A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 1. vasárnap

Izrael népe – három hónappal azután, hogy megszabadult Egyiptomból – megérkezik a Sínai-hegy lábához. Mózes felmegy a hegyre, hogy beszéljen Istennel, aki határozottan utasítja: ezt szóld, ezt hirdesd!

Isten ma velünk is ilyen határozott. Türelmes, nem erőszakos, de határozott. Igaz, nem sújt le a világra, nem szór ránk villámokat, nem kényszerít, mégis figyel, sőt határozott viselkedésre szólít: ezt kell tenned, így kell élned, így kell beszélned! Lehet másként is, de annak következményei vannak. Gondoljunk Jónásra. Isten határozott kérését kategorikusan elutasította, de Isten észhez térítette.

Isten tehát a jó ügyért, népéért, népe üdvösségéért mindig határozottan cselekszik. Nem öncélúan, hanem értük! A határozott isteni szó mögött határozott szeretet van. Felidézi a múltat, emlékeztet eseményeire. Így érteti meg a néppel, hogy értük cselekedett. Látta nyomorukat, látta a kényszermunkát, látta a hátukon csattanó korbácsütéseket. Átérezte helyzetüket, amikor idegen nép rabszolgái voltak. Majd emlékeztet arra is, hogy miként mentette ki őket Egyiptomból. Az országot sáskák tarolták le, az állatok elhulltak, a víz vérré vált, a jégeső elpusztított minden termést, az anyák zokogva siratták elsőszülött gyermeküket. Ezt hagyták hátra, így vonultak ki Egyiptomból, és mentek át Isten vezetésével a Vörös-tengeren, míg eljutottak a Sínai-hegyig. Közben megtapasztalták, hogy az élelem és az életet adó víz Isten ajándéka.

Gondoljunk most magunkra, akiket Isten a múltban szintén sasszárnyon hordozott. Bár nem élhettük át az Egyiptomból való megmenekülést, de megtapasztaltuk a minket megkötöző önzésből való szabadulást, hiszen belőlünk is hiányzott a felebarát és legfőképpen az Isten iránti szeretet. Önző életünkből Isten kegyelme mentett ki.

Mózes, miután hallotta Isten szavát, és megértette akaratát, a néphez ment, hogy mindent átadjon. Semmit el nem vesz, semmit hozzá nem tesz. Úgy mond el mindent, ahogyan hallotta, nem hallgat el semmit. Ez Mózes állásfoglalása. És a népé? Mit kíván Isten az ő népétől végtelen szeretetéért? Azt, hogy hallgasson szavára, és tartsa meg szövetségét.

Hát tudott a nép a pusztában másra hallgatni? Hát nem volt ez könnyű számukra? Azt gondoljuk, könnyű volt Istenre figyelniük, hiszen a pusztában nemigen vette körül őket olyan dolog, ami kísértést jelenthetett volna számukra. De a gonosz még ott is megtalálta a maga útját, hogy kísérteni tudjon: a húsos fazekakat idézte fel a nép emlékezetében. Nem a robotot, nem a korbácsütéseket, nem a rosszat, hanem a jót. Emellett az elégedetlenség csíráját is elültette bennük: ez sincs, az sincs, illetve csak ez van, csak az van. Ezzel megmérgezte életüket, megmérgezte Istennel való kapcsolatukat. Ezek nem nagy dolgok, mégis elforduláshoz vezethettek. Könnyű volt a pusztában Isten szavára hallgatni, és megtartani szövetséget? Ne higgyük! A nép mégis – Mózeshez hasonlóan – határozottan Isten mellett döntött. „Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az ÚR mondott.”

Minket talán több kísértés ér, hiszen az egész körülöttünk lévő világ ontja felénk ezeket a helyzeteket, lehetőségeket. A feladatunk azonban ugyanaz, mint ami egykor Izrael népéé volt: bármennyi a kísértés, Isten hangjára kell figyelnünk. Lehet, hogy nehéznek érezzük, de az Istennel való szövetséget nem szabad felbontanunk. A határozott isteni szó határozott állásfoglalást kíván tőlünk is. Isten végtelen szeretetére feleljünk mi is igennel, ahogyan egykor Izrael népe tette.

Testvér! Isten ma szeretettel fordul feléd Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában. A választ ma sem kerülheted el, döntened kell: vele akarsz-e szövetséget kötni az életre, vagy önmagad és a bűn foglyaként továbbra is a halál útján jársz. Dönts még ma! S elhatározásod legyen igen, hogy életed legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Hálásan köszönjük, hogy ma is van szavad hozzánk, ma is azon fáradozol, hogy eljussunk az örök életre. Segíts, hogy életünk minden napján a kereszten értünk szenvedett Krisztus mellett döntsünk, és nála mindenkor megmaradjunk. Ámen.

Tamásy Tamásné