hétköznapokban is van egy csipetnyi az ünnep fényéből, meghittségéből. De ehhez az kell, hogy az emberek kevesebbet veszekedjenek, tudjanak egymásnak megbocsátani, és mindenekelőtt szeressék egymást. Próbáljanak meg – a maguk módján – ők is „angyalok” lenni. Nekem elhihetik: nem is annyira nehéz, csak el kell kezdeni! Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. De ez már nem az én hatásköröm.

A naplóból válogatott: Kőháti Dorottya

Kőháti Dorottya


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Új nap - Új kegyelem
Liturgikus sarok
Őáltala, ővele és őbenne
Élő víz
"Az Úr fénysugarat ad nekem a sötétségben"
Egyházunk egy-két hete
Kaláka koncert
A templomtorony és a gyülekezet tagjai mint stratégiai pontok
Parókiaszentelés a pesterzsébeti gyülekezetben
A "pusztában kiáltó hang" a Képviselők Házában szólt
Keresztutak
Baptista - Evangélikus találkozó
Szent ügyre szövetkezve
Mi magunk vagyunk alkotói szűkebb világunknak
A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat egyedülálló kezdeményezése
Keresztény Panteon
"Mikor Oláhország háborút izene"
Evangélikusok
Mégis vannak csodák - avagy hálaadás Isten gondviseléséért Nógrádon
Kossuth Lajos ismeretlen beszédei
Kossuth-gyászzenék és Kossuth-nóták
Kormányzás a házasság révébe
A "wittenbergi hajnalcsillag"
Mezősi György (1924-2002)
Keresztény szemmel
Mária ringatja fiát
Várakozás
Számvetés és várakozás
2003 köszöntése
Újévi kérés
Jé, ti ilyet is tudtok?
Lehet-e parancsszóra szeretni?
Mi a karácsony értelme?
Ki a címzett?
Hideg téli est
A hét témája
"... a pohár alján ott az Isten"
Zene vesz körül
Egy hiteles hírhozó
Ahol az angyalt Kovácsnak hívják...
A borostás angyal
Pulóver karácsonyra
evél&levél
Kedves Boda Zsuzsa testvérem!
"Származhat-e valami jó...- a televízióból?
Tisztelt Szerkesztőség!
Közlemények, nyilatkozatok
EvÉlet közlemény
Nyílt levél
Karácsonyi jókívánság
Tisztelt Olvasóink!
On-line plusz
Az apróságok titka
Egy angyal naplójából
Karácsonyi gondolatok
Az Ige testté lett
Isten elszámoltat minket
Adventi gondolatok
E heti Luther-idézet
Luther idézet
Kultúrkörök
Hittel teli alkotások a "Kárpit" műhelyében
Érték és hagyomány
Az Izsópka "szárnypróbája"
Luther-Biblia a német könyvpiac szenzációja
A vasárnap igéje
Isten otthont teremtett nekünk
Világ világa
Másnapi szeretet
Békéltetés a törékenységben
Világot a világnak!
"Jöhet az eső, és fújhat a szél!"
Szabadításom nem késik
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2002 51 Egy angyal naplójából

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster