EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 

Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 13

13. szám – 2003/03/30

   Böjt 4. vasárnapja (Laetare)

Napról napra

Új nap - új kegyelem
„Áldott, aki az Úr nevében jön.” Zsolt 118,26 (Mt 23,39; Jn 12,20–26; 2Kor 1,3–7; Zsolt 84) „Földre jött, hogy szeressen, szeretett, hogy szeressünk, meghalt, hogy éljünk!” Mert Jézus Krisztus nem nyugodott bele ... >>

Liturgikus sarok

Beszél a harang
Vonaton utazva már messziről látszik egy-egy falu templomának tornya. A torony felfelé mutat, tehát azt jelzi, hogy ott felfelé néző, Istent kereső emberek laknak. Ahogyan a torony messzire ellátszik, úgy a harang hangja is többnyire távolra hallatszik. Egy régi elbeszélés szerint a 32 mázsás szarvasi harang szavát még a 20 km-nyire fekvő Kondoroson is lehetett hallani. Az egyik kemenesaljai gyülekezetben pedig azt mondta valaki: „Ha vasárnap délelőtt kiállok a kapuba, egyszerre hallom hat közeli evangélikus templom harangját.” >>

Élő víz

Értékvesztett törvény?
A Bibliából mindent meg lehet magyarázni, de a Biblia nem magyaráz meg mindent – ez a mondás nagyon jól kifejezi a modern ember Szentíráshoz fűződő viszonyát. Azt az üzenetet, amelyet Isten a szívünkre helyezett Igéjében, napról napra átértékeli az ember, hogy elfogadhatóvá legyen számára a felgyorsult és értékvesztett társadalomban. >>

Dal a Bibliáról
Hol nincs a polcon Biblia, Üres, kietlen ott a ház, Könnyen bejut a Sátán oda, S az Úr Jézus ott nem tanyáz. Azért hát, ember, bárki légy, Egy-két filléred csak kerül, Egy Bibliát sietve végy Az ördög ellen fegyverül. Nyisd föl azt minden reggelen, Csüggj hittel mindegyik szaván, Merülj bele figyelmesen, Olvasd, kutasd nap-éjszakán. E könyv erőt ad és vigaszt, S ne bánd, ha int, ha néha bánt, Paizs gyanánt használjad azt Örömben, búban egyaránt. Szeresd e könyvet, s úgy tekintsd, Mint földi élted támaszát, Amely, ha sírodig kísért, Számodra nyit új, jobb hazát. Fordította: Vargha Gyuláné >>

Egyházunk egy-két hete

Mítosz és valóság
Mítosz és valóság – ezzel a címmel hívta az érdeklődőket a csillaghegyi gyülekezet márciusi összegyülekezési napjára, melynek középpontjában a közelmúlt értelmezésére született (egyház)történeti kísérletek sajátos vizsgálata állt. >>

Teher a templom nélküli egyháztag...
Egyebek között a címben idézett kitétel is szerepelt abban a lelkészi jelentésben, melyet Káposzta Lajos esperes-lelkész olvasott fel a minap a soltvadkerti evangélikus gyülekezet presbiteri teadélutánján. Az óvodai és cserkészélet mellett számos gyülekezeti programot szervező egyházközségben erkölcsi kérdés (lenne) a közösség szolgálata. Ahogy a jelentésben elhangzott: „a hívek ne csak fejjék a tehenet, hanem etessék is”. Ez pedig nem csupán az anyagi támogatást jelentené. Ugyancsak erkölcsi problémát vet fel a keresztény irodalmat – Evangélikus Életet, naptárt, bibliamagyarázatokat – nem, sőt olykor még magát a Bibliát sem olvasó presbiterek kérdése. >>

Ülésezett a zsinat
Egyházunk zsinata március 22-én tartotta 8. ülésszakát a Fasori Gimnázium dísztermében. Krähling Dániel nyitó áhítata után a résztvevők az előző ülésszak jegyzőkönyvének elfogadásával, a napirend megállapításával és a bizottsági beszámolókkal kezdték tanácskozásukat. >>

