evél&levél

Az Evangélikus Életben értesültem a kufsteini emléktábláról megjelent könyvről, és rögtön megvettem. Nagy örömmel és boldogan olvastam az emléktábla történetét. Mivel a szerkesztők a befejezésben arra kérik az olvasót, hogy ha van emléke erről a témáról, ossza meg, ezért bátorkodom most levelet írni.

Én a szarvasi evangélikus tanítóképzőben végeztem 1933-ban. Gyökereim Soltvadkerten vannak, ahová az 1700-as évek végén került a család. Anyai nagyapám Schroth Henrik volt. Emlékszem arra, hogy kislánykoromban az ágyam felett egy zenélő óra volt. Nagyapám nagy becsben tartotta: ha jók voltunk, jutalmul elindította az óra harangjátékos zenéjét, és mi a húgommal áhítattal hallgattuk a szép dallamot. Nekünk nem volt szabad hozzányúlni.

Az óra történetét nagyapám így mesélte el: az Ő édesapja – szintén Schroth Henrik – a szabadságharc katonája volt 1848-ban, és annak leverése után mint foglyot Kufsteinbe hurcolták. A várbörtönben raboskodott, és szabadulása után Kufsteinben vásárolta ezt a zenélő órát, onnan hozta haza. Nagyapám is egész életében nagyon szerette és féltette ezt az emléket.

Amikor nagyapám 1929-ben meghalt, az óra a fiához, Schroth Rezsőhöz került, mint fiúörököshöz. Az ő halálakor – mivel neki nem volt gyermeke – visszakerült nagyapám idősebb lányának, Schroth Erzsébetnek (Sáfár Jánosné) a családjához, mert neki volt fiúgyermeke, míg az én édesanyámnak, Schroth Máriának (Recska Ferencné) nem.

Ma már csak nekem vannak közvetlen emlékeim az óráról, illetve nagyapám elbeszéléseiből emlékszem vissza rá. A becses tárgy jelenleg nagynéném fiúunokájánál van. Most csak azért írok, mert szeretném, ha dédnagyapám neve a „Még egy elfelejtett kusfteini rab” című írások közé kerülhetne.

Schroth Henrik soltvadkerti születésű, és ott is volt eltemetve. Én még emlékszem a sírjára. Mi kijártunk hozzá, de azóta kétszer is rendezték a temetőt, így valószínűleg ma már nincs meg a sírhelye sem.

Köszönöm, hogy elolvasták soraimat.

Tisztelettel:

Özv. Hubai Istvánné (Győr-Gyirmót)