Keresztutak

Már a program kezdete előtt negyed órával tudni lehetett, hogy sikeres lesz az a közönségtalálkozó, amelyet a 10 éves Duna Televízió hirdetett meg az Uránia Nemzeti Filmszínházba március 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor. Honnan? Onnan, hogy szűknek bizonyult a találkozó színhelyéül eredetileg kijelölt Fábry Terem, így az érdeklődők nagy számára való tekintettel – hála a mozi rugalmasságának és a Duna Tv-vel való kölcsönös jó kapcsolatnak – az igazán ünnepélyes hangulatú díszteremben került sor a filmvetítésekre.

Zömében evangélikus-református, idősebb nézők foglaltak helyet a bársonyhuzatú székeken, hogy újból – esetleg először – tekintsék meg a Duna Televízióban januárban és februárban bemutatott két elgondolkodtató dokumentumfilmet: a 100 esztendős Dobos Károly református, valamint a 90 esztendős Böröcz Sándor evangélikus lelkészekről készült alkotásokat.

Az egybegyűlteket – közel kétszáz embert – a délelőtt házigazdája, dr. Fabiny Tamás evangélikus lelkész, teológiai tanár, a két kisfilm szerkesztő-riportere köszöntötte. Bevezető szavaiban örömmel üdvözölte a jelen lévő (!) Dobos Károlyt és családját, valamint a Vadosfán élő – sajnos Budapestre ez alkalommal felutazni nem tudó – Böröcz Sándor leányát, Böröcz Enikőt.

A két 28 perces film egymás után pergett a vásznon. Elsőként „Hosszú élettel ajándékozom meg” címmel Dobos Ká-roly életútját ismerhettük meg. A film első kockáin az idős lelkész vállára teríti papi palástját, és elindul az Úr asztala felé igét hirdetni. Az utolsó kockán pedig visszatérve a sekrestyébe, leveszi válláról a fekete kabátot, és óvatosan visszateszi a helyére. A kettő között egy gazdag, áldott, de sok megpróbáltatással is teli életpálya bontakozik ki a néző előtt. Teológiai tanulmányok; amerikai ösztöndíj és lelkészi munkavállalás a bányászok között; a budapest-fasori református gyülekezet; Szank; Pesthidegkút; Keresztyén Ifjúsági Egyesület; Lepramisszió: néhány állomás az 1902-ben született református lelkész életéből, szolgálati területeiből. Tipikus 20. századi lelkészi életút-e ez? Annyiban feltétlenül, hogy Dobos Károlynak – mint Jézus igaz követőjének, egy hazug politikai hatalomnak soha be nem hódoló Krisztus-tanítványnak – szenvednie, bűnhődnie kellett. Akkor is evangéliumot hirdetni, amikor büntetésből kis faluba „száműzték”, és akkor is kitartani, amikor rágalmakkal illették személyét. A dokumentumokból a néző előtt feltárult egy koncepciós per természetrajza, valamint kiderült, hogy Dobos Károlyt még 1986-ban (!) is megfigyelték.

Dobos Károly 100. életévét betöltve nagy, több lelkészt számláló család körében él, és mai napig tevékenyen dolgozik. Az ő nevéhez fűződik az evangélikusok között is ismerősen csengő Lepramisszió megszervezése, amely a távoli földrészen ma is létező kórban szenvedő betegeknek készít kötszert, gyűjt össze gyógyszereket.

A Szibériai passió című film Böröcz Sándor evangélikus lelkész személyes passióját mutatja be, megdöbbentő vallomásokkal. Olyan szenvedéstörténetet mond el, amely első hallásra megrázó, majd mondatról mondatra bizonyságtétellé formálódik, és már nem börtönről, kínzásról, megalázásról, verésről, munkatáborról szól, hanem Krisztusra mutat.

Böröcz Sándor kálváriája 1948-ban, letartóztatásával kezdődött. Fogva tartás, kínzás, koncepciós per, halálos ítélet, melyet az utolsó pillanatban enyhítenek – „papnak még a puskagolyó is túl jó, mert az pénzbe kerül, legyen kenderkötél” –, s az ítélet végül „mindössze” 25 év kényszermunkára „szelídül”. (Az ítélethozatal előtti lelkiállapotban, a nyirkos, sötét börtöncellában fogalmazódtak meg a címben idézett szavak, mint egy belső hang biztató szavai...)

Hat és fél évet töltött le Böröcz Sándor a szibériai Vorkután, szénbányába vezényelve, embertelen körülmények között. A riporteri kérdésre, hogy a vékony, gyenge fizikumú lelkész miképpen bírta a fizikai megpróbáltatásokat, így felel: „... ha néha-néha győzök, ő járt, az Isten járt előttem, kivonta kardját, megelőzött...” (Ady). Feleséget, két leánygyermeket hagyott otthon, a teljes bizonytalanságban – azaz mégsem: az Isten gondviselésére bízva. Egy minden keresztért hálát adni tudó ember vallomása ez a film, aki nem tört meg, hanem ép lelkülettel térhetett haza. (Emlékeit „Kiáltás a mélyből” címmel könyvben is megírta a kilencvenes évek elején.)

A filmek megtekintése után következett a tulajdonképpeni közönségtalálkozó a film alkotói és a nézők között. Megrázó volt, ahogy a beszélgetést vezető Ürmösi Enikő, a Duna Televízió közönségszervezője beszámolt arról, hogy édesapját, aki unitárius lelkész volt, a diktatúra ugyancsak elragadta családja és hívei mellől, ám ő nem térhetett vissza szerettei körébe. Böröcz Enikő megköszönve a filmet, annyit mondott, hogy az egyház öntisztulását szolgálná, ha ezekről a személyes passiókról többet tudnánk, szólnánk. Meg- érdemeli a komoly föltárást a történelem ezen korszaka. A Dobos család nevében köszönetet mondott Dobos Ágoston, az idős lelkipásztor fia is.

A nézők közül többen is érdeklődtek a szerkesztő-riporter Fabiny Tamástól arról, hogy hol lehet a filmeket videokazettán beszerezni, és iskolákban, gyülekezeti csoportokban vagy akár nyári, ifjúsági konferenciákon levetíteni? Hiszen a fiatalságnak meg kell ismernie a példamutató életutakat: katartikus erővel hathat azokra, akik keveset tudnak erről a korról.

Válaszában Fabiny Tamás elmondta: a Duna Tv készségesen segít, a video-anyag – és nemcsak a fenti kettő, hanem számos további dokumentumfilm is – minden érdeklődőnek rendelkezésére áll. A másolás és terjesztés munkáját azonban össze kellene fogni. A beszélgetés menetében Kolczonay Katalin, a Károli Gáspár Református Egyetem docense kifejezte készségét, hogy az intézmény médiatanszékén egy keresztény videotékát létesítsenek.

Amíg az élő tanúk köztünk vannak, bizony rá kell őket venni, hogy egy kamera, egy mikrofon előtt mondják el az életüket, tanulságul a jövő generációknak. Értékek ezek a vallomások, amelyeket tovább kell adni, közkinccsé kell tenni.

A forgatás kulisszatitkairól annyit tudhattunk meg, hogy meglehetősen mostoha körülmények között történik egy-egy filmfelvétel, mivel legtöbbször szűkös az anyagi keret, rövid az idő, kevés az eszköz. Aki segíthet, az a néző, mégpedig azzal, hogy keresi, nézi a Duna Televízió programjait, és természetesen máskor is elfogadja a meghívást a közönségtalálkozókra, hiszen a visszajelzés nagyon fontos az alkotóknak – zárta szavait Fabiny Tamás.

Kőháti Dorottya