Keresztény szemmel

„Kicsi vagyok én, majd megnövök én, Én leszek a legjobb ember a Föld kerekén.” – A tiszta, erős hang úgy hasított az aluljáró monoton zúgásába, mint valami friss, hűvös fuvallat. Néztem jobbra, néztem balra, honnan jöhet az énekhang. Lentről jött: az egyik oszlop tövében, a kövön hét-nyolcéves forma kisfiú ült egy fiatal nő ölében. Az asszony, nyilván a gyerek édesanyja, sem tölthette még be a harmincat. Nem tudtam a szememet levenni róluk. Kivettem a pénztárcámból egy fémpénzt, beledobtam a műanyag pohárba, amit a kisfiú szorongatott a kezében. A gyerek lankadatlanul zendített rá újra és újra erre az egyetlen strófára, s bennem egyre csak visszhangzott az utolsó sor: „Én leszek a legjobb ember a Föld kerekén”...

Istenem, lehet ebből a gyerekből ember egyáltalán? – kiáltottam föl magamban. Most, déli tizenkét órakor vagy az iskolapadban, vagy a levesestányér előtt kellene ülnie, s nem egy aluljáró koszos és hideg kőpadlóján. S vajon hová mennek haza az édesanyjával, ha lejár a „műszak”? Kinek, kiknek kell odaadniuk a műanyag pohárban összegyűlt keresetüket? Hagynak belőle valamit nekik is? Jár ez a kisfiú iskolába egyáltalán?

Talán egy józsefvárosi szoba-konyha az otthonuk, ahol sokadmagukkal alszanak. Könyvet nemigen láthat, persze minek is, mivel olvasni nem tud, egy vacak televízió jelentheti a „kultúrát”. A kisfiú okos, látszik a szemén, hamar elviszik majd idősebb testvérei vagy rokonai komolyabb „munkára” is. Hiszen egy ügyes, vékony gyerektest oda is befér, ahová felnőtt ember csak üggyel-bajjal vagy sehogyan sem. Nem lesz még tizennégy, amikor megismeri a büntetés- végrehajtás valamelyik intézményét, amit a köznyelv javító-nevelő intézetnek becéz. Félek, ott sem javulni, sem jó nevelést kapni nem lehet. Szert lehet viszont tenni újabb és újabb „ötletekre” s hozzá „jó barátokra”, akikkel majd ezeket végrehajtja. Húszévesen végérvényesen a társadalomnak azon részébe tartozik majd, ahonnan már nincs visszaút az úgynevezett rendes emberek közé. Mert priusza lesz, de lakása nem, ahogy szakképzettsége sem. Jó, ha valahogy elvégez néhány osztályt, s mert munkához jutni manapság még annak a fiatalnak sem könnyű, akinek megvan a nyolc általánosa – munkája sem lesz. A sorsa eleve elrendeltetett.

Ahogy ezt végiggondoltam, úgy lettem egyre szomorúbb. Azért, mert minden pesti aluljáróban ül egy ilyen kisfiú. És nem állítja föl őket a gyámhivatal, a kiskorúakat védő rendőrség és az ombudsman sem. S mert én, te, ő és mi sem emeljük föl a földről. Mi, hívő emberek is alig-alig veszünk tudomást az esélytelenekről. Kampányok, azok vannak persze, sok-sok konferencia, előadás egyházról, feladatokról, jövőről. Erről a kisfiúról azonban soha nem esik szó.

Pedig ma még egy tiszta szemű, bátor gyerek, telis-tele hittel. Aki naponta százszor, ezerszer fogadja meg, kiáltja a világba: Én leszek a legjobb ember a Föld kerekén!

Jásdi Bea