e-világ

A rádió- és a televízió-műsorokban, a napilapokban és a szakfolyóiratokban folytatott hosszú vita után az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy nem engedélyezi az eutanáziát. A testület határozata után a korábbi viták más témakörökben csaknem mindig elcsitultak, mert ugyanazzal a kérdéssel nem lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni. Most azonban nem ez történt. Az eutanáziát törvényesíteni akarók közül többen nem tudnak belenyugodni abba, hogy nem az ő véleményüket fogadták el. Igyekeznek a határozatot saját szájízük szerint értelmezni, a fogalmakat összekeverve megpróbálják az állampolgárokat elbizonytalanítani. Több helyen lehetett olvasni, illetve hallani, hogy a grémium tulajdonképpen csak az aktív eutanáziát utasította el, a passzív eutanáziát viszont megengedte.

Az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy az érvényben lévő egészségügyi törvény nem korlátozza a beteg önrendelkezési jogát, mert a betegnek joga van meghatározott körülmények között az életmentő beavatkozásokat is visszautasítani.

Az egészségügyi törvény 20.§ (3) pontja így szól: „ A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet, és gyógyíthatatlan...”

A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexének 50. pontja szerint „Az eutanáziát végző orvos a halál bekövetkeztének idejét a természetes végnél korábbra helyezi át...” A betegség természetes lefolyásából következő halál megengedése tehát nem eutanázia.

Az eutanázia hívei azzal érvelnek, hogy a gyakorlatban nem egyszer előfordul az aktív eutanázia, csak nem nevezzük azt annak. Szerintük aktív eutanáziát végez az orvos, amikor mással nem csillapítható fájdalmak miatt kábítószert ad, amely a beteg életének megrövidítését is eredményezheti.

A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexének 49. pontja kimondja: „Az eutanázia az orvosnak foglalkozási körében megvalósított szándékos ténykedése, amely a gyógyíthatatlan szenvedő beteg halálára irányul, a beteg kérésére.” Tehát amikor az orvos kábítószert ad fájdalomcsillapítóként, nem a beteg halálát akarja előidézni. A gyógyszer adásának célja a szenvedés csökkentése vagy időleges megszüntetése, ami alapvető orvosi feladat.

Nem tartozik a passzív eutanázia fogalmához az, ha a beteg kérésére nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a haldoklását meghosszabbítsuk. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexének 52. pontja így fogalmaz: „A terminális palliatív medicina – ami nem azonos a passzív eutanáziával – az orvosi tevékenység sajátos területe. Célja a végső állapotba jutott, a tudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan beteg testi és lelki szenvedésének csökkentése. Az orvos kellő mérlegelés alapján javasolja a helyes kezelést és az eredménytelennek ítélt gyógymód mellőzését.” Az 53. pont pedig ezt mondja ki: „A beteg, illetve hozzátartozójának kellő felvilágosítás utáni beleegyezése nélkül a palliatív terminális medicina nem alkalmazható.”

A fogalmak tudatos összekeverése azt sugallja, hogy a valóságban gyakrabban alkalmazzák a passzív és ritkábban az aktív eutanáziát. Így már csak idő kérdése, hogy a törvény mikor fogja engedélyezni azt, amit ma már úgyis alkalmaznak. Az Alkotmánybíróság határozatának jelentőségét ekképpen igyekeznek kisebbíteni, ami egy jogállamban – különösen a jogászok részéről – nem rokonszenves cselekedet.

Megjegyzés: a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexének betartása az Országgyűlés határozata szerint minden orvos számára kötelező.

Dr. Makó János, az orvostudomány kandidátusa, a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának alelnöke