A hét témája

Öröm és hiányérzet

Amint látható, a találkozón is népszerű volt az Evangélikus Élet...

A székesfehérvári találkozót az öröm élménye határozta meg – elsősorban az együttlét, a régi és új ismerősökkel, testvérekkel való találkozás öröme. Felejthetetlen a hangulat, a légkör, a jókedv, a derű atmoszférája. Mindenki türelmes, figyelmes volt, a több mint kétezer ember zökkenőmentesen mozgott, közlekedett.

Mindebben fontos szerepet játszott a helyi gyülekezet, a székesfehérvári evangélikusok szolgálata, szeretete, szervezőkészsége. Nagy-nagy köszönet és elismerés illeti meg őket. Mindenre gondoltak. Mindenütt találkozhattunk rendezőkkel, akik kedvesen, mosolyogva adtak útbaigazítást, nyújtottak segítséget.

2000-ben, a sydneyi olimpián éltem meg hasonlót. Nagyobb dicséretet nem tudnék a fehérváriaknak mondani, hiszen az ausztrálok vendégszeretetének, a sok ezer önkéntes segítő színvonalas munkájának híre bejárta az egész világot. Így azután, ha lesz egyszer Budapesten olimpia, a fehérváriak is pályázhatnak a rendezésben való részvételre – legalábbis az evangélikusok bizonyosan.

• Nyíltszíni tapsot váltott ki dr. Drenyovszky Irén felszólalása az első esti fórumon. Azt javasolta, hogy az Evangélikus Élet ne közöljön egészségügyi tárgyú, lényegében a természetgyó-gyászat, más néven a homeopátia körébe sorolható hirdetéseket, mert ezek mögött a hitre, a lélekre veszélyes, a Szentírástól idegen, hamis tudományosság állhat.

A Luther Kiadó kompetenciája és felelőssége, milyen hirdetéseket vállal fel. Ennek jegyében hetilapunk nemrég fórumot is rendezett a természetgyógyászat kérdéseiről. Ott is szenvedélyes vitákra került sor a támogatók és az ellenzők között.

Magam a természetgyógyászatnak az életmódkultúrában, így a betegségek megelőzésében játszott szerepét pozitívnak tartom. Inkább konzervatív orvosi gondolkodásomtól ugyanakkor távolabb állnak a gyógyító eljárások, de ezek közül az egészségügyi hatóságok által engedélyezett, orvosok által végzett, ellenőrzött módszerek és gyógyszerek – ilyenek hirdetése található hetilapunkban – nehezen kifogásolhatók. Más a helyzet a szabadság vadhajtásaként ránk zúdult kóklerséggel, sarlatánsággal, mely a hiszékenyek és sajnos a betegségük révén kiszolgáltatottak közül szedi áldozatait. Ezek ellen fel kell lépnünk a társadalomban, az egészségügyben és az egyházban is. A taps a fórumon feltehetően ennek a törekvésnek szólt.

• A kultúra és az előadások csatájából ezúttal a művészi oldal került ki győztesen – állapította meg egy öreg konferenciázó barátom, mintegy igazolva a szervezőket, akik a zsúfolt műsorban jelentős teret adtak a zenei programoknak. Ilyen harc természetesen nem létezik: ideális esetben a spirituális alkalmak, a szellemi erőfeszítéseinket jobban igénylő előadások, munkacsoportok és a művészi produkciók összhangban vannak, és jól kiegészítik egymást.

A spiritualitás méltó volt az alkalomhoz. Az áhítatok üzenete megragadott, a záró úrvacsorai istentisztelet felemelő, hitmélyítő élmény volt. Ám a másik két meghatározó összetevő közül magam is úgy érzem – és az okokat érdemes lesz behatóan elemezni –, hogy a kultúra oldalára billent a mérleg. Ez egyfelől természetesen örvendetes pozitívum. Szerencse, hogy nem kellett választanunk, hogy az oroszlányi vagy az alberti ifjúsági énekkar, a Johann Gyula által vezetett Evangélikus Központi Fúvósegyüttes, illetve a pilisi Izsóp tetszett-e jobban. Mindegyik magas minőséget képviselt, engem a fúvósok valósággal elbűvöltek. Igazi szenzáció volt a „Hét szó az emberért” című produkció, a pestlőrinci Új Teremtés ifjúsági együttes műsora, Győri Gábor vezetésével. A találkozó népe fogékony volt a modern technika eszközeinek igénybevételével tolmácsolt egyháztörténeti és spirituális üzenetre, és vastapssal fejezte ki elismerését. További biztatást kell, hogy jelentsen ez az egyházi média megújításának útján. Téves ugyanis az a nézet, hogy az egyház népe nem fogadja el az újat, és csak a megszokott formákat kedveli.

