A hét témája
A másik világ
Midőn az Úristen megteremtette a Rózsatövet, az még nem bújt ki a földből, csak a gyökerei nőttek, növekedtek. Egy napon arra ment a Vakond föld alatti járatában, s mikor észrevette az ismeretlen növényt, megkérdezte:
– Ki vagy te?
– Rózsa a nevem – válaszolta a virág.
A Vakond a fejét csóválta.
– Nem vagy valami szép. Idomtalan gyökérgubancnak látszol csupán.
– Ó, ne higgy a látszatnak! Érzem, hogy nemsokára eljutok egy új, egy fényesebb világba, ahol kivirulok, és szép leszek, olyan szép, amilyet álmodban sem láttál.
– Nem szoktam álmodni – horkantott a Vakond. – Különben sincs másik világ.
– Érzem, hogy van!
– Ne vitatkozz!
A Vakond mérgesen a levegőbe ugrott, de mivel a járatot igen alacsonyra építette, beütötte a fejét a boltozatba. Ettől még mérgesebb lett.
– Figyelj rám, te álmodozó! – kiáltotta. – Másfél napja élek már.
Ezalatt keresztül-kasul bejártam a világot, de sehol sem találtam fényt, és sehol sem láttam színeket, tehát nem is léteznek! Egy világ létezik csupán: a mi hűvös, sötét és földszagú világunk. A Rózsa csendesen válaszolt:
– Ma hajnalban egy pillanatra kidugtam a száram a föld alól.
Kidugtam, és magamon éreztem a másik világ világosságát.
– Álmodtál! – toppantott a Vakond. – Én tökéletesen elégedett vagyok a világommal, nincs szükségem másikra!
A Rózsa nem felelt. A Vakond várakozva nézett rá egy ideig, majd mikor látta, hogy a virág továbbra sem szól, megfordult és elment.
Másnap hajnalban a Rózsa szárba szökkent. Harmadnapra bimbót nevelt, s a rákövetkező reggelen kitárta harmattól csillogó bíborszirmait a Nap felé! Bódító illata szétáradt az Édenkertben, és akik csak érezték, mind köréje sereglettek, hogy megcsodálják.
És azóta minden szál rózsa egy másik, egy fényesebb világ ígéretét hordozza magában…
Az Ember azonban nem vesz róla tudomást, mert szerinte nincs másik világ…
(Kindelmann Győző: Az Édenkert meséi. Szent István Társulat, 1994)
Kindelmann Győző