Keresztutak

Százkilencven éve, 1813. március 19-én született a Glasgow melletti Blantyre-ban David Livingstone skót misszionárius és Afrika-utazó.

Családját szegénység, hitbuzgalom, kemény munka, tudásvágy és küldetéstudat jellemezte. Heten nőttek fel egy szobában, David tízévesen a pamutfonóban dolgozott. Első keresetéből latin nyelvkönyvet vett. Kálvinista hitben nevelkedett, később egy szigorúbb keresztény gyülekezet tagja lett. Az egyház felhívására elhatározta: orvos-misszionárius lesz. Munka mellett két évig görögöt, teológiát és orvoslást tanult Glasgow-ban. A Londoni Missziós Társaság 1838-ban elfogadta jelentkezését, de az 1839–1842-es ópiumháború meghiúsította, hogy Kínába menjen. Találkozott viszont Robert Moffat hittérítővel, aki rávette, hogy Afrikában vállaljon missziós szolgálatot.

1840-ben szentelték hittérítővé, és 1841. március 14-én érkezett Fokvárosba. Moffat kurumani missziójába, a Fokföld határára ment, majd tovább indult az északi feltáratlan vidékre. Itt nagy közösségek éltek, s ő a bennszülöttek segítségével kívánta terjeszteni a hitet. Megismerte a helyi nyelveket és szokásokat. 1842-ben messzebb hatolt a Kalahári-medencébe, mint előtte bármely fehér ember. 1844-ben egy oroszlán megsebezte. Egy másik balesete miatt bal keze sérült maradt.

1845-ben feleségül vette Moffat lányát, Maryt, aki több útjára elkísérte. Az asszony 1852-ben egészségi állapota és a gyerekek taníttatása miatt hazaköltözött Angliába. Livingstone az 1849-es expedíció révén vált ismertté, amelyet William Oswell vezetett. Eljutottak a Zambézi és a Cuando folyókig, s felfedezték a Ngami-tavat a mai Botswanában, ezért a Brit Királyi Földrajzi Társaságtól aranyérmet és pénzjutalmat kapott. A társaság később is támogatta őt.

Családját biztonságba helyezve 1853. novemberben indult a kontinens belsejébe, hogy „terjessze a kereszténységet, a kereskedelmet és a civilizációt”. Csak kisszámú makololo törzsbelit vitt magával a Zambézi menti Linyantiból, hogy utat keressen az Atlanti-óceánhoz. A legális kereskedelem révén akarta a rabszolga-kereskedelmet megingatni, s a makololók vidékét a búrok területeit megkerülve elérhetővé tenni. A búrok 1852-ben lerombolták a házát, s megtámadták afrikai barátait. Nagy viszontagságok árán 1854. májusban érte el az angolai Luandát. Szeptemberben indult vissza, mikor egészsége helyreállt. Egy év múlva ért Linyantiba.

1. novemberben kelet felé indult a Zambézi mentén, s felfedezte a nagy vízesést, a Mennydörgő Füstöt, melyet Viktória királynőről nevezett el. 1856. májusra jutott el a mozambiki Quelimanéba, átszelve Afrikát. Angliába érkeztekor nemzeti hősként fogadták, beszámolója, a „Missziós utazások és kutatások Dél-Afrikában” 70 ezer példányban kelt el.

Jövedelme megnőtt, családja jobb körülmények közé került. Elvált a Londoni Missziós Társaságtól, és úti beszámolókat tartott. Ezek is megjelentek könyv alakban.

Második útján, 1858. márciusban Queli-manéba utazott, ahol feladata a vidék kereskedelmi és civilizációs célú feltárása, a rabszolga-kereskedelem visszaszorítása volt. Az afrikaiakat önmagával egyenlőknek tekintette, iparra és földművelésre próbálta őket tanítani.

Vezetői készségei kevésnek bizonyultak, ráadásul felesége, aki vele tartott, 1862-ben meghalt a Zambézi menti Shupangában. Mégis eljutott a Nyasza-tóig, és felfedezte a Chilwa-tavat. A brit kormány 1864-ben visszahívta az expedíciót, mivel Livingstone reményei túlzottaknak bizonyultak a vidék gazdasági kihasználására. Livingstone hazatért, és öccsével, Charlesszal megírták a „Beszámoló a Zambézi és mellékfolyói vidékére vezetett expedícióról” című könyvüket.

1866-ban ismét Afrikába ment. Az evangélium terjesztése és a rabszolga-kereskedelem megfékezése mellett a közép-afrikai vízválasztó és a Nílus-források felkutatását is célul tűzte ki. Ezúttal csak afrikai és indiai kísérőkkel indult Tanzániából, de a ngoni törzs rajtaütései miatt a tervezettnél délebbre fordultak. Több kísérője megszökött, akik azt terjesztették, hogy Livingstone-t megölték a ngonik. Egy év múlva kiderült, hogy él, de ettől kezdve egyre drámaibb hírek keringtek róla.

Livingstone a Nyasza-tó déli végénél északra fordult, 1867 végén felfedezte a Mweru-, majd a Bangweulu-tavat. 1869 elején elért a Tanganyika-tóhoz, útját betegen folytatta. 1871. márciusban jutott a Kongó egyik ága, a Lualaba menti Nyangwéba, nyugatabbra, mint addig bárki. A folyót a Nílus mellékvizének vélte. Fél év múlva indult vissza, ekkor találkozott Henry Stanley-vel, aki őt kereste a New York Herald Tribune megbízásából. Ekkor hangzott el a híres kérdés Afrika belsejében: Dr. Livingstone, nemde?

Betegsége dacára Stanley-vel ment, s a Tanganyika-tó északi partján tisztázták: a Ruzizi délnek, a tóba folyik, nem a Nílusba. Ezután a 320 km-re fekvő Unyanyembébe mentek, ám nem volt hajlandó hazatérni, csak naplóit küldte el Angliába.

A kapott utánpótlás birtokában ismét a Nílus forrásainak keresésére indult, de betegségei legyőzték: 1873. május 1-jén a mai Zambiában fekvő Chitambóban meghalt. Bebalzsamozott testét kilenc hónapig vitték a tengerhez, s a londoni Westminsterben temették el. Jegyzetei David Livingstone utolsó naplója címmel jelentek meg.

Livingstone kutatásai mindenkinél nagyobb hatást gyakoroltak Európa Afrika-képére. Alapos jegyzetei, pontos térképei a legjobb geográfusok közé emelik, földrajzi, orvosi és szociológiai adatai, felfedezései máig foglalkoztatják a kutatókat. Zambézi-útja révén jött létre a Brit Közép-afrikai Protektorátus, a későbbi Malawi. Viktoriánus előítéletei ellenére hitte, hogy Afrika egyszer a modern világ része lesz, így nemcsak a gyarmatosítás, de az afrikai nacionalizmus előfutárának is tarják.

(PAN)