A közelmúlt krónikája

Részben hat, részben három éve működik új szabályrendszere szerint evangélikus egyházunk. Az indulás óta sokan sokféleképpen értékelték, milyen is ez az új felállás, miben hoztak előrelépést a változások, miben nem. Összességében elmondható: sokkal jobb, életszerűbb lehetőségeket biztosítanak a jelenlegi törvények, működési elvek, annak ellenére, hogy még nem értük el a tökéletességet. A zsinat elnöksége hivatalba lépésekor tervbe vette, hogy a választási ciklus félidejében átfogóan áttekinti az eddigi tapasztalatokat, s megkísérel összegző javaslatokra jutni. Ennek első állomása volt a május utolsó napjaiban Sopronban tartott elnökségi ülés.

Első alkalommal találkozott az elnökség úgy, hogy a hazaindulás nem siettette a megbeszélés végét: késő estébe nyúltak az értékelések. Az előzetes gondolatokból az tűnt ki, hogy számos olyan terület van, amely átgondolásra érdemes, s a fő kérdéseket megpróbáltuk valamelyest rendszerbe foglalni. Világossá vált, amit sejtettünk: az egyes részelemeket nem lehet egymástól elválasztva szemlélni.

Átfogó válaszokat egyetlen estén – ha mégoly hosszúra nyújtott is – nem lehet adni, részválaszoknak pedig a stratégiai átgondolás során nem láttuk értelmét. Viszont meghatároztunk olyan kérdésköröket, amelyek körüljárása megadhatja, hogy milyen irányban is érdemes gondolkodnunk a továbblépés érdekében. Ezekhez a válaszokhoz pedig két alapvető helyzetmegállapítást látunk – örvendetes egységben – szükségesnek. Meglátásainkat az alábbiakban adjuk közre.

Sürgetően fontos lenne az alapok meghatározása: egyházképünk teológiai megfogalmazása. Szükségesnek érezzük annak teológiai átgondolását, kik is vagyunk, mi végre van a Magyarországi Evangélikus Egyház – tagonként és együttesen! Hogyan, miben látjuk egyházunk feladatát, küldését a mai magyar társadalom részeként? Milyen kihívásokra kell választ adnunk, s mit tartalmazhatnak ezek a válaszok? Ebben a kérdésben az országos közgyűlés elnökeihez fordultunk javaslattal: a közgyűlés teológiai bizottságára alapozva indítsanak el széles körű diskurzust, hogy közösen tudjunk kialakítani vállalható alapelveket.

Feltétlenül szükséges egy átfogó egyházfelmérés elvégzése. Bár a gondolat többször felmerült, a részelemek elkészültek, még sincs egyházunkról viszonylag teljes pillanatképet mutató dokumentációnk. Valóban célszerű lett volna már a kilencvenes évek elején megtenni, de most sincs későn. Ha tudjuk, hányadán állunk, akkor tudunk megalapozottan dönteni a továbblépésről. E felvetésünkkel az országos elnökséget kerestük meg: javasoljuk egy 5-7 fős munkacsoport megbízását a feladattal.

Mindkét munka ütemezését úgy látjuk célszerűnek, hogy ősz közepére készüljenek el az első eredmények (az egyházfelmérés akár teljességgel), s legkésőbb egy év múlva jó lenne a második kérdésben is eljutnunk a válaszokhoz.

Ha körvonalazódik jelenlegi helyzetünk, s megfogalmaztuk egyházképünket, akkor lehet gondolkodni azon, milyen szabályrendszer, felépítmény szolgálja legjobban céljainkat. A megbeszélés során kialakult néhány olyan kérdéskör, amelyet egységben kell átgondolni, s nem célszerű egyes elemekre különálló válaszokat adni. E fő témaköröket a következőkben látjuk:

Rögzítendőnek tartjuk, mit is jelent az egyházközség („anyagyülekezet”). Mivel jár, ha egy-egységet annak nevezünk, a működésében milyen jogosítványokat kap, milyen kötelezettségei vannak? Mit jelent, mennyire korlátlan a sokat emlegetett (ugyanakkor vitatott) autonómia? Vajon minden egyházközösségnél ugyanazok a válaszok adhatók, vagy elképzelhetőek különbségek (például stratégiai „missziói gyülekezet”, az anyagi teherviselő képesség alapján)? Milyen – működőképes – alegységei (például „bázisközösségek”) létezhetnek, ezek milyen keretek között kapcsolódnak az anyagyülekezethez?