A nem lelkészek mint a gyülekezet alakítói, építői
Ritkaság, ha két teológiai professzor úgy ülhet egymás mellett, hogy nem tantervről, vizsgákról, hallgatói ügyekről, szabályzatokról kell dönteniük, hanem ami a szívügyük: színtiszta teológiai kérdésekről gondolkodhatnak együtt. E nem túl gyakori lehetőség most az Evangélikus Értelmiségi Műhelyben adatott meg, ahol dr. Szabó Lajos, az EHE rektora tartott előadást a fent idézett címmel, dr. Reuss András professzor, a rendszeres teológiai tanszék vezetője, a Műhely házigazdájának meghívására. Tanúi pedig mindazok voltunk, akik ezen a márciusi estén ellátogattunk a Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermébe, s egy nagyon értékes együttlét emlékével távoztunk onnan. >>

Hagyomány és jövő
A fenti címmel rendezett presbiteri csendesnapot szombaton a Győr-soproni Evangélikus Egyházmegye Felpécen. A kicsiny, mindössze 850 lelkes település kultúrházát színültig megtöltötték az eseményre érkezett gyülekezeti tisztségviselők, akiket Csete Gyuláné polgármester asszony köszöntött. >>

A levelek zenéje
Pál apostol szerint „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az”. E gondolat igazságát remélhetőleg sokan átélik a mindennapokban, de sajnos valamennyien tapasztaljuk, hogy gyakran feledésbe merül a napi forgatagban. Ezért fontosak a hétköznapokból kiemelkedő alkalmak, amelyek valamilyen lelki többletet nyújtanak. >>

"Keressétek először az Ő országát..."
Mitől jó egy konferencia? Három dolog szerencsés együttállásától: valódi gondolatok cserélhetnek gazdát, találkozásokra ad alkalmat, és lelkisége, spiritualitása van. 2003. március 22-én ezt az együttállást, kegyelmi állapotot élhették át a nyíregyházi szimpózium résztvevői. >>

Keresztutak

Határok nélküli együttlét - Istenben
Mára már szép gyakorlattá váltak a különböző felekezetek évenkénti, januári közös ökumenikus istentiszteletei. Komáromban azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy kereszténységünk sokkal nagyobb kincs annál, minthogy évente csupán egyszer figyeljünk közösen Jézus Krisztusra. >>

Tettel és szóval
Első hallásra talán szokatlan, ha egy segélyszervezet képzési kurzust szervez. Még inkább érdekessé válik a dolog, ha azt is megtudjuk, hogy ez a magyar szervezet Szlovákiában tart előadást működéséről, illetve a segélyprogramok folyamatáról, miközben pár száz kilométerrel és néhány szlovák megyével arrébb jelenleg is a tavalyi árvíz okozta károk helyreállításán dolgozik. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat munkatársai számára nem újdonság az alapító-fejlesztő képzések ilyen formája, hiszen egy évekkel korábbi szervezés eredményeként Délvidéken már működik hasonló, egyházi hátterű segélyszervezet, az EHO. >>

Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása
II. János Pál pápa múlt vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter téren – magyar és osztrák zarándokok ezrei előtt – négy másik személlyel együtt boldoggá avatta Batthyány-Strattmann Lászlót, a „szegények orvosát”. >>

ProChrist-körkép
Mi a közös a budapesti Nagyszombat utcai amfiteátrum területén felállított sátorban, a Bethesda gyermekkórház éttermében, a gyulai művelődési központban és a kiskőrösi szeretetotthonban? Március 17–24. között – egyebek mellett – ezeken a hazai helyszíneken nézhették és hallgathatták meg az érdeklődők az esseni Grugahalléból közvetített műholdas evangélizációt, a ProChrist 2003-at. A „Hihetetlen – kétség és ámulat” témacímű igehirdetés-sorozatot, Ulrich Parzany evangélikus lelkész prédikációit Európa 16 országában kísérhették figyelemmel. Az eseményeket Németország után nálunk, Magyarországon lehetett a legtöbb helyszínen nyomon követni. >>

