Keresztény szemmel

Sok mindent ismer a modern tudomány, de az élet-halál titka ma is rejtély. Én sem tudom megmagyarázni, nem is értem az Isten titkait, csak azt tudom: igenis látható, hogy él az Úr. Ahogyan a szobámban észrevettem mindig, ha apukám vagy anyukám benn járt, és ma is rögtön tudom, amikor valamelyik gyerekünk a szekrénybe nyúlt, úgy gyakorta felismerem az Ő keze nyomát is az életünkben.

Ha fáradt vagyok, és reménytelenül hosszúnak tűnik még a kicsik lefektetéséig hátralevő idő, hozzá fordulok, segítséget kérek, és könnyebben szállnak a percek. Csak nézem csodálkozva a két csemetét, amint azt játsszák, hogy rendet raknak a szobában, aztán versenyeznek, ki vetkőzik le hamarabb a fürdéshez, végül pedig egyetlen mese után békésen szenderegnek a kiságyukban.

Amikor talán magam sem tudom, mi a bajom, mégis valahogy semmi se jó. Csupán teszem a dolgomat, mint egy gép, és persze senkinek se szólok – tán nem is tudnék –, csak Istenhez sóhajtok fel valami kesze-kusza félmondatnyit. És amikor a férjem váratlanul egy csokor barkával jön haza az egész napos munka után, a szívem hálával és békével telik meg, és akkor – újra látom Őt.

Ha elégedett, hálás szívű idős embert látok, aki minden nyomorúsága, betegsége és gyengesége ellenére örömöt és békét sugároz, benne – látom Őt.

Amikor az egyik hittanosunk a maga gyermeki természetességével megfogalmazza, miért halt meg Jézus, és világosan látszik, hogy ez a kicsi már tudja: őneki is szüksége van a kegyelemre, akkor ebben a csodában ismét – látom Őt.

Aztán a botladozva járó, csodálkozó szemű sérült gyermekek között a kis patak frissességével mozgó, mosolygó arcú ápolójukat látva ismét Őt pillantom meg.

Hiszen ki más adhatna naponta új meg új erőt, hitet, reményt, szeretetet, békét, világosságot – ha nem Ő?!

Füller Tímea