Keresztutak

A Luz házaspár a konferencia magyar résztvevőivel

Ha a címben szereplő szavakat egybeírjuk, egy kortárs írásmagyarázati módszer nevét kapjuk. „A hatástörténet egy textus története, befogadásának és aktualizálásának bemutatása különböző területeken, például az igehirdetés, etikai magatartás, egyházjog, egyházi művészet, keresztyén életgyakorlat (misszió, szenvedésvállalás) által. A berni újszövetséges, Ulrich Luz szerint az írásmagyarázó olyan emberhez hasonlít, aki egy folyam vizét kutatja, miközben egy olyan csónakban ül, melyet a folyam hordoz és sodor tovább. A csónakban ülőnek nemcsak a forrást kell ismernie, hanem a folyam útját a forrástól addig a helyig, ahol ő van, s amely egyre változik, mivel a folyam sodra viszi tovább. Ha mindezt megismerte, akkor már rábízhatja magát a folyó sodrára, egészen a torkolatig.”

Az új metódus fenti, iskolateremtő egyénisége hatvanöt esztendősen úgy vonult nyugállományba, hogy a „csónakázást” nem felejtette el, sőt ez év február 27. és március 2. között Amerikától Romániáig, Angliától Szlovákián át Görögországig az ortodox-protestáns-ókatolikus ökumené jegyében „búcsúevezésre” hívta a módszer nagyjait és kicsinyeit az Aare parti város egyetemének teológiai fakultásán. Az életművet sommásan sejtető konferenciacím – Az Újszövetség hermeneutikája és hatástörténete – ellenére a magával ragadó stílusú, szellemileg és fizikailag egyaránt mozgékony Luz professzorhoz nem illett volna egy rögzített, nyomtatott, kötve-fűzve megjelenő méltatás. Személyes élménnyé tenni a kutatást, élő előadásokkal a folyó sodrára bízni az utánpótlást, evezőt adni a fiatal nemzedék, a doktoranduszok, leendő csónakosok kezébe – ez az ő tudósi ars poeticája, miközben mindezt megvalósítandó, válogatott csapatával nemcsak a szöveg-, de az anyagi források után is kutat: bibliakommentárt ír, és vacsoráról vacsorára kenyeret szel az évekig náluk lakó erdélyi öszöndíjasnak… E rövid beszámoló nem más, mint stílszerűen az ott szerzett élmények hatásának története. Hazai evangélikus négypárevezősünk, hittudományi egyetemünk tanszéki küldöttsége tempóján érződött az egyik „pár” fájdalmas hiánya. Cserháti Sándor professzor, Fabiny Tamás docens, illetve az utolsó nap egyik főelőadójának meghívott ifj. Fa-biny Tibor egyetemi tanár, irodalomtörténész és e sorok írója mellett nem lehetett már velünk a külhoni vizek, teológiai áramlatok, forgók és limányok avatott ismerője, Andorka Eszter. Éle- tének sajkája – József Attilával szólva – váratlanul más, „szomorú, vizes síkra” ért. Lassan, tűnődve, de a költővel dacolva mégsem reménytelenül hallgattuk a kezdőnap reggelén azt a görög és román nyelven elmondott áhítatot, melynek figyelmet tompító idegen szövegében egyszerre szíven ütött minket két ismerős szó: az ő neve. Magyarok, németek, angolok, bolgárok, románok együtt imádkoztunk érte.

Hatásos volt a tudományos program istentiszteleti keretezése. Nem lehet olyan magas röpte a teológiának, mely eltépné azt az egyházi talajtól, nem lehet úgy evezni a folyamon, hogy – ha kell, ár ellenében is – újra és újra vissza ne térnénk a forráshoz. Az újszövetségesek nemzetközi családja sem más, mint gyülekezet, a Krisztusban hívők közössége.

Felelősséget ébresztő hatása volt a szakmai kihívásnak is. A mai kelet- és közép-európai teológusnemzedék már nem a „vasfüggönyön túli”, sokkal inkább a schengeni határon inneni. A modern világnyelvek felsőfokú ismerete, a tudományos kifejezésmód, kommunikációs készség és képesség, a kutatási módszertan elsajátítása alapkövetelmény. Az előadások és korreferátumok megkívánták, hogy a hermeneuta számára ne legyen ismeretlen az irodalomtudomány, a történelem, az etika és a tipológia, Máté és János evangélista, Pál apostol és Luther Márton, valamint a görögkeleti írásértelemezés.

Külön kellemes hatása volt e néhány napban a tanszéki egymásra találásnak. Erdélyi, felvidéki, budapesti magyar reformátusok és evangélikusok nemcsak a csoportot tizedelő náthát osztottuk meg egymással, de a kérdést is: hogyan őrizhetnénk, ápolhatnánk a hagyományosan meglévő és mégis mindig új élményeket adó kapcsolatot, akár regionális alapon építve a szakmai közösséget? Ki vagy kik, hol és hogyan folytatja, folytatjuk tovább? Mert amit Pompeius óta tudnak kereskedők és hajósok, azt Gadamer és Luz óta tudják az egzegéták és bibliamagyarázók is: Navigare necesse est! Mindegy, mit mond az időjós: be kell lépni a csónakba, vízre kell szállni, és evezés, merítés közben rá kell tudni bízni magunkat a Folyóra.

Bácskai Károly