Aktion Fastenopfer - 2003
Bajor evangélikus testvéreink több mint egy évtizede minden évben megrendezik az ún. „Aktion Fastenopfer”-t, azaz a böjti időszakban egy-egy meghatározott célra országos gyűjtést rendeznek. Az idei gyűjtés kedvezményezettje a kelet-európai evangélikus oktatásügy. A befolyt pénzből – többek között – a lengyelországi és szlovákiai kollégiumépítéseket, valamint a magyar evangélikus iskolákat kívánják támogatni. Emellett konferenciákat terveznek bajor és kelet-európai hitoktatóknak, tanároknak. >>

Kovácsolt Luther-rózsát adott ajándékba
Kondor Ferenc, a csikvándi katolikus egyházközség tagja – hosszú ideig gondnoka – évekkel ezelőtt saját kezűleg kovácsolt Luther-rózsával lepte meg a falu evangélikus templomát. >>

Kit kerestek?
„Jó volt látni, hogy igenis tudunk egységben lenni. Nem a felekezet a fontos, hanem Jézus Krisztus, akiben egyek vagyunk. Örülök, hogy volt bizonyságtétel, előadás, dicsőítés (bár lehetett volna több is). Remélem, jövőre is lesz!” Az I. keresztény ifjúsági találkozó (2000, Petőfi Csarnok) egyik résztvevőjének kívánsága most valóra válik: április 6-án újra együtt tölthetnek egy napot a keresztény fiatalok. A Budapest Arénában tartandó rendezvényre tizenkétezer érdeklődőt várnak az ország minden tájáról. >>

Százkilencven éve született David Livingstone
Százkilencven éve, 1813. március 19-én született a Glasgow melletti Blantyre-ban David Livingstone skót misszionárius és Afrika-utazó. >>

Evangélikusok

Az alma nem esett messze a fájától
Tóth János evangélikus lelkész közel negyven esztendőn keresztül szolgált Kemenesmagasiban. Fia, Tóth Péter, bár nem követte édesapját a lelkészi szolgálatban, a ménfőcsanaki gyülekezet felügyelőjeként maga is egyházi szolgálatban áll. Mondhatjuk tehát, hogy az alma nem esett messze a fájától. >>

In memoriam Bárány Gyula
A II. világháború után, 1945 őszén 12 ifjú és egy leány kezdte meg tanulmányait az Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karán Sopronban, nagyon mostoha körülmények között. Kollégium hiányában az egyetem fűtetlen tantermeiben és tanári szobáiban laktak. Gyakran éheztek. Az ifjak között volt Bárány Gyula is. >>

Talentumok a bonyhádi evangélikus gimnáziumban
A Völgységi Tehetséggondozó Egyesület három évvel ezelőtt hozta létre a Völgység Talentuma díjat, mellyel a Bonyhádon tanuló tehetséges, eredményeket elérő fiatalokat jutalmazzák. Idén öt diák részesült az elismerésben, közülük hárman a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjai. >>

Nyíregyházi jubileum
Egyházközségünk lelkészei és világi vezetői úgy vélik: a 250 éves jubileum olyan kiemelkedő esemény a nyíregyházi evangélikusság életében, hogy a megemlékezést nem szabad egyetlen napra összpontosítani, egy-két rendezvényre összesűríteni. Úgy gondoljuk, csak ünnepek sorozata alkalmas arra, hogy hálát adjunk Istennek hűségéért, szeretetéért, hogy erősítsük Jézus Krisztusba vetett hitünket, és megéljük a gyülekezeti tagok közötti összetartozás élményét, örömét is. Szeretnénk, ha – az Istennel és egyházközségünkkel meglazult kapcsolatú – hittestvéreink visszavágynának és visszatalálnának az „élővíz forrásá”-hoz. Ez a jubileumi év igazi célkitűzése. >>

