Napról napra

Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet. Ézs 65,1 (ApCsel 10,34–35; Mk 10,35–45; Zsid 5,7–9; Zsolt 69,2–22) Amikor vissza akarunk zökkenteni valakit, aki a környezetünkben elmereng, integetünk neki: Hahó, itt vagyok! Ébresztő! Isten is ezt teszi, ha nagyon elgondolkodunk: ha elkábítanak a lehetőségeink, rabul ejtenek a bűneink, bénít a tehetetlenségünk. Szeretettel így szól hozzánk Urunk ezen a vasárnapon is: Itt vagyok, itt vagyok!

Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Ézs 55,6 (Mt 9,15; Zsid /6,20/7,1–3/16–17/24–27; Mt 26,1–16) Vannak lehetőségek, amelyek ma vannak, holnap talán már nincsenek. Gyermekeink ma még kérnek bennünket, hogy játsszunk, kiránduljunk velük, pár év múlva majd nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk. Szüleinket ma még meglátogathatjuk, segíthetjük, egy idő múlva már csak a sírjukhoz mehetünk ki a temetőbe. A pusztában vándorló zsidók számíthattak Isten segítségére, bízhattak ígéretében, egy idő után azonban ebből a felnőtt nemzedékből ez már csak Józsuénak és Kálébnak adatott meg. Ők éltek is a lehetőséggel. A mai igében Isten ezt üzeni nekünk: keressük őt, amíg megtalálható, és bizalommal hívjuk segítségük szent nevét!

Ezt mondja az Úr Izráel házának: Engem keressetek, és éltek! Ám 5,4 (Mt 7,7; Jób 19,21–27; Mt 26,17–30) Minden emberben, bennünk is van életösztön. Ez nemcsak azt jelenti, hogy ha halálos veszély fenyeget bennünket, akkor azt minden erőnkkel megpróbáljuk kivédeni, hanem azt is, hogy szeretnénk jól élni és boldogok lenni. Megteszünk ennek érdekében mindent: pénzt keresünk, szórakozunk, szép dolgokkal vesszük körül magunkat, bölcs tanácsokat hallgatunk meg, ügyes praktikákat, módszereket sajátítunk el. Ezek – talán rövidebb, talán hosszabb ideig – elégedettséggel töltenek el bennünket, de aztán törvényszerűen jön a csalódás. Ne feledjük: testi és lelki életünk forrása egyedül Isten, ahogyan mai igénk üzenetében Ő maga figyelmeztet rá.

Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: „Az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de a harmadik napon feltámad.” Mt 17,22–23 (1Kir 8,24; Zsid 9,11–15; Mt 26,31–35) Kisgyermekkoromban egy hittanórán megkérdezte tőlünk a lelkészünk: „Ha ott lettetek volna, ti is részt vettetek volna Jézus megfeszítésében?” „Nem!” – hangzott mindannyiunk szájából a határozott válasz. Mikor erre azt válaszolta, hogy bizony vele együtt mi is keresztre feszítettük Jézust, nagyon fel voltunk háborodva. Most már tudom, hogy igaza volt. Mi is „ott voltunk” a megfeszítéskor. Halálával, feltámadásával ugyanakkor Jézus Krisztus nekünk is az új élet lehetőségét adta. Hála legyen érte!

Hozz ki engem a börtönből, hogy magasztalhassam nevedet! Zsolt 142,8 (ApCsel 16,25–26; 1Kor 2,1–5; Mt 26,36–46) Uram, Te ismersz engem, nyitott könyv előtted egész életem. Látod, hogy a feladatokkal nem tudok megbirkózni, és ami gyötör, azt már nagyon nehezen viselem. Nem állnak mellettem azok, akikre szükségem lenne, akik pedig itt vannak velem, nem tudnak segíteni. Beismerem, magam is hibás vagyok, amiért így alakult az életem. Bevallom, hogy bűneim is erőt vesznek rajtam. Bízom ugyanakkor a Te ígéreteidben, amelyekről a héten is olvastam igédben, és a zsoltárossal együtt kérlek: hozz ki engem a börtönből, hogy hálával magasztalhassam nevedet!

Öregkoromban se vess el engem, ha elfogy az erőm, ne hagyj el! Zsolt 71,9 (Róm 4,19; Zsid 10,1.11–18; Mt 26,47–56) Ha ráérek, gyakran gondolkodom: próbálok belelátni a jövőmbe. Látom, hogy másokat mennyire megvisel, ha munkanélküliek lesznek, ha nyugdíjba kell vonulniuk, ha már nem tudják eltartani magukat. Segítségre szorulnak, és ez a segítség vagy jön, vagy nem. Néha nagyon kiszolgáltatottnak érzik magukat az idős emberek. Nem tudom, ha megérem, hogyan viselem majd, de már most arra kérlek, Istenem, hogy légy velem mindenkor – hiszen ez békém záloga örökre.

A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten. Zsid 13,16 (Zsolt 50,23; Jel 14,1–3/4–5/; Mt 26,57–68) Néha bosszankodunk, hogy az állam nem segíti eléggé az egyházunk, illetve az önkormányzat a gyülekezetünk életét. Pedig megérdemelnénk… Illőnek tartanánk azt is, ha a módosabb emberek nagyobb összegekkel támogatnák ügyünket vagy a külföldi és hazánkban élő szegényeket. Lehet, hogy megdöbbentő, de a mai ige nekünk szól – éljünk akár jó vagy kevésbé jó körülmények között.

Füller Mihály