Napról napra

„Térj meg Istenedhez, tartsd meg hűségesen a törvényt, és reménykedj szüntelenül Istenedben!” Hós 12,7 (Róm 12,8; Jn 3,1–8/9–15/; Róm 11,/32/33–36; Zsolt 111) Életünk során jó néhány használati utasítást olvasunk el, és teljesen egyértelmű, hogy lépésről lépésre követjük a pontokba szedett jó tanácsokat, ha például nem akarjuk elrontani a méregdrága műszaki cikket, vagy össze akarjuk szerelni a bútort. Elhisszük, hogy aki megírta az útmutatást, az tudja, hogy mi a helyes, és mi ennek alapján biztosak lehetünk az eredményben. Ki akarna kárt okozni magának, ha egyszer kezében az útmutatás...?! Vajon miért teszünk másképp a legdrágább, egyetlen ajándékkal, az életünkkel? A Bibliában Isten részletes „használati utasítást” ad, hogy értelmes, Isten akarata szerinti életet élhessünk, és ne kárhozatra, hanem örök életre jussunk. „Térj meg, tartsd meg a törvényt, reménykedj Jézusban” – ne tegyük a fiók mélyére, mint más használati utasítást, hanem kövessük nap mint nap.

„Akik szeretnek téged, Uram, legyenek olyanok, mint a kelő nap az ő erejében.” Bír 5,31 (Mt 13,43; Jer 10,6–12; Péld 10,6–12) Nemrég egy csodálatos égi jelenségnek lehettünk tanúi: részleges napfogyatkozást láthattunk, méghozzá a kora hajnali égbolton. A „kelő nap az ő erejében” sem vonhatta ki magát a természet rendje alól, amelyet a világ Teremtője, az ég és a föld Ura rendezett el: így aztán 80%-át eltakarta a rá vetülő árnyék. Pár perc múlva ismét előtűnt az égitest, teljes nagyságában, ragyogásában. Sokszor érezzük, hogy „túl nagy az árnyék”, és kevés a fény, több az elhordoznivaló, mint az erő – de hittel kapaszkodhatunk Isten ígéretébe: megadja a szükséges fényt, erőt, kitartást. Jó ebben a tudatban kezdeni az előttünk álló hetet!

„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” Ézs 49,23 (Fil 1,20; Ézs 43,8–13; Péld 11,24–31) Krisztus keresztje „bolondság” a nem hívők számára. A boldogmondásokban jellemzett ember nem követendő példa a gyors sikerre, nagy vagyonra, kényelmes életre vágyók szemében, akik irtóznak minden szabálytól, törvénytől, fölöttes hatalomtól, az elszámolásnak még csak a gondolatától is. A szelídek, igazságra éhezők, az Isten előtt magukat megalázók talán nem valóságshow-k uralta korunk eszményképei... Nevetség tárgya lehet, aki nem a „trendet” követi, aki nem a „menő”-nek kikiáltottakhoz akar hasonlítani, aki nem „sztárokat” istenít, hanem az Úrban bízik mindenekfelett. Nem véletlen, hogy a Szentírás számos helyen, így mai igénkben is kijelenti: Isten számon tartja, és nem hagyja szégyent vallani népét.

„Vesztegetésre szánt ajándékot ne fogadj el, mert az ilyen ajándék vakká teszi a világosan látókat, és az igaz beszédet is elcsavarja.” 2Móz 23,8 (1Kor 13,5; ApCsel 17,/16/22–34; Péld 14,29–34) Sokan talán nem is gondolnák, hogy a Biblia ilyen „mai” intéseket is tartalmaz... Íme, egy (újabb) bizonyíték a Szentírás hallatlan korszerűségére és örök érvényűségére! Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a megvesztegetés korunk „találmánya”, és megszoktuk már, hogy botrányoktól hangos a politikai közéletünk. Isten előtt a megvehető ember nem állhat meg. Őt pedig, aki minden élőnek Ura, semmilyen módon nem lehet félrevezetni vagy megvesztegetni, esetleg kedvező elbírálást, enyhébb ítéletet kiügyeskedni nála...

„Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap.” Jak 5,7 (Péld 23,26; Ef 4,1–7; Péld 15,13–18) Hogyan is állunk türelem dolgában? Kicsit hasonlóak vagyunk a gyerekekhez, akik mindig mindent azonnal akarnak... Szeretnénk Jézust szemtől szembe látni, „megérinteni a szegek helyét”, és tudja a mi Urunk, hogy így érzünk. Ezért is készítette fel tanítványait, és az ige által minket is erre a helyzetre. A földművelő sem akarata és sürgetése által kényszeríti ki a termést. Ha nem is látja, de tudja, hogy a magból egyszer növény fog sarjadni. Jézus el fog jönni, azokhoz is, akik kinevetik, kigúnyolják, letagadják, akik arra építenek politikai rendszereket és emberi egzisztenciákat, hogy „Jézus nincs, és nem is volt soha”. Jézus van, él, szól ma is, nem tőlünk távol, hanem egészen közel. Hisszük-e?

„Lelkem köztetek marad! Ne féljetek!” Hag 2,5 (Lk 24,49; Lk 23,44–49; Péld 16,1–9) A maroknyi tanítványi kör a végső órában szerteszét szaladt Jézus mellől. Volt, aki elárulta, volt, aki megtagadta, a többiek félelmükben elbújtak. Az, hogy az emberi gyengeség, bűn és állhatatlanság ellenére Krisztus egyháza él és működik kétezer év elteltével is, az ennek a prófétai ígéretnek a bizonyítéka. Isten Lelke itt van, köztünk, általa hitre jutunk, gyarapodnak a gyülekezetek, fiatalok vállalják a lelkészi szolgálatot, fennmaradt az egyház a kommunizmus évtizedei alatt is. Távoli földrészekre mennek misszióba önkéntesek, nem mással, mint a Szentlélek erejével és a hittel. Adja Isten, hogy ebben a nehéz évszázadban, amiben élünk, legyen velünk, köztünk, bennünk mindörökké az Isten Lelke, erősítsen és őrizzen meg minket, hogy ne kelljen – látva a magunk és a világ sok baját – félnünk.

„Ti láttátok, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket.” 2Móz 19,4 (Fil 4,19; Jn 14,7–14; Péld 17,1–17) Kedvelt műfaj az emlékirat, a memoár. Egy bizonyos ponton az ember megáll és visszanéz: mi történt, hogy történt, miért történt. A távlatból már felismerhetők azok az összefüggések, amelyek a mindennapok megélésekor nem mindig fedezhetők fel. A keresztény ember számára nagy erőt ad, ha időről időre elkészíti a maga kis „emlékiratát”, átgondolja, „hogyan hozott ide” Isten, milyen úton, milyen akadályokon keresztül segített stb. És ami „menet közben” esetleg rejtve volt, az látható lesz: a „sasszárnyak”, az isteni gondviselés.

Kőháti Dorottya