Nyíregyházi jubileum
A nyíregyházi műemlék evangélikus templom alapkőletétele 1784. március 25-én volt. Ezt a napot a nyíregyházi evangélikusok a mai napig saját ünnepnapjukként tartják számon. >>

e-világ

Cél és kereszt
A magyarországi történelmi egyházak bíznak abban, hogy mielőbb befejeződik az Irak ellen indított (és lapzártánkkor még könyörtelenül zajló) háború. Az egyházak képviselői erről a támadás kezdetének napján nyilatkoztak a Magyar Távirati Irodának. Hafenscher Károly, mint a Magyarországi Evangélikus Egyház szóvivője ugyancsak aggodalommal szólt a kialakult helyzetről. Szavai szerint az egyházak most nemigen tehetnek mást, mint hogy imádságot mondanak a veszélyeztetettekért, a háború mielőbbi befejezéséért, és – a nemzetközi segélyszervezeteken keresztül – segítenek. Mint leszögezte, az Egyesült Államok kormánya a támadást egyfajta keresztes hadjáratként, a kereszténység védelmében tett lépésként próbálja meg feltüntetni, ami számunkra elfogadhatatlan. Hafenscher Károly hozzátette: az evangélikus egyház nem tud más megoldást elképzelni, mint a békés tárgyalásokat, mert a gyűlölet, a pusztítás, a „szemet szemért, fogat fogért” szemlélet csak újabb megtorláshoz vezet, és ellentétben áll az evangéliummal. >>

A Magyar Protestantizmus honlap
„Mint hideg víz a tikkadt embernek, olyan a messze földről kapott jó hír.” (Péld 25,25) A magyarországi protestantizmust bemutató Magyar Protestantizmus honlapra kétszer is igaz a példabeszédekbeli ige. Az egyházaink által hirdetett evangélium jó hír, mely a lélekben szomjúhozó embereket felüdíti. Az internet egy szempillantás alatt képernyőnkre varázsolja a magyarországi protestantizmus lelki és szellemi kincsestárát: akár több száz éves iratokat, műalkotásokat is elérhetnek azok, akik a világhálón keresgélnek. Nemcsak a régmúlt jelenhet meg a mában, mint messze földről jött üzenet, hanem a ma élő magyar protestánsok üzenete is eljuthat a föld bármely sarkába. Különösen fontos ez a szórványainkban élőknek, legyenek azok az anyaországban, a Kárpát-medencében, az Ó- vagy az Újvilágban. >>

Értelmiségi kezdeményezés az elfogulatlan biológiaoktatásért
Telt ház és élénk érdeklődés mellett zajlott az „Intelligens tervezettség – az evolúcióelmélet modern riválisa” című konferencia az ELTE BTK kari tanácstermében március 18-án este. A rendezvény szervezője a műszaki és természettudományos végzettségű szakemberekből, tanárokból, több vallás lelkészeiből és egyetemi hallgatókból álló Értelmes Tervezettség Munkacsoport (ÉRTEM) volt. Az eseményen a munkacsoport öt tagja tartott előadást, amelyben az evolúcióelmélet különféle hiányosságait és e teória régi-új alternatívájának, az élővilág felsőbbrendű, intelligens tervezettségének alapkoncepcióját ismertették. >>

Keresztény szemmel

Gondolatszikrák
A legnagyobb bűn: a kétségbeesés. Ez a bűnök koronája! Minthogy az nem más, mint a legsötétebb istentagadás. (Petőfi Sándor) * Felebarátot szolgálni, természet ajándékait bölcsen használni annyi, mint Istent tisztelni, és szavát fogadni. ... >>

Negyedik parancsolat
„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hoszszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!” >>

Aktuális találós kérdés
Ki írta és mikor? >>

Tavaszi impressziók
Mondhat nekem meteorológus, csillagász, bölcsész, matematikus, amit akar. Számomra akkor kezdődik el a legszebb évszak, amikor kora reggel az ajtón kilépve meghallom a madarak köszöntőjét. Márpedig ma reggel dalolt egy rigó! Szokott helyén, a telefonpózna tetején gubbasztott, és fújta-fújta rendületlenül. Bár a nappal csillogó víztócsák tetejét itt-ott még jégréteg fedi hajnalban, s a nap is sokáig lustálkodik a látóhatár alatt, de az én kisrigómat ez egy cseppet sem zavarta. Dalolta, zengte, hogy nemsokára jön már az évszak, amelyet annyira várunk. >>

