Evangélikusok
Arcok - szívek
Egy elfelejtett egyházi író: Pásztor Pál
(1914-2002)
Miután testvérbátyám, Pásztor Pál egykori budapest-fasori s utóbb mis-kolc-vasgyári lelkész 2002. július 3-án eltávozott az élők sorából, érdemes arra is emlékezni, hogy ő az evangélikus egyházi sajtónak is jelentős munkása volt.
Pásztor Pál jó fél évszázaddal ezelőtt belső munkatársa volt az Üzenet című szórványújságunknak, amelybe folyamatosan írt gyülekezetismertetéseket, összesen negyvenötöt. (A templomok képeit is közölte.) Állandó cikkírója volt 1940– 1944 között az Evangélikus Életnek és az Evangélikus Családi Lapnak. Ezekben mintegy száz riportja és egyéb írása jelent meg. A Lelkipásztorban csak néhányszor, a megújult Evangélikus Életben később alkalmilag jelentkezett cikkeivel.
Az Evangélikus naptárban 1964-től kezdve minden évben nekrológot írt az elhunyt lelkészekről (összesen huszonnyolc alkalommal, háromszáztíz elhunyt pályatársról).
1942–1947 között több kisebb könyve (füzete) jelent meg Budapesten. Bizonyára élnek még olyan olvasók és hívek, akik a második világháború vége felé és utána megismerhették ezeket az írásokat. Sokat mondanak már a címeik is: Tartsunk áhítatot az óvóhelyen!; Meg vagyok keresztelve (Evangélikus tanítás szülőknek és keresztszülőknek); Imádkozunk, mint egy család (Drága szeretteikért aggódók imádságos könyve); Örök karácsony (Elbeszélések, útleírások); Légy jó! (Kis történetek felnőtteknek és gyermekeknek); Arcok – szívek (A nagy háború utolsó hónapjainak emlékei); Vetés idején… (A budapest-fasori ifjúsági Luther Márton Kör évi beszámolója); Az egyház ifjúsági munkája (Különlenyomat az Evangélikus Élet 1944. évi számaiból); Az Úr közel van (Négy prédikáció); Emmaus felé (Drága szeretteiket gyászoló szívek vigasztalására).
Pásztor Pálnak az Evangélikus templomok című nagy albumban – mint a szerkesztőbizottság tagjának – három tanulmánya jelent meg. Az egyikben templomaink harangjairól írt, hat évtizeddel ezelőtt.
Bátyám legnagyobb terjedelmű írói műve kéziratban (pontosabban: saját gépírásban) maradt fenn: „Visszatekintés egy őszbehajolt papi életnek háromnegyed évszázados boldog útjára”. Ezt 1991-ben vetette papírra 53 nagyalakú, sűrűn gépelt lapon. Különleges önéletrajz ez, mert többek között megtudjuk belőle, hogy országjáró útjain Pásztor Pál lelkész hazánknak szinte minden evangélikus templomában végzett alkalmi szolgálatot. „Szolgálati naplóm szerint – írja művének epilógusában – 433 gyülekezetben fordultam meg.” (A többi keresztyén vagy keresztény egyházzal is jó kapcsolatai voltak.)
Tulajdonképp nem is csak önéletrajz ez a nyomtatásban még nem közreadott műve, hanem egyházi jellegű, de igen olvasmányos emlékirat arról a sok-sok emberről is, akikkel a bátyám kapcsolatba került élete folyamán. Ezt fejezi ki a hosszú évtizedek alatt megérlelődött főcím: Arcok – szívek. Nagyon jellemző ezzel kapcsolatban az epilógus egyik végső mondata: „Magam csak arra vágyakoztam mindig, hogy csupán jó ember legyek, aki szíve szerint tesz jót embertársaival.”
Bátyám sokáig, nyolcvanéves koráig szolgált lelkészként. Hamvai a szarvasi Új temető családi sírjában nyugszanak.
Dr. Pásztor Emil