Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 11 - A szuperszonikus repülés történetétől a nyelvtanítás hatékonyságáig

Egyházunk egy-két hete

A szuperszonikus repülés történetétől a nyelvtanítás hatékonyságáig

Schüld Andrea a drogtörvényekről tart előadást
Hogyan épülhetnek egymás tudásából a pedagógusjelöltek és a jogászhallgatók, a műszaki egyetemisták és a jövő orvosai? Kitűnő példát láthattak erre mindazok, akik az elmúlt hétvégén részt vettek a Luther Otthon második szakkollégiumi konferenciáján.

A Luther Otthon egyedülálló intézmény egyházunkban: nem csupán szállást biztosít a fővárosi egyetemeken vagy főiskolákon tanuló diákok számára, hanem egy szakkollégium keretein belül olyan ismeretek birtokába is juttatja a hallgatókat, melyekkel evangélikus identitásukban megerősödve sikeresen megállhatják a helyüket az életben. Gaál Jánosné, a kollégium igazgatónője szerint az immáron kilencedik éve működő intézmény egyfajta „szellemi ékszerdoboz” kíván lenni: felelős, hivatástudó értelmiségi réteget szeretne kinevelni, a jövő egyházának hasznos tagjait. Az otthon vezetője megnyitó beszédében annak a reményének is hangot adott, hogy a diákok az itt töltött évek során megtalálják a választ a „Mi dolgom a világban?” kínzó kérdésére, és felismerik, hogy csak az önmagát másokért feláldozni tudó élet adhat igazi örömöt.

Egymástól tanulva

Ennek a hosszú, küzdelmekkel teli folyamatnak az első állomása lehet egy ilyen szakkollégiumi hétvége. Idén nem egy adott téma köré csoportosultak az előadások, s nem is érkeztek meghívott előadók a diákok közé. A vezetőség úgy határozott, hogy ezúttal a végzős hallgatók legyenek a főszereplők. Tanulmányaik végéhez érve számoljanak be társaiknak kutatási területükről, és mutassák be szakdolgozatuk témáját.

A mintegy ötven jelenlévő meggyőződhetett arról, hogy a hamarosan diplomázó otthonlakók birtokában vannak mindazoknak az ismereteknek és készségeknek, amelyekkel a hallgatóság figyelmét felkelthetik és ébren tarthatják. A szemléltetéshez a technika legmodernebb eszközeit is bátran használó előadóknak olyannyira sikerült a résztvevők érdeklődését lekötniük, hogy a különféle témák bemutatására szánt egy óra gyakran kevésnek bizonyult.

A péntek estétől vasárnap délig tartó konferencián összesen kilenc előadás hangzott el. Hallhattunk a finn és a magyar nyelv rokonságának bizonyítékairól, a kábítószerrel való visszaélés törvényi szabályozásáról, a vesebetegségek kialakulásának okairól, terápiás lehetősségeiről. Megismerkedhettünk a fogyasztóvédelmi rendelkezésekkel, a nyelvtanítás hatékony módszereivel, valamint az egyiptomi művészet sajátosságaival. Nagy sikert aratott a hazánk borvidékeit bemutató, borkóstolóval egybekötött előadás. Végül azok sem csalódtak, akik részt vettek a Bárdossy László miniszterelnökről és a szuperszonikus repülés történetéről szóló prezentáción.

Testvéri közösségben

A hétvége mindezeken túl számos közösségépítő programot is kínált. Filmvetítés, vidám műveltségi vetélkedő, közös esti bowlingozás teremtett nagyszerű alkalmat az elmélyült beszélgetésre, az önfeledt nevetésre, egymás jobb megismerésére.

A konferencia úrvacsorás istentisztelettel zárult, melynek liturgiájába a diákok is tevékenyen bekapcsolódtak. Győri Tamás otthonlelkész a kijelölt textus alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten órája sohasem késik, csak a miénk siet. Az ő „késedelme” pedig megelőzi a mi sietségünket. Még nem is kérhettük, nem is várhattuk őt, amikor végtelen szeretetében vállalta a végességet, és emberré lett, hogy teljességével betöltse minden hiányosságunkat. Jézus engedelmessége által helyrehozta mindazt, amit a gonosz (a diabolosz, azaz a „szétdobáló”) életünkben összekuszált. Benne rendezhetjük dolgainkat Istennel, képére formálódva úgy élhetünk, mint akik nem hiába kapták az Atya kegyelmét, mint akiknek talán nincs semmijük, de akiké mégis minden.

Rügyek és reménység

A gazdag programokat követően az otthon lelkésze zárszavában a szakkollégium emblémájáról szólt, mely egy vető alakot ábrázol. A felsőoktatásban töltött évek mindannyiunk számára magvetést jelentenek. Ezen a hétvégén a kikelt magokról adhattak számot a végzős diákok. Az elmúlt néhány nap minden résztvevőt megerősíthetett abban a reménységben, hogy ismét zöldül a határ, fakadnak a rügyek. Bízhatunk abban, hogy Urunk a növekedést is meg fogja adni, s lesznek gyümölcsök is, ha eljön az aratás ideje.

Győri Virág

Regionális hozzárendelés: