A hét témája
Tisztelt Szerkesztőség!
Szeretnék afeletti őszinte örömömnek és elismerésemnek hangot adni, hogy az Evangélikus Élet – különösen az utóbbi hónapokban – oly sokat változott előnyére. Tartalmilag színesebb és gazdagabb lett, az újonnan indított és visszatérő rovatok elmélyültek, és sok-sok kis ablakot nyitottak gazdag evangélikus hitéletünkre, egyházunk mindennapjaira.
Kihasználva a lehetőséget, engedjék meg, hogy egyúttal két javaslattal is éljek, melyek véleményem szerint ugyanezeket a nemes törekvéseket szolgálják. Mint rendszeres olvasójuk, gyakran támad bennem kíváncsiság, mi történik más gyülekezetekben, milyen gondjaik és örömeik vannak. Éppen ezért nagyon örülnék, ha az EvÉlet egy állandó rovatot gondozna „Gyülekezeti hírek” címszó alatt, amelyben Soprontól Nyíregyházáig az egyes gyülekezetek megjelentethetnék általuk fontosnak tartott és saját magukról szóló rövid híreiket. Ez hozzásegíthetne bennünket ahhoz, hogy a nagy közösségben egyre többet tudjunk egymásról, ez pedig az együvé tartozásunkat erősítené. A másik javaslatomat egyszer már volt alkalmam e hasábokon megtenni, ez pedig olyan állandó rovatnak a beindítására vonatkozott, amelyben a már nyugdíjas lelkészek ajándékoznának meg bennünket az általuk választott bármely témáról készült írásaikkal. Ez a lehetőség pedig kifejezné az irántuk való érdeklődésünket és azt, hogy bölcsességükre ma is nagy szükségünk van.
Engedjék meg, hogy végezetül némi kritikával illessem a márc. 23-i szám címoldalát. Úgy érzem, sokkal illendőbb lett volna – a pontonhíd helyett (ezt hagyjuk a napilapokra) –, ha a legnagyobb nemzeti ünnepünk kapcsán inkább a két kiváló evangélikus történelmi személyiség egyikére, Kossuthra vagy Petőfire emlékeztetnek virágokkal borított emlékhelyük fotójával. Azt sem tartom méltó „ötletnek”, hogy magának az ünnepnek vagy az ünnep és az egyház kapcsolatának méltatása helyett a vezércikk a nemzet egészségéről szól. Erre van számtalan más alkalom is.
Kívánom, hogy továbbra is sok érdekes, az olvasó épülését szolgáló számmal ajándékozzanak meg bennünket.
Szívélyes üdvözlettel:
Pelech Sándor (Budapest)