Sport és hitélet
Az emberi test és lélek szemben áll egymással: testünk e világhoz kötődik, lelkünk viszont Istenhez vágyódik. A sportolás, testgyakorlás, egészségünk meg- őrzése mégis fontos dolog, még ha a lélek edzése és ápolása előbbre való is. A sport és hitélet témakörét tekintve sok hasonlóság, párhuzam fedezhető fel. Vannak kulcsszavak, fogalmak, melyek mind a sport-, mind a hitélet területén lényegesek. Ilyen például a rendszeresség, az állhatatosság, az elkötelezettség, a hit, az odaadás vagy a lemondás. >>

A hét témája

József és testvérei
Az alábbi gondolatok a háború kitörése előtt néhány nappal születtek. A szerkesztő megkért, írjam át a cikk végét, hiszen a „talán még nem késő”, azóta későre változott. Ez így igaz. Mégsem írom át. Nem tehetem. Hadd őrizzen ez a néhány sor egy múlt heti reményt, ami minél inkább múlt idő, annál időszerűbb... >>

2003 Úrodüsszeia
Az Úr meglátta az embert a fán, és odakiáltott neki: Szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom! >>

Mosolyt kérnek
A hazánkban is hamarosan célegyenesbe forduló európai uniós kampánynak aligha tett jót az iraki háború. A kommunikációs szakemberek talán jobban tették volna, ha kivonják a forgalomból a „mosolyt kérünk!” jelszót. Az országos kampány arculatformálóinak ötlete pedig nem volt éppenséggel rossz: valóban ráférne erre a szomorú országra egy kicsivel több derű. Magyarországon a rendszerváltozás is amolyan fáradt forradalomként ment végbe, s az elmúlt hónapok különösen mosolytalannak bizonyultak. Több volt a gyűlölködő vicsor vagy a pengeéles száj, mint az őszinte mosoly. Még a szórakoztatónak szánt televíziós műsorok többségét is az ügyes technikus által odakevert gépi nevetés jellemzi. Egy ilyen világban a „mosolyt kérünk!” szlogent némi jóhiszeműséggel ugyanúgy pozitívan értékelhetnénk tehát, mint a dunai pontonhíd ötletét március 15-én. Hiszen ez az utóbbi szerkezet is a jelkép erejével próbált hatni: hidat kell képezni az eltérő vélemények között, össze kell kapcsolni a jobb- és a baloldalt. Mindenesetre tisztább üzenetet hordozott, mint némely, ugyancsak az EU-tagság előnyeit sugalló óriásplakát. Mert joggal tartották sokan bicskanyitogatónak azt a posztert, amely a csatlakozás ügyét ezzel a kérdéssel próbálta vonzóvá tenni: „Nyithatok-e kávézót Bécsben?” Alatta ott állt a „megnyugtató” válasz: igen. A mindenkori kisembernek aligha ez a legnagyobb gondja. >>

Közlemények, nyilatkozatok

Új gépkocsik
Egyházunk a bajor evangélikusok nagylelkű adományával évek óta támogatja a szórványgyülekezetek gépkocsival való ellátását. Terveink szerint ebben az esztendőben tizennyolc új szolgálati autó áll munkába, közülük tizenkettőt a bajor testvérek segítségével vásároltunk meg. Az elmúlt héten a következő gyülekezetekben vehették át az új járműveket: Keszthely, Nagysimonyi, Bénye, Szeged, Érd, Kétbodony, Szák-Szend, Nemescsó, Balatonfüred-Dörgicse, Iharosberény, Kecskemét, Tamási. Képünkön az új „flotta” látható, melynek előterében Mókusz Melinda, az Opel Belváros ügyvezetője – akinek ebben a minőségében sokat köszönhet egyházunk –, valamint Boros Miklós gépkocsireferens áll. >>

