Keresztény szemmel

Ezúttal a február 23-i számunkban megjelent cikkünkhöz (Nagy lábon élünk) kapcsolódóan szeretnénk egy könyvet Olvasóink figyelmébe ajánlani. Hannu Raittila finn író művének címe a 23. zsoltár egyik sorát rejti. A regény a lestadiánusoknak, az egyik 19. századi finn ébredési mozgalom tagjainak múlt század végi nagy nyári ünnepén játszódik.

Nyolcvanezer ember gyűlik össze a hagyományos vallási ünnepre Észak-Finn-országban, sátrakkal, lakókocsikkal. A lestadiánusok hitét, ünnepük liturgiáját azonban csak áttételesen ismerhetjük meg: a történet mozaikja hat, a szervezésért felelős személy elbeszéléstöredékeiből áll össze. A főszervező, a kolbászárus, a hangtechnikus, a vallásszociológus-kutató, a lakókocsi-kereskedő és a faluba hazatelepült mérnök meséli felváltva az olvasónak a gigantikus rendezvény egy napját és a mozgalom utóbbi száz évét. A hat elbeszélő egy kivételével meglehetős távolságtartással értékeli a lestadiánus mozgalmat.

A találkozóra elhozzák a majd száz éves Papát is. A Papa alakja szimbolikus, az ő élettörténe-tében szorosan fonódott össze a technikai fejlődés és a hit, a növekedés és a kereszténység. Ifjúkorában a vízi erőművek építője és prédikátor volt egy személyben. Hosszan, élvezettel olvashatunk arról, hogyan építette a környék első erőművét, terelt folyót, épített gátat, hogy aztán a felgyulladó lámpák fényénél igét hirdessen, és a bűnök bocsánatát ígérje. Igyekezett mind hatékonyabbá tenni prédikációs útjait, a falusiak vásárhoz kapcsolódó ünnepségeinek létszámát ő növelte évről évre. Kezdetben vonakodtak a hívek, de a Papa lendülete lassanként meggyőzte őket az egyre nagyobb találkozók hasznosságáról. Vénségére ingott meg a hite a nagy összejövetelekben. Bolyong a sokadalomban, legtöbbször nem tudja, hol van, csak keresi az igazi ünnepet. Szenilitása jeleinek gondolhatjuk a Noé bárkájáról és Bábel tornyáról szóló vízióit.

Ekkora tömeg mozgatása hatalmas szervezést kíván. Az istentiszteleteket óriási csarnokban tartják, hangosítják, rádión keresztül a tengeren túlra is közvetítik, a verspályázat győztes darabjait helyben kinyomtatják, a záró-istentiszteletre pedig a nyolcvanezres tömeget egyszerre befogadó sátrat készülnek felállítani. A profi szervezők a kisebb zavarokat a folyton zuhogó eső ellenére sorra remekül orvosolják – a rendezés a 20. század végi technika és szervezés diadala. Csak a zavart elméjű Papa és a gazdaságilag tönkrement, a faluba nemrég visszaköltözött mérnök kételkedik a gigászi vállalkozás sikerében.

Egyszerre omlik össze minden. Az óriás sátor ponyváját a vihar a tóba röpíti, az esőben átázott agyag szerkezetét a hatalmas nyomdagép fellazítja, a több ezer lakókocsit, autót a talaj kezdi magába nyelni. Bábel tornya ma sem épülhet föl. A szervezők feladata ellenkezőjére vált, felismerik, hogy ki kell üríteni a területet. Ezt is higgadtan megoldják. Ideiglenes utakon, pallókon, traktorokkal, csörlőkkel mentik ki az ünneplő tömeget.

Az evolúció meghagyta a gyíkot, de elpusztult a brachiosaurus, mert nem bírta el saját súlyát. Nem biztos, hogy egy korábban már bevált sátrat háromszoros méretben is meg lehet építeni, mert nem modellezhető pontosan, mi fog történni – foglalja össze a hatalmas rendezvény tanulságait a mérnök. És – bár szórakoztat minket az ismerős közeg – a tanulságok természetesen nem korlátozódnak az evangélikus vallási tömegrendezvényekre. A kicsi a szép – mormoljuk magunkban a közhellyé vált schumacheri mondást. De nem élveztük-e magunk is a vidék villamosításának izgalmas elbeszélését? Hol romlott el a dolog? Megtaláljuk-e a határt az ésszerű fejlődés, a technika szükséges alkalmazása és propagandisztikus használata között? Mindannyiunknak végig kell járnunk Papa útját, és öregen, fáradtan rémüljünk csak el a fejlődést bálványozó ifjúkorunkon? Vagy megfontoljuk Papa életének tanulságait, amikor legközelebb gigantikus rendezvény, szervezet létrehozása kísért meg bennünket? Hitünk mennyire kapcsolódik össze a növekedés és fejlődés ígéretével?

A regénynek a környezeti válság korántsem az egyetlen vonulata. A család változásáról, az egyház helykereséséről is elmélkedhetnek, akik kézbe veszik. Olvassák el!

(Hannu Raittila könyvét a Polar Alapítvány adta ki 2002-ben. Ára: 2500 Ft.)

Kézdy Edit