Napról napra

"A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre." Péld 10,19 (ApCsel 2,4; Jn 14,23–27; ApCsel 2,1–18; Zsolt 118,1–14) Beszédünk (is) globalizálódik, azaz amerikanizálódik, főképpen a médiának "köszönhetően". Időegység alatt manapság kétszer annyit akarnak velünk közölni, mint a "régi szép időkben", ezért is több a "bakizás". Pedig amiképpen a szívdobbanásnak is megvan a maga tempója, a beszéd pontosságának és értelmileg való felfoghatóságának is! Vigyázzunk a beszédünkre! Sőt: ápoljuk tudatosan anyanyelvünket! (Mert beteg.) Isten igéje ezen szól hozzánk. Anyanyelvünk is csak egy van! Ne engedjük "bábelizálni"!

„Szeressétek a jövevényt, mint magatokat.” 3Móz 19,34 (Jn 13,35; Mt 16,13–19; 1Kor 12,4–11; Zsolt 150) Bibliánkban sokszor olvasható más-más személyre irányulóan: „Szeressétek…!” Mindig olyanok érdekében hangzik, akiket magunktól nem szeretnénk, pedig szükségük van ránk. Gondoljunk sok „idegenbe szakadt” hazánkfiára! Ha őket ott, ahova megérkeztek, nem szerették volna, akkor nem tudtak volna meggyökerezni. Szeretni nem azért kell, „mert…”, hanem „annak ellenére, hogy…”! Jézus is így tesz velünk.

„Magasztallak, URam, mert megmentettél.” Zsolt 30,2 (Mk 9,25–27; ApCsel 4,23–31; Fil 3,12–16) A hétfői szócikk ellenére elmondható: mi már csak „olyanok” vagyunk, akik az „azért, mert…” oksági logikája szerint reagálunk. Ez azonban nem helyteleníthető Isten nagyságos dolgaira gondolva, mert Őneki nagyon sokat köszönhetünk – talán úgy is fogalmazhatunk, hogy mindent. Ha valaki fogságban, kelepcében, bajban vagy bűnben volt, és segítséget kapott, magától értetődően hálás. Ezért mi is mondjuk: Áldunk téged, Istenünk, a golgotai keresztért, ahol Krisztus megváltott, megmentett bennünket.

„Azt gondoltam, hogy félni fog engem, és megfogadja az intést.” Zof 3,7 (ApCsel 18,9; ApCsel 8,/9–11/12–25; Fil 3,17–21) „Önérzetes” világunkban (és így hazánkban is) az intésnek még az elfogadása is akadályba ütközik, nemhogy annak megfogadása. Az anarcho-liberalizmus „sikeresen” lerombolta az összes lehetséges tekintélyt. Lassacskán már nemcsak Isten, ember, pedagógus, illetve az igazság és jog tekintélye van eltűnőfélben, hanem a félelem iránya is megfordult: ma már a rendőrnek kell félnie a bűnözőktől… Ne okozzunk csalódást Istennek, hanem állítsuk vissza tekintélyét; és kezdjük önmagunkon!

„Ha ítéletet tartasz a földön, igazságot tanulnak a világ lakói.” Ézs 26,9 (Jn 9,39; ApCsel 11,1–18; Fil 4,1–7) „A világ lakói”, azaz a föld népessége, de akár egyetlen ország népe vagy városának lakossága sem tekinthető „felnőttnek”; mindig tanulnia kell. Aki azt hazudja nekik (például politikai hátsó szándékkal, hízelgésből vagy egyszerűen sanda választási számításból), hogy „felnőtt” és „bölcs”, az tudatosan becsapja őket. Egy népnek azonban lehetnek bölcsei. Ennek titka az, hogy ők az Úrtól tanítottak! A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Isten iskolájába soha nem késő beiratkozni, és ott mindenkinek van tanulnivalója!

„Én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!” Ézs 41,13 (Jel 1,17; ApCsel 11,19–26; Fil 4,8–9) „Kéz-fogó” Urunk van. A jó szülő is fogja, mégpedig erősen fogja kisgyermekének kezét, mert szereti, és nem akarja veszélynek vagy bajnak kitenni. Isten szeretete ennél is nagyobb, mert Ő gyermekeit nemcsak „tartja”, „megtartja”, hanem még szavával, azaz igéjével is biztatja. Ne utasítsuk el az isteni segítő kezet, és ne csukjuk be fülünket Isten bátorító igéjének fölhangzásakor! Ő jót akar; üdvösségünket és javunkat munkálja.

„Ha felindultok is, ne vétkezzetek!” Zsolt 4,5 (Ef 4,26–27; ApCsel 18,1–11; Fil 4,10–23) Sérelem mindegyikünket érhet. A sértés lehet jogos vagy jogtalan, szándékos vagy véletlen; mindenképpen fájhat. Különösen is sajog, ha érzékeny területet ért. Emberileg az is érthető, ha valaki azonnal visszavág. Isten – ezzel az igével – szeretne féket beépíteni érzelmi világunkba. Gátolni akarja a „szemet szemért, fogat fogért” lelkületet, sőt még a haragot is, mert jól tudja, hogy a harag öl – nem azt, akire irányul, hanem azt, aki lelkében hordozza. Saját érdekünk, hogy inkább Istenre hallgassunk, mint az indulatainkra.

Havasi Kálmán