A következő kérdéscsoport a „mozgósítási körök nagyságának meghatározása”. Átgondolandó, milyen feladatot mekkora körben érdemes megszervezni, végezni, koordinálni, ellenőrizni. Az egyház különböző tevékenységei különböző nagyságú célcsoportokat megcélozva végezhetőek a leghatékonyabban – más körben érdemes a missziót, a zenei munkát, a sajtómegjelenést megszervezni. Ezekhez a tevékenységekhez vajon milyen személyi, szervezeti háttér szükséges? Ha van egy átgondolt összképünk a feladatokról, s hogy azok mekkora tömeget fogjanak át, megalapozottan oszthatóak meg a feladatok az egyházkormányzás szintjei között.

Ez az újraosztás is befolyásolja, mit gondolunk a különböző testületek, tisztségviselők szerepéről, feladatáról. Sokszor gond a testületek (presbitérium, közgyűlés, bizottságok) működésének eset- legessége, látszólagos volta. Ennek egyik oka lehet az is, hogy nem a megfelelő feladatok vannak hozzájuk delegálva. Tisztségviselők is küzdenek azzal a problémával, hogy nincs tisztázva, mit várnak el tőlük, milyen cselekvési lehetőségeik vannak, s milyen felelősséget viselnek. Pontosítandó, hogyan működhet a valódi kontroll a döntéshozatal és végrehajtás mellett. Valószínűleg sok országos szinten az öt-hat irányító, koordináló testület (elnökség, presbitérium, közgyűlés, zsinat, országos iroda, bizottságok), érdemes a betöltött szerepüket újra átgondolni.

Nagy szükségét érezzük a gazdálkodási módszerek és kényszerek kimunkálásának. Minden szinten szükség van világos elvekre és erős gazdálkodási fegyelemre. Egyházunkban sok „könnyű pénz”, „ingyen pénz” forog – amellett, hogy állandó hiányát érezzük. Míg a saját eszköz a legtöbb szinten kevés, olyan forrásokból gazdálkodunk, melyekért viszonylag kevéssé kell megdolgozni (állami támogatás, közegyházi segély). Ezek nem mindig oda érkeznek, ahol a leghasznosabbak lennének, gyakran a legerősebb befolyással rendelkező kérelmező jut könnyebben hozzá. A felhasználás valódi ellenőrzése is nagyon gyerekcipőben jár még. Nehéz feladat, de elkerülhetetlen, hogy megfogalmazzuk a forrásfelhasználás, a takarékosság és az ellenőrzés szabályait.

Többször előkerül a lelkészi és nem lelkészi elem paritásának kérdése. Vajon megvalósul-e a mai gyakorlatban, s hogyan is kellene ezt értelmeznünk? Vajon az-e az elv betöltése, hogy a közel 300 lelkész és 300 000 egyháztag közül minden testületbe és vezetőségbe egyenlő számú küldöttet választunk? Szükséges-e mindenhol a paritásnak ilyenfajta megjelenése (például a bírósági elnökségben)?

Számos kérdés van, amivel a zsinat és az országos testületek folyamatosan foglalkoznak, alakítanak. Ilyen például az egyházi igazságszolgáltatás rendszerének folyamatban lévő újragondolása, a lelkészi szolgálathoz kapcsolódó szabályok pontosítása, a lelkészi fizetések rendszere vagy a választási törvény újraírása (ami véleményem szerint sokkal használhatóbb, mint azt a kritikák beállítják). Néha problémát okoz, hogy a különböző szinteken megindult folyamatok nem találkoznak, vagy nehezen állnak össze egységgé. Reményeink szerint kezdeményezésünkkel elindulhat egy olyan széles körű, átfogó gondolkozás, ami összefüggéseiben tudja a kihívásokra a feleleteket megadni. A zsinat elnökségének tagjai vállalták a fentebb felsorolt kérdéskörök gondozását, egyben bíztatunk mindenkit, kapcsolódjon be az elinduló munkába! A véleményeket, hozzászólásokat a Zsinati Irodába várjuk.

Bárdossy Tamás, a zsinat nem lelkészi elnöke