Egyházunk egy-két hete

Nyíregyházán tíz éve működik a Luther Márton nevét viselő kollégium az evangélikus egyház fenntartásában. Az intézmény életében kétségkívül az volt a legjelentősebb változás, hogy a nagytemplom közelében, az evangélikus általános iskola tőszomszédságában gyönyörű új épületben, jó feltételek közepette működhetnek két éve – tudatta elöljáróban Martinovszky István, a kollégium igazgatója azon a konferencián, amelyet a keresztény nevelés kollégiumi lehetőségeiről rendeztek a jubileum jegyében. Az eseményen részt vettek az egyházak vezetői, neveléssel foglalkozó képviselői, a nyíregyházi társintézmények munkatársai, valamint az ország többi evangélikus kollégiumának pedagógusai is: Kőszegtől Sopronon, Bonyhádon, Budapesten, Orosházán át Miskolcig. Bozorády Zoltán püspökhelyettes, esperes nyitó áhítatában a türelemről beszélt. Ez az erény különösen felértékelődik a neveléssel összefüggésben: akár pedagógiai programmá is válhat, ha Isten határtalan türelmére és önnön gyarlóságainkra gondolunk, mely után mindig van esély az újrakezdésre. D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke arról beszélt, hogyan lehet az ifjúságot evangélikus szellemben a magyar haza hű polgáraivá és az egyház elkötelezett tagjaivá nevelni. Laborczi Géza főiskolai oktató a hit és a nevelés teológiai alapjait foglalta össze, illetve arra a problémára világított rá, hogy hitre nem a nevelés által jut az ember. Nem is lehet tehát ilyesmit célul tűzni, mert a hit ajándék, aminek elnyerését, annak esélyét csupán segítheti az elkötelezett pedagógus. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő a mai társadalom mentálhigiénés állapotáról beszélt, azoknak a tényezőknek a fontosságáról, amelyek közül a gyermekek érkeznek. Ezt követően a kollégium mint nevelési közeg hit- és személyiségformáló erejéről szóltak a további előadások.

A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő nyíregyházi Luther Márton Kollégium harmadszor költözött, mire elfoglalhatta gyönyörű, új épületét az Iskola utcában, a visszakapott evangélikus iskola telkén. 1998–99 táján úgy kezdtek bele a tovább már nem halogatható építkezésbe, hogy „már megvan az első húszmillió…” A 350 millió forintos beruházáshoz aztán mindig sikerült előteremteni a következő szükséges summát: 200 milliót a központi költségvetésből, 90-et a Magyarországi Evangélikus Egyháztól kaptak, további 41 milliót pedig a városi önkormányzat bocsátott rendelkezésükre annak fejében, hogy miután helyet biztosítottak az Evangélikus Kossuth Gimnázium és az Evangélikus Általános Iskola tanulóinak, a 120 férőhelyes létesítményben helyet szorítanak a megyeszékhely többi „középiskolájának” is.

Mára elmondható, hogy jelentős rangot vívott ki az intézmény a város diákotthonainak sorában. Szép tágas, háromágyas szobákban laknak a fiatalok, és egyebek mellett jól felszerelt számítástechnikai, kondicionáló és pingpongterem szolgálja kényelmüket. Ugyanenynyire fontos, hogy miután tetőt emeltek a fejük fölé, a belső építkezéssel, a közösség formálásával zavartalanabbul törődhettek. Hogy ez nem csupán az itt dolgozók szavakban deklarált szándéka, az a gyermekekkel, fiatalokkal folytatott beszélgetésekből is kitűnik. A Comenius-program bevezetése kapcsán megkérdezett fiatalok és szüleik a legfontosabbnak a kollégiumra jellemző lelkiséget tartják, de erről beszél Tóth Ildikó is, aki 10. évfolyamos a Kossuth Gimnáziumban, és már hat éve lakója az intézménynek:

– Kötöttebbek vagyunk, mint a város többi kollégistája. Ezt hátránynak is vehetném, de minden különórára, elfoglaltságra elengednek, és megfelelő nevelést is kapunk, ami biztosan előnyünkre válik. Van közösség, s érezhető, hogy az egészet összefogja valami…

Diósi Gergő ugyancsak gimnazista, 8/6-os tanuló. Nagykálló olyan közel esik a megyeszékhelyhez, hogy akár bejáró is lehetne, de szülei úgy gondolják, a Diósi fiúknak jobb így a jövő szempontjából. Gergő is a kötelmekről beszél, s némi méltatlankodás van a hangjában, amikor azt hozza példának, hogy a számítástechnikai teremben nem szabad játszani a gépeken: csak munkára és internetezésre lehet őket használni. A figyelmeztetésre, hogy a gyerekek személyiségfejlődése szempontjából káros a sok durvaságot felvonultató számítógépes játék, így reagál:

– Hát, azért mondom, hogy jó és rossz oldala is van a kolinak! Az biztos, hogy itt megkapom a szükséges nevelést, megtanulom fegyelmezni magam, és azt, hogyan kell egy közösségben létezni. Jó szobatársaim vannak és sok barátom, köztük olyanok is, akik Kárpátaljáról érkeztek.

A kárpátaljaiak jelenléte, illetve a „kicsik”, az általános iskolás korúak térnyerése nem régóta jellemző az intézményben. Mindenesetre észre kell venni az ebből fakadó feladatokat.

– Rendre, tisztaságra, netalán az elemi jómódorra is meg kell őket tanítani, ha otthon ez nem sikerült – mondja Martinovszky István igazgató. – Az éles eszűek hamar túl vannak a leckén, mert természetesen ebben a kollégiumban is a tanulás az első, mint a többiben. De ha ezt követően unatkozni hagynánk őket, szétszednék a kollégiumot. Már csak ezért is fontosak az olyan foglalkozások, mint például a keddenkénti önismereti csoport összejövetelei. Ezeket egy metodista testvérünk, Gyúrkó József vezeti, és csodálatos élményekhez, felismerésekhez segíti a gyermekeinket. Magától értetődő, hogy látogatjuk az egyházi alkalmakat. Az áhítatok ökumenikus jellegűek, ahogyan az énektanulás is itt, a kis kápolnánkban. Lényegesnek tartom, hogy noha van két televíziónk, igen ritkán kapcsolják be a gyermekeink!

Az így felszabaduló időt olyan művészeti nevelésre fordítják, amiből a konferencia résztvevői is ízelítőt kaptak. A felnőttek szakmai előadásai között diákelőadók muzsikája, zsoltáréneke, verse adott alkalmat a felüdülésre. Ezek is eszközök az evangélikus kollégium eszmeiségének, lelkiségének építésében. De Martinovszky István az elveket is fontosnak tartja, s következetesen ragaszkodik hozzájuk.

– Más kollégiumban nyilván úgy fogalmaznak, hogy az általános emberi értékek továbbadását tartják fontosnak. Nálunk egyszerűen a hitünkből fakad, hogy az Isten által kinyilatkoztatott parancsolatokat betartatjuk. A világból persze jönnek – még ha jó szándékkal is – olykor olyan próbálkozások, melyek ez ellen hatnának, de akkor hárítunk.

Veszprémi Erzsébet