Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 10 - EU

e-világ

EU

Az Európai Unió készülő új alkotmányos szerződése utalni fog az unió működésének „föderatív jellegére”, Istenre és a vallásra azonban nem – derült ki az Európa jövőjével foglalkozó konvent elnökének február 28-i nyilatkozatából.

Valéry Giscard d’Estaing volt francia államfő – némi meglepetést keltve – konszenzust állapított meg abban, hogy az alkotmányban szerepeljen a „föderatív” kifejezés az unió tevékenységével kapcsolatban. (Ez történetesen megegyezik a tervezeteket kidolgozó elnökség szándékaival, illetve az általa előterjesztett szövegváltozattal.) Ellenkező előjelű közmegegyezést vélt kihallani az elnök azonban annak – az utóbbi időkben ugyancsak nagyon sokat vitatott – kérdésnek kapcsán, hogy szerepeljen-e valamilyen formában utalás a szerződésben Istenre vagy általában a vallásra.

A konventben elsősorban az Európai Néppárt tagjai – köztük Szájer József, az Országgyűlés egyik küldötte – támogatták az erre vonatkozóan benyújtott módosító javaslatot, amelyhez azonban más pártok képviselői is csatlakoztak. A most kialakulni látszó többségi álláspont szerint azonban a hívők által vallott értékekre a dokumentum preambuluma tesz majd utalást, mégpedig annak a megfogalmazásnak az alapján, amely már az alapvető jogok európai chartájában is szerepel. Eszerint „az unió tudatában van szellemi és morális örökségének”. Szájer József szerint ugyanakkor még van esély arra, hogy az európai hitbéli hagyományokra való utalás egyértelműbben is bekerüljön az uniós alkotmány szövegébe.

(MTI)