Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 11 - Isten globalizációja

Keresztutak

Isten globalizációja

Az idei alberti imanap különlegessége abban rejlett, hogy kerek évfordulót ünnepeltünk. Éppen húsz évvel ezelőtt, 1983-ban indult útjára ez a kezdeményezés, melyet elsők között a mi gyülekezetünk karolt fel az evangélikus egyházban.

Az évek alatt átélt sok-sok élményről Roszík Mihályné számolt be néhány szóban. Ezt követően a felolvasások és az énekek valóságosan is megmozgatták a gyülekezet tagjait, hiszen a különféle szolgálatokban a legkisebbektől a legidősebbekig minden generáció képviseltette magát.

Bálintné Varsányi Vilma óbudai lelkésznő igehirdetésének alapjául a 2Kor 5,18–21 verseket választotta. Gondolataival aggodalmainknak adott hangot: mi lesz gyermekeinkkel ebben a világban? Hogyan tudjuk megvédeni lelküket a mindennapos kísértésektől, a mai beteg világ által diktált életviteltől, a média által ránk erőltetett erőszakos, gátlástalan „való világtól”, melyben nincs szó emberi méltóságról, erkölcsről, istenfélelemről? Isten Igéjének fényében azonban kínzó kérdéseinkre megtalálhattuk a választ is: nem lehetünk jelen gyermekeink minden lépésénél, de egy életre szóló útmutatást adhatunk számukra, ha elmondjuk, hogy az egyetlen járható út Krisztus követése.

A prédikáció után Jókai Anna tartott rövid előadást írói hitvallásáról. Az írónő gondolatai egybeforrtak az igehirdetés üzenetével. Úgy vélekedett: a 21. század emberiségének egyetlen feladata van – engedje, hogy Isten „globalizálja” ezt a világot, ő adjon békességet, ő legyen az összekötő kapocs ember és ember között. Nagy és nemes feladat ez, hiszen az emberek ma az engedelmességre kaphatók a legkevésbé. A világnak alázatra van szüksége ahhoz, hogy egyedül Isten békessége töltse be a szíveinket.

Szmolárné Török Anna Hajnalka

Regionális hozzárendelés: Alberti Evangélikus Egyházközség