Élő víz

Tavaszi hangulatban ülök a temetői padon. Körülöttem minden szép, mert minden él. Sőt minden a tavaszt, a feltámadást hirdeti. Tavasz van, és tavasszal valahogy minden szebbnek látszik. Jobban megy a munka is, és könnyebb egymásra mosolyogni, egymást elhordozni, szeretni. Tavasszal még a halálról is könnyebb beszélni. A daloló madarak, a szirmaikat bontogató, csodás színekben parádézó virágok elbódítják a szemeket és szíveket… Úgy tűnik, hogy a tavasz el tudja venni még a halál keserűségét is, szinte megcáfolja, hogy a halál lenne a mindenható úr, és a sírgödör lenne a végállomás.

De húsvét ünnepe jóval többet mond ennél. A tavasz elbűvölő szépsége sem tudja ugyanis elmondani azt, amire a mulandó embernek szüksége van: az örök élet evangéliumát.

Nagycenken járva elgondolkoztatott a temető felirata: „Krisztus feltámadott”. Igen, ebből kell kiindulni, amikor a húsvét üzenetét keressük. A húsvét nem egyszerűen a „feltámadás” ünnepe, de nem is a „tavaszé”. Hiszen minden egyházi ünnepünk megüresedik, ha Krisztust kihagyjuk belőle.

A feltámadást sokféleképpen lehet értelmezni, például úgy, hogy „meghalok, de gyermekeimben, unokáimban tovább élek”. A „tavasz” is gyönyörű évszak, de csupán a természet körforgásának egy állomása. Virágzás – majd hervadás. „Elszárad a fű, elhervad a virág…” (Ézs 40,7) A húsvét nem egy emberi eszme, gondolat vagy vágyálom napja, mivel történeti alapja van. Nem az „ember” feltámadását, nem a természet megújulását ünnepeljük – hanem Krisztus feltámadását.

A déli harangozást is lehet többféleképpen magyarázni. A gyomor embere azt mondja: „Húzzák a levesnótát.” Hasonlóképp sokan azt gondolják, hogy a húsvét a kirándulás, tojásfestés, locsolás, evés-ivás napja. Mindez lehet szép dolog, de a lényeget eltakarja. Maga a húsvét szó is tehet erről, mert csupán a testi evésre tereli gondolatainkat.

Jézus önmagáról mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” (Jn 11,25) Saját feltámadása a döntő igazolása annak, hogy van feltámadás. Ami kétezer éve történt, az nem csupán a régmúlt csodálatos pillanata. Sokkal döntőbb, hogy ő ma is él. Persze a hívő embert nemcsak a húsvéti evangélium győzi meg Jézus valóságáról, hanem a vele járó, Igében, imádságban élő keresztény naponta megtapasztalja, hogy Jézus él, vagyis megszólíthatom őt, Igéjében válaszol, vezet, irányít.

Fiatal jogász fekszik a betegágyon. Szenvedése közben fulladási rohamai vannak. Újra meg újra orvosért kiált. Majd többször kéri, hogy olvassák fel neki 1Kor 15,26 versét a Bibliából: „Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” Így találkozik a halál borzalma és az Igébe kapaszkodó hit!

Zwingliről, a nagy reformátorról jegyezték fel, hogy amikor 1531-ben a kappeli csatában megsebesült, és lezuhant a lováról, társai odasiettek hozzá. Már alig volt ereje, de suttogva is elmondta az igét: „Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, hiszen a lelket nem tudják megölni.” (Mt 10,28)

Ugyanezt mondja nagyon szépen és személyesen a Niceai hitvallás utolsó mondata is: „várom a halottak feltámadását és az eljövendő örök életet”.

Gáncs Aladár