Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 13 - Nyíregyházi jubileum

Evangélikusok

Nyíregyházi jubileum

Egyházközségünk lelkészei és világi vezetői úgy vélik: a 250 éves jubileum olyan kiemelkedő esemény a nyíregyházi evangélikusság életében, hogy a megemlékezést nem szabad egyetlen napra összpontosítani, egy-két rendezvényre összesűríteni. Úgy gondoljuk, csak ünnepek sorozata alkalmas arra, hogy hálát adjunk Istennek hűségéért, szeretetéért, hogy erősítsük Jézus Krisztusba vetett hitünket, és megéljük a gyülekezeti tagok közötti összetartozás élményét, örömét is. Szeretnénk, ha – az Istennel és egyházközségünkkel meglazult kapcsolatú – hittestvéreink visszavágynának és visszatalálnának az „élővíz forrásá”-hoz. Ez a jubileumi év igazi célkitűzése.

Havonta ismétlődő ünnepi alkalmak lesznek azok, melyeken Nyíregyházáról elszármazott lelkészek hirdetik az igét vasárnap a Nagytemplomban, és egy-egy jelenlegi lelkipásztorunk tölti be a vendéglátó szerepét.

Terveink szerint ezen istentiszteletek után a gyülekezeti teremben lehetőség lesz arra is, hogy – egy csésze tea mellett – elbeszélgessünk a meghívottakkal.

A következő lelkészek szolgálatára számítunk: Gáncs Péter, Szmolár Attila, Rőzse István, Sándorné Povazsenyecz Gyöngyi, Joób Olivér, Szabó Vilmos, Balicza Iván, Molnár József, Bozorády András. (Lelkészeink saját körzeti istentiszteletükre másokat is meghívhatnak, természetesen egyeztetve a nagytemplomi alkalmakkal.)

Ezeken túlmenően három kiemelkedő esemény szerepel elképzeléseink között.

– Június 8-án, pünkösd első napján Mišina eperjesi szlovák evangélikus püspök úr lesz vendégünk.

– Augusztus 24-ére, vasárnapra a békéscsabai, szarvasi és mezőberényi gyülekezetek küldöttségeit várjuk vezetőikkel együtt, hiszen 250 évvel ezelőtt elődeink többsége ezekről a településekről érkezett Nyíregyházára. A II. világháború után a Felvidékre került volt egyháztagjaink képviselőit is erre a napra szeretnénk meghívni. Ez lesz talán a legtöbb résztvevőt vonzó rendezvényünk.

– A harmadik jeles esemény kapcsolódni fog az Emmaus Szeretetotthon 10 éves jubileumához, melyről szeptember 20-án, szombaton emlékezünk meg, s ezt követi vasárnap egyházközségünk ünnepe a Nagytemplomban, Szebik Imre elnök-püspök úr igeszolgálatával. Ezen a kettős rendezvényen az erdélyi, finn és német testvérgyülekezetek küldöttségeinek részvételére is számítunk.

Alkalmaink pontos dátumáról, programjáról egyházközségünk tagjait és olvasóinkat is időben tájékoztatni fogjuk.

A jubileumi év alkalmaira imádkozó szívvel készülünk. Kérjük Urunkat, hogy minden jeles napon elmondhassuk: „Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsolt 118, 24)

Demcsákné Balczó Ildikó, másodfelügyelő

Demcsákné Balczó Ildikó