Püspöki körlevél
Kedves Testvéreink! Hazánk fontos történelmi mérföldkőhöz érkezett: az Európai Unió tagállamai közé felvételt nyerhet. Részévé válhat azon európai államok közösségének, amelyekhez történelmi múltjával és kulturális örökségével mindig is tartozott. Nem titkolhatjuk, hogy számtalan kérdés fogalmazódik meg bennünk, amelyekre válaszokat keresünk. Evangélikus egyházunk e mostani állásfoglalása mögött felfedezhetők a kérdésekre adott válaszok és Istenbe vetett reménységünk is. – Hisszük, hogy Isten a történelem Ura. Ő hozta el a szabadság hajnalát az elmúlt évtizedben, s most nyitott ajtót kínál az Európai Nemzetek Közösségébe való belépésre. Nincs kétségünk afelől, hogy tízmilliós nemzetünk gazdasági, kereskedelmi és politikai érdekeinek figyelembevételével a nyitott ajtón be kell lépni, és élni kell azzal a lehetőséggel, hogy államjogilag is egyek legyünk Európa államaival és a kontinens népeivel. – Az EU létrejötte a tagállamok életében a határok átjárhatóságát, virtuálissá tételét, szinte eltűnését eredményezi. Ez hazánk esetében a mostani határok mentén élő magyar ajkú lakosságnak azt a kitüntető könnyebbséget jelenti majd, hogy kereskedelmi, kulturális és gazdasági téren közös régióba tartozhat az egy nyelvet beszélő szomszédos települések lakosságával. A munkahelyválasztás, a tanulmányok folytatása könnyebbé és eredményesebbé válik az azonos kultúrában élők között. – Reálisan számolnunk kell az erős és kiterjedt érdekeltséget képviselő német, francia és angol kultúra dominanciájával. Bizonyos, hogy az európai népek együttélése kultúráik kölcsönös megismerését, egészséges egymásra hatását hozza magával. A három jellegzetes kultúrkör mellett számolni kell a többi kisebbségi helyzetben élő nép történelmi, nyelvi, művészeti örökségével. Ezért a kis népek (szomszédaink: a szlovákok, románok, horvátok, szerbek, szlovének; illetve a távolabbiak: a balti államok, a skandináv közösségek) – talán először történelmük során – szoros egymásrautaltságukban együtt igényelhetik maguknak sajátos kincseik megőrzését, nemzeti hagyományaik ápolását. Mi, magyarok pedig szomszédainkkal szoros érdekeltségi körben – a kisebbség értékeinek megőrzése indokaként – együtt erősíthetjük egymás igényeit. Reménységgel nézünk hazánk EU-tagsága elé. Isten, a történelem Ura őrizzen és tartson meg minket a Kárpát-medencében az Ő szolgálatában magyar hazánk javára, minden európai nép erkölcsi, gazdasági felemelkedésére és az Ő dicsőségére. Bízzunk Istenben, és ezért bízzunk a jövőben! Európának Lélekre és tiszta emberségre van szüksége. Budapest, 2003 böjt havában. ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! D. Dr. Harmati Béla D. Szebik Imre Ittzés János püspök elnök-püspök püspök >>

A közelmúlt krónikája

Gyülekezeti evangélizáció Alsóságon
Korunkban egyre aktuálisabb Pál apostolnak a keresztről szóló beszédről megfogalmazott üzenete. Ezért az egyházközség vezetősége és az Alsósági Evangélikus Nőegylet március 10–16. között evangélizációsorozatot szervezett a gyülekezet tagjainak és minden érdeklődőnek. >>

