Keresztutak

A segítő szolgálatot végzők találkozójának résztvevői

Bolla Árpád nyitó áhítatában Préd 12,1 alapján arról beszélt, hogy előfordulhat olyan állapot, amikor az ember már nem fogékony a hitre, amikor érzéketlenné válik Isten iránt. Addig kell megragadni Istent, amíg még megtehetjük, amíg még gondolkodni tudunk, hiszen így marad a nehéz, „nem szeretem napokra” is muníciónk.

Az összejövetel fő témája a balesetet szenvedettek testi-lelki gondozása volt. Hogyan működhet együtt orvos és lelkigondozó, mit tehet az önkéntes segítő? – tettük fel a kérdést az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetből érkezett előadóinknak, dr. Csepregi Gyula főorvosnak és dr. Egri Lászlónak, az intézet főállású lelkigondozójának.

Dr. Egri László bevezetőjében az emmausi tanítványok történetét említette meg, amely Jézus lelkigondozói hozzáállására is példát adhat. Fontos szerepe van annak, hogy miként lépünk oda a beteghez, illetve a figyelmes meghallgatásnak, amellyel segítjük őt problémájának megfogalmazásában. Beszélgetéseinkben együtt kell haladnunk a pácienssel, az általa diktált tempó szerint. Ne akarjuk olcsó, gyors válaszokkal kifizetni őt! És amikor eljön a megfelelő idő, ragadjuk meg az alkalmat, és fejtsük ki érthető módon az odaillő bibliai képet. Ha így cselekszünk, beszélgetésünk végén ajándékként élhetjük meg a katarzist, amikor partnerünk felismeri Jézust a találkozásban.

Hogyan működhet együtt orvos és lelkigondozó? Példaként elhangzott az ambulanciákon való segítés lehetősége. A balesetet szenvedett emberek sokszor idegesek a lezáratlan helyzetek miatt: mi van otthon, mi lesz a gyerekkel, az idős szülővel, a munkahelyen? Jó, ha ilyenkor segítünk megnyugtatni őket, értesítjük az otthoniakat telefonon, beszerzünk néhány fontos eszközt, amely a kórházi tartózkodásukhoz kellhet. Fontos segítség lehet a várakozás miatti feszültségekből adódó konfliktushelyzetek oldása, kezelése.

Nehezebb terület a váratlan baleset során (például karambolban) életüket vesztettek hozzátartozóinak lelkigondozása. A túlélő családtagot, miután magához tér, értesíteni kell a tragédiáról. Ezt legtöbbször az orvos teszi meg, vagy ha vállalja, akkor az egyik családtag. Ilyenkor segíthet, ha az orvossal együtt egy lelkigondozó is jelen van, és ott tud maradni a beteggel.

Délután a vigasztalási kísérletekről esett szó. Meg kellett állapítanunk: a leggyakoribb vigasztalási technikák – a nyugtatgatás, az ígéretek és a hivatkozások – hatékonynak tűnnek, ám valójában sokszor csak áltatják a beteget ahelyett, hogy valódi megnyugvást nyújtanának.

Tudjuk jól, hogy mindannyian tökéletlen vigasztalók vagyunk, mégis szeretnénk tanulni hibáinkból, hogy kevesebbet ártsunk segítő szándékunkkal, és többet használhassunk a velünk kapcsolatba került betegeknek.

Istennek vagyunk hálásak ezért az alkalomért, ahol megélhettük a testvéri közösséget, s ahol megfoghattuk egymás kezét, hogy egyikünk se érezze magát egyedül ebben a szolgálatban. Hiszen mindnyájan Istenre és egymásra vagyunk utalva...