A hét témája

Az Úr meglátta az embert a fán, és odakiáltott neki: Szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom!

Hej, de csodálatosak ezek a találkozások! Ahová betér az Úr, ott életek újulnak meg, bűnök nyernek megbocsátást. Hajlott gerincek egyenesednek ki, sorvadt végtagok válnak éppé. Ahol az Úr megjelenik, ott a szemek megnyílnak, és a leprások megtisztulnak. Némák ajka hirdeti Isten dicsőségét, és süketek hallják az Igét. Ahol az Úr ereje megnyilvánul, ott börtönajtók tárulnak ki, és a lelkekről is lehullanak a vasbilincsek. Ahol az Úr munkálkodik, ott halottak támadnak fel, és éhezők laknak jól kenyérrel. Menekülnek a gonosz lelkek, és szentekké válnak a tisztátalanok. Elcsitul a vihar, és tóvá lesz a délibáb. A sort a végtelenségig lehetne folytatni.

Az Úr megszólítja az embert! Nem az ember a kezdeményező, hanem maga az Úr. Ő az, aki először megszólal. S nem egyszerűen megszólal, hanem megszólít, személyként tekint az emberre. Arra méltatja, hogy betérjen hozzá. Szavaiban a jövő olvasható. Az Úr kijelent, s ezáltal előrevetíti a jövőt: „a te házadban kell megszállnom”. Nem kér, nem feltételesen szól. Még csak nem is jelentkezik be. Kinyilatkoztat.

Igen, az egész szent történelem egy hatalmas kinyilatkoztatás. Mindig az áll a középpontban, hogy az Úr lát valamit, s azután szól. Vagy előbb szól, s azután lát valamit, s miután lát, ismét szól: „Ímé, igen-igen jó!” Szava nyomán pedig mindig létrejön valami. Szólt hajdanán Noéhoz, és Noé bárkát épített. Szólt Ábrahámhoz, és Ábrahám hallgatott a szóra. Elindult Úr-Kaszdimból Háránba, majd Kánaánba. Az Úr szólt Jákóbhoz, és ő bízott benne, így lett a neve csalóból Isten harcosa. Az Úr szólt Mózeshez, és ő elindult, hogy kivezesse népét az egyiptomi fogságból. Az Úr szólt Gedeonhoz, és ő harcolt a népért. Az Úr szólt Sámuelhez, és ő meghallotta szavát. Kormányozta a népet, majd felkente Sault, és utódját, Dávidot Izrael királyává. Az Úr szólt a prófétákhoz, és szavukon keresztül ma is eleven üzenetet olvasunk a Bibliából. Az Úr szólt Máriához, és ő engedelmeskedett. Az Úr szólt Saulhoz, és ő megtért. Az Úr szólt Jánoshoz Patmosz-szigetén, és ő megírta a Jelenések könyvét. Az Úr szólt az apostoli atyákhoz, majd a skolasztikusokhoz, az előreformátorokhoz és reformátorokhoz. Nagy tetteket hajtottak végre, és némelyiküket máglyán égették meg. Az Úr szólt az ébredési és karizmatikus mozgalmak vezetőihez, és az egyháznak egyre többféle szervezeti formája jött létre. Az Úr végül szólt mindenkihez, de csak az útszéli csavargók, a részegek, a prostituáltak, a kereskedelmi tévék producerei meg a rockbandák szövegírói hallották meg. Ők azonban valami egészen kusza és sületlen dolgot hoztak ki belőle.

Az Úr ma egyre kevesebbet szól bárkihez is. Főként nem az Egyesült Államok elnökéhez és más fontos emberhez. Az Úrnak esze ágában sincs már egy jó ideje szólni az egyház hivatalosaihoz, főként a püspökökhöz és papokhoz, akik azonban még mindig azt hiszik, hogy ők hivatottak arra, hogy a nevében kinyilatkoztatásokat tegyenek.

Az Úrnak már ahhoz sincs kedve, hogy kimondja, ami leginkább a szívét nyomja: „Ember! Menj vissza gyorsan a fára! Ma egyedül akarok vacsorázni. A sebeim ugyanis még mindig nem gyógyultak be. S ez igen-igen rossz.” S lett este, és lett reggel nyolcadik nap.

(ops)