Örömünkre szolgált, hogy végig velünk volt Gryllus Dániel. Sokan vettek részt koncertjén, és fogadták örömmel a zene nyelvén kifejezett hitvallását a „Gyógyulást a hétköznapokban” címet viselő program magas szintű, intellektuális bizonyságtételei között.

• Végül ejtsünk szót a hiányérzetről. Ennek megfogalmazásában is segít egy kritikus vélemény. Eszerint az előadásokban, egyéb programokban a problémafelvetést, problémakezelést illetően egy nemcsak túlzottan értelmiségi, hanem egyoldalúan fővárosi gondolkodás érvényesült – nem is anynyira földrajzi, mint szellemi értelemben. Mint minden sommás kritika, ez sem teljesen valós, de elgondolkodtató. Az említett, igazán színvonalas „Gyógyulást a hétköznapokban” programban iskolaigazgató, gazdasági vezető, orvosprofesszor, egyetemi tanársegéd és főállatorvos szólt. Az oktatás, a munka világa, a hit és egészség összefüggése, a család és a közösség adták a bizonyságtételek gerincét. A hiányérzet nem az okozta, ami elhangzott – hiszen mindaz értéket képviselt –, hanem az, ami nem került elő a hétköznapokból. Bármenynyire is értelmiséginek minősítjük egyházunkat (persze ma már elsősorban a történelem alapján), mégsem csak vezető értelmiségiekből áll. Jó lett volna hallani a hétköznapokban alkalmazottként, kétkezi munkából élők bizonyságtételét is.
• Hiányérzetünk mégis elsősorban a főtémára – „Gyógyulást a világnak!” – adott válaszokkal kapcsolatos. Lehet, hogy orvosi-egészségügyi irányú elfogultságom miatt is, de az egyház, a társadalom és a környezet betegségével, gyógyításával foglalkozó előadások mellett (előtt) nagyon hiányzott egy, az ember betegségével, gyógyulásával foglalkozó megközelítés. Talán ezért is váltotta ki a legkedvezőbb visszhangot a társadalom gondjait taglaló előadás, mert ebben a társadalmat alkotó emberek bajai is szükségszerűen megjelentek.

Számos értékes információt kaptunk a másik két referátumban is. Itt is elmondható: nem azzal volt a gond, ami elhangzott, hanem azzal, ami nagyon hiányzott – főleg a lelkigondozás, a lelkipásztorolás, a mentálhigiénés segítő szemlélet képviselete. A misszióban, a megtérésre, a bűnből való szabadulásra szólító evangéliumban napjainkban nagy hangsúlyt kap a bűnös ember segítése, botladozó lépteinek egyengetése az új életben. Válsághelyzeteinkben mindnyájan rászorulunk erre. Örvendetes, hogy lelkészeink és gyülekezeti munkásaink közül egyre többen részt vesznek a posztgraduális lelkigondozói és mentálhigiénés képzésben. Érdemes lenne ezt is jobban kamatoztatni, illetve az ilyen jellegű gondolkodásmódot – főleg akkor, amikor a főtéma ezt szinte igényli – megjeleníteni.

Az egyházat fenyegető örök ártalmakon túl jó lett volna erőteljesebben szembesülni a ma hangsúlyos kísértésekkel – így az előítéletességgel, a politikának megfelelni akarás szándékával (igaz, ennek némi kritikája hangot kapott a társadalmi kérdések között), az anyagiassággal és a kihívások előli kitérést, egészségtelen befelé fordulást is eredményező fundamentalizmussal. Sajnos a szűkre szabott idejű munkacsoportok (amelyekben több volt a monológ, mint a valódi dialógus) nem tudták felvállalni mindazt, amire a témák utaltak.

Úgy vélem, a gyülekezeti alkalmakon még inkább kibontakoztathatók az együttlét értékei, és feldolgozható az is, ami hiányzott. Az utóélet is az országos találkozók értékeihez tartozik.

Frenkl Róbert

Regionális hozzárendelés: Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség