Élő víz

Gyakran tapasztalunk kimondott vagy csak éreztetett értékítéleteket magunkról és másokról: ez csak egy nő, csak egy férfi, csak egy beteg, csak egy nyugdíjas, csak egy szakmunkás, csak egy értelmiségi, csak egy háztartásbeli, és folytathatnánk a sort. Sok embert tesz keserűvé, és bénít meg a tudat, hogy ő csak egy – ez vagy az. Gyakran nem merjük a saját véleményünket és egyéniségünket vállalni, mert úgy érezzük, kevesek, kicsik és értéktelenek vagyunk, aztán a felvett álarc magabiztossága mögül riadtan kukucskál ki az igazi lényünk, a sérülékeny ember.

Egy amerikai vers, mellyel először megzenésítve találkoztam, a napokban újra a kezembe került. A történet egy árverésen játszódik, ahol a többi tárgy között egy öreg hegedű is „kalapács alá” kerül. Az emberek nem nagyon igyekeznek megszerezni, kínos lassúsággal jutnak el az 1-2-3 dollárig is. Ütött-kopott hangszer, ugyan mire lesz ez még jó? Mert dísznek már aligha alkalmas! Aztán, mielőtt a végső árban megállapodnának, a leghátsó sorból egy ismert idős hegedűművész emelkedik fel, és a dobogóra lép. Kezébe veszi az öreg hegedűt, felhangolja, és játszani kezd rajta. Csodálatosan lágy és finom hangon szólalnak meg a húrok, zengő futamok, és tisztán csengő szépséges dallamok töltik be a termet. A Mester kezében azzá lesz a hegedű, aminek szánták. Az árverező most már büszkén mutatja fel újra a hegedűt, és a licitálás még egyszer elkezdődik. Ám az öreg hegedű értéke ezúttal egészen másképp fest: a kikiáltási ára ezer dollár, és az égig szökik, mert megmutatkozott, valóban mennyit is ér.

És mi mennyit érünk? Elfogadhatjuk a közönyös tömeg árajánlatát, lehetünk csak egy. De ne feledd el, testvérem, van más lehetőségünk is: mert Isten Fia, Jézus egyszer olyan értékesnek talált minket, hogy az életével fizetett érted és értem. Nem csekély ár! Ő ennyire tartott bennünket. És így, az ő keze érintésével mi is azzá lehetünk, aminek igazán szántak bennünket. Ne érjük be kevesebbel!

Füller Tímea