E heti Luther-idézet

Luther idézet
"Aki az oltári szentséghez akar járulni, üres szívet és éhes lelket ajánljon fel a mindenható Istennek. Itt ugyanis az a legméltóbb, aki a legméltatlanabb. Ami úgy értendő, hogy mikor az ember magát teljességgel kárhozottnak, nyomorultnak és kegyelemre szorulónak érzi, ebben és ezzel válik Isten kegyelmére legfogékonyabbá és legalkalmasabbá." Luther Márton: Jer, örvendjünk keresztyének! (Szabó József fordítása) >>

Kultúrkörök

7 év - 77 művész
Ősi művészet a kárpit. Kezdete visszanyúlik a Krisztus előtti időkig Egyiptomba, Görögországba, Rómába, Perzsiába és Kelet-Ázsiába. Története Bizáncban folytatódik, ám valójában csak a 14. századtól követhető nyomon. Olaszországban az első manufaktúra 1419-ben létesült Mantuában, majd francia földön, később Flandriában is alapítottak műhelyeket. Eleinte mitológiai, történelmi, bibliai jeleneteket ábrázoltak, később növényi mintákat is. A 16. században térhódítása kiszélesedik, bár klasszikus művelői továbbra is a franciák, illetve a flamandok. A 19. században ugyan bizonyos visszaesés tapasztalható, de a szecesszióban és a modern törekvések közepette népszerűsége mindjobban növekszik. >>

Keve Galéria
A 77-ek egyikének – Polgár Rózsa kárpitművésznek – önálló kiállítása is nyílt az elmúlt héten a ráckevei Keve Galériában. A március 21-i ünnepségen Szakol-czay Lajos irodalom- és művészetkritikus méltatta a Kossuth- és Munkácsy-díjas művésznő alkotásait és munkásságát. Az április 14-ig látható tárlaton – többek között – megcsodálható Polgár Rózsának a hévízi evan- gélikus és református templom számára készített oltárképe is, amelyet április 5-én nyeri el végső helyét a szakrális térben. (Ráckevén – hétfő kivételével – 10 és 16 óra között tekinthetők meg a kompozíciók.) >>

A vasárnap igéje

Az élet kenyere
Van olyan időszak a gyermek életében, amikor még nem tud beszélni, és óhajait mutogatással fejezi ki. Egyszer tanúja voltam annak, hogy egy kisgyermek, amikor úrrá lett rajta az éhség, összekulcsolt kezeit mutatta az édesanyjának. Szüleitől tehát elsők között azt tanulta meg, hogy az éhség csillapításához Isten áldására van szükség. >>

Oratio oecumenica

Oratio oecumenica
Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. >>

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Beszél a harang
Élő víz
Értékvesztett törvény?
Dal a Bibliáról
Egyházunk egy-két hete
Mítosz és valóság
Teher a templom nélküli egyháztag...
Ülésezett a zsinat
A nem lelkészek mint a gyülekezet alakítói, építői
Hagyomány és jövő
A levelek zenéje
"Keressétek először az Ő országát..."
Keresztutak
Határok nélküli együttlét - Istenben
Tettel és szóval
Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása
ProChrist-körkép
Aktion Fastenopfer - 2003
Kovácsolt Luther-rózsát adott ajándékba
Kit kerestek?
Százkilencven éve született David Livingstone
Evangélikusok
Az alma nem esett messze a fájától
In memoriam Bárány Gyula
Talentumok a bonyhádi evangélikus gimnáziumban
Nyíregyházi jubileum
Nyíregyházi jubileum
e-világ
Cél és kereszt
A Magyar Protestantizmus honlap
Értelmiségi kezdeményezés az elfogulatlan biológiaoktatásért
Keresztény szemmel
Gondolatszikrák
Negyedik parancsolat
Aktuális találós kérdés
Tavaszi impressziók
Sport és hitélet
A hét témája
József és testvérei
2003 Úrodüsszeia
Mosolyt kérnek
Közlemények, nyilatkozatok
Új gépkocsik
Püspöki körlevél
A közelmúlt krónikája
Gyülekezeti evangélizáció Alsóságon
E heti Luther-idézet
Luther idézet
Kultúrkörök
7 év - 77 művész
Keve Galéria
A vasárnap igéje
Az élet kenyere
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 13

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster