Keresztutak

A soltvadkerti bibliakör

Néhány hete ismét a média célkeresztjébe került a hazai cigányság. Legutóbb akkor tűntek fel negatív színben, amikor nem tudtak igazságos döntést hozni a roma szervezetek között a hatalom megosztását, illetve gyakorlását illetően. Mi most egy kicsit más irányból közelítjük meg őket: a vallás felől. Merthogy a cigányok – vallásosak. Még akkor is, ha nem mindig értjük megnyilatkozásaikat. Aki volt már roma temetésen, meglepődve tapasztalta a heves érzelmi kitöréseket, a halottsiratás és -búcsúztatás szokatlan formáit, a zenekart és az énekeket. Azonban akadnak a közelünkben más jellegű élmények is: a soltvadkertiek egyik imaheti alkalmán a helyi cigányság bibliaköre szolgált sajátos egyházi énekekkel. Dalaik, előadásmódjuk magával ragadó volt. Csengő hangon énekeltek a férfiak, az asszonyok és a gyerekek. Mióta működik a közösség? – kérdeztük a helyi csoport és egyben a soltvadkerti kisebbségi önkormányzat elnökétől, Sztojka Gyulától.

– 1990-ben indítottuk el, és azóta folyamatosan az Úrnak szolgálunk. Noha mi, cigányok katolikusok vagyunk, keresztény csoportunkat a baptista gyülekezetből segítik. Elsősorban Hufnágel Ádám és felesége támogatására számíthatunk.

**– Hogyan és hol zajlik egy-egy együttlét?**

– A mi házunkban tartjuk a foglalkozásokat. Általában tízen-húszan jövünk össze közös éneklésre és bibliatanulmányozásra vasárnaponként. Imával kezdjük az alkalmat, majd éneklés és bibliaolvasás következik. A Hufnágel házas- pár igemagyarázata után együtt beszélgetünk az adott bibliai részről.

**– Miért tartja fontosnak a templomi szolgálatot?**

– Mi a kultúra és a vallás mellett maradtunk, a politikai kérdéseket félretettük. Ez utóbbi ugyanis már többször is tévútra vitte a cigányságot. Ezt a népet ki kell hozni a lelki válságból, mert a rendszerváltást a vidéki cigányság nem mindenütt élte meg pozitív változásként. Vallom, hogy így kell megjelennünk a helyi lakosság előtt.

*

Váltunk: a helyszín ezúttal Kárpátalja, egy színmagyar református falu. Illetve a statisztika ebben a formában nem igaz, mert a „színmagyarba” egy jelentős cigány népcsoport is beletartozik, a „színreformátus” pedig csupán néhány éve mondható el. Ekkor került ugyanis ide Magyarországról N. N. fiatal lelkész, aki neve és a helyszín elhallgatását kérte. Mint szavaiból kiderült, az ukrán hatóságok már eddig sem nézték túl jó szemmel azt a segélyhullámot, ami oda érkezett. Merthogy mi is történt? Ezt mondja el ő maga.

– Ez a falu nagyon megtetszett nekem: megláttam benne a missziós lehetőséget, azt, hogy itt megvalósíthatnám azt a programot, amit mindig is szerettem volna. Céljaim elérése érdekében a magyar lakosságot minőségi mezőgazdaságra tanítom, amelyhez minőségi gépeket és vetőmagot szerzek be. Terveimhez sok támogatóra leltem már. A cigányoknak külön templomot építettünk a körzetükben, mellé pedig oktatási központot, ahová az ő gyerekeik járnak óvodába és iskolába.

– Mi van a magyarokkal?

– Ők nem itt tanulnak, hanem külön iskolájuk van. Így könnyebb a cigányoknak is, hiszen nem kell azt érezniük, hogy rossz tanulók. Haladnak, ahogy tudnak.

**– Milyen az élet az iskolában?**

– A tanítók vezetésével imával kezdődik a nap. Utána mindenki megy a maga foglalkozására: óvodások az óvodaira, iskolások az iskolaira. Kapnak tízórait, majd ebédet is. A tanítás ugyanolyan rend szerint történik, mint a hagyományos iskolában. Csakhogy itt más a ritmus, és másra – úgy is fogalmazhatnék: sokkal több mindenre – kell odafigyelnie a pedagógusnak. Ilyen például a magyar nyelv helyes használata, a tisztálkodás vagy a viselkedési normák.

**– Hogyan fogadja a cigányság ezt a kezdeményezést?**

– Vegyesen. A többség örül neki, de akad olyan is, aki nem akarja elengedni a gyermekét az iskolába, mivel nem érti, hogy ez fontos. Akárcsak Magyarországon. Itt azonban annyival rosszabb a helyzet, hogy nagyobb a szegénység és a kilátástalanság. Mert ha bemegy az ember Beregszászra, akkor rögtön a „szervezett” cigány koldusgyerekekkel találkozik. Odamennek az emberhez kéregetni, de mögöttük 20-30 méterre ott állnak a „felügyelők”, akik irányítják őket. Én szeretném, ha ezek a cigánygyerekek hitben nőhetnének fel, és ez megadná azt a tartást nekik, ami nem hagyja elzülleni őket.

Ma Magyarországon több száz olyan település van, ahol a cigány lakosság nagyobb – vagy közel azonos – arányban van jelen, mint a magyarság. Noha a cigányok közt nem sok evangélikus akad, a felelősséget nekünk is fel kellene vállalnunk. Hogy kinek és milyen mértékben? Ez bizony megér néhány asztali beszélgetést.

K. L.