Keresztény szemmel

Vásárló: – Mondja, veszik ezeket a lapokat? Újságárus: – Mintha csak ingyen adnák! Vásárló: – Na de ennyiféle hogy él meg a piacon?! Nem is hiszem, hogy mindre van kereslet... Újságárus: – Pedig van. A ... magazint úgy viszik, mint a cukrot! A ...-ból pedig már nem is tudnék adni, elfogyott.

A fenti dialógus annak a párbeszédnek a rövidített és újságnevektől „megtisztított” változata, amelyben jómagam vettem részt a minap gyakorta látogatott lapkereskedőm boltjában. Egyébként a hely és az idő esetleges, bárki, bármikor hasonló tapasztalatokra tehet szert, ha megállva egy stand előtt, elmélázik a médiapiac – bizonyosan osztódással szaporodó – tagadhatatlanul sikeres termékei, a „sztármagazinok” felett...

Szóval, amikor a pletykalapok, sztorimagazinok (valamennyi hetilap, hetente hozzák a „friss híreket” a sztárvilágból!) számolásánál hatig jutottam, nem állhattam meg, hogy fel ne tegyem a fenti kérdést. A következtetést pedig könnyedén levonhatjuk együtt: az emberek ki vannak éhezve a valódi vagy a média által számukra „megcsinált” sztárok (színészek, zenészek, tévések, közszereplők, „valóvilágosok”, sőt ma már a politikusok is ide tartoznak) titkaira, életük intim pillanataira, a színes sztorikra, a bennfentes pletykákra, a botrányokra és hőstettekre – egyszóval mindenre. Az igényt felismerve pedig nem kockáztat túl nagyot az a lapkiadó, amelyik elindít előbb egy, majd még egy sztárlapot, hogy kiszolgálja az olvasói igényt. A siker garantált, a haszon nagy, a baj maximum annyi, hogy a jó üzlet reményében rögtön jön a konkurencia is, egy még „sztárabb”, még „pletykább” lappal... Jön, mert „ez kell”, mert a kereslet-kínálat törvényszerűsége örök.

Immár második éve azonban egy sztármagazinnak, botránylapnak, pletykaforrásnak éppen nem nevezhető magazin is szerényen meghúzódik az újságosbódék sarkában. Esetleg az árus jóvoltából még a kirakatba is kikerülhet – ha nem is teljes terjedelemben, de a csücske talán kilátszik... S akik készítik, hisznek abban, hogy ez a lap is színes. És hogy van rá igény.

Olvasói igény, amelyet a szó szoros értelmében szeretnénk (ki)szolgálni. Hiszszük, hogy sokan éheznek – nagyságrendekkel többen, mint a sztárpletykákra – az igazi hírre: az evangéliumra. Merthogy ez valamennyiünket egészen személyesen, közelről érint... Jobban, mint Z adriai nyaralása és W legújabb autócsodája.

Ez a „szerényen meghúzódó” lap a Misszió, az evangélikus egyház kéthavonta jelentkező tematikus magazinja. Igaz, nem hoz hetente friss híreket X-ről, az aktuális példaképről, és nem közli az Y botrányos magánéletéről készült paparazzi fotókat. De színes. Nemcsak nyomdatechnikailag – tartalmában is. És aktuális, mai, mert a ma emberéhez szól egy kétezer éves üzenettel: Jézus Krisztus evangéliumával.

Mert lehet, hogy vannak, akik már megcsömörlöttek a sztároktól, az istenített halandóktól, és másra vágynak. Olyan olvasnivalóra, amiben találnak valamit, Valakit, aki nem sztár, aki nem harsány, aki nem dülleszti a mellét, hogy milyen sikeres, milyen gazdag, és milyen eredeti. Olyan írásokra vágynak talán, amelyek „csak” emberekről, nem sztárokról szólnak, beszámolókra, amelyek nem sztorik, „csak” érdekes, tanulságos, hiterősítő történetek. Hiszen vannak ilyenek. Talán éppen Ön is tud egyet...

A Misszió azokhoz szól, akik az élet által megfogalmazott kérdésekre keresztény, krisztusi választ keresnek. Hiszem, hogy van kereslet ilyen jellegű lapra, hogy nincs messze az az idő, amikor újságos ismerősöm nem fog tudni adni nekem a legújabb Misszióból. Mert már elfogyott. Elvitték, mintha ingyen adnák...

K. D.