Napról napra

„Énekelek az Úrnak, mert jót tett velem.” Zsolt 13,6b (1Kor 14,15; Jn 2,1–11; Róm 12,/4–8/9–16; Zsolt 107,1–22) Nincs annál nagyobb öröm, amikor lelkünk mélyéből fakad fel a vidám énekszó, mert szinte a bőrünkön érezzük Isten szeretetét. Igazi öröm az, amikor megérezzük: Isten cselekszik életünkben, jót tesz velünk, öröm ér bennünket. Ő azt akarja, hogy a mi életünk örömteli legyen. Gondoljuk végig: szeretetével ezer módon vesz körül bennünket – és a dal máris zeng. Ott, egészen legbelül.

„Gyakoroljátok a vendégszeretetet.” Róm 12,13 (3Móz 19,34; 5Móz 4,5–13; Róm 1,1–7) Egy mondás szerint az együtt töltött idő minősége számít, nem a mennyisége. Azaz nem kevés, hanem emberi kapcsolataink múlnak azon, mivel töltjük ki az egymással való találkozásaink meghatározott idejét. A karácsonyi és szilveszteri vendéglátás után is szeretettel, nyitottsággal fogadjuk az életünkbe érkezőt.

„Megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után.” Jer 31,13 (Mt 20,30.32–34; Mk 2,23–28; Róm 1,8–17) Életünk nem mentes azoktól az időszakoktól, amikor úgy érezzük, megfeszülünk, mint egy hegedű húrja. Az eredmény? A legtisztább hangok megszólaltatása. Lényünk egész valójával hihetünk abban, hogy Isten még ilyenformán is gazdagít minket. Velünk van, velünk küzd, és a darab végi utolsó akkord feloldódása után Ő ölel át bennünket.

„Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!” Péld 3,27 (Jak 2,15–16; Lk 16,14–17/18/; Róm 1,18–32) Jakab levelében olvasunk arról, hogy bűnünk az, ha tudnánk jót cselekedni, és mégsem tesszük. Figyelmeztetés ez, mely egyben segítség is abban, hogy az adott pillanatban hogyan döntsünk. Ahogy arcunkat a gondolataink formálják, úgy a tetteinket a hitünk. Isten akarata, hogy tegyük a jót, segítsünk egymásnak – talán ma különösen is.

„Az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.” Róm 11,29 (5Móz 7,7–8; ApCsel 15,22–31; Róm 2,1–16) Biztató, bátorító üzenet hangzik felénk: Isten elhívása életünkben megmásíthatatlan. Isten megszólít bennünket, követésére hív el, és feladattal bíz meg. Sohase felejtsük el, hogy Őneki terve van velünk.

„Megáldotta kezed minden munkáját Istened, az Úr.” 5Móz 2,7 (ApCsel 3,26; Jn 7,1–13; Róm 2,17–29) Elérkezett a hét vége – vajon hogyan tekintünk vissza erre a hétre? Bizonyára vannak elnapolt és lezárt ügyeink egyaránt. Amit hittel elvégeztünk, sikerült eredményesen megvalósítanunk. Köszönjük meg Istennek, mert Ő tette azt lehetővé. Ami feladat még ránk vár, ahhoz imádságban kérjük további segítségét, áldását.

„Az én Uram, az Úr, letörli a könnyet minden arcról.” Ézs 25,8 (Mt 26,75; 5Móz 33,1–4./7.12–16/; Róm 3,1–20) Legtöbbünk életében vannak olyan események, melyekre elég csak egy pillanatra visszagondolni, és máris felnyílik az a jól elrejtett szelence, ahol ki-ki a maga fájdalmait, veszteségeit, kudarcait tárolja. Isten vigasztaló, bennünket bátorító, élni segítő Úr, akiben mindig bízhatunk, aki minden nehézségünkben segítségünkre van. Így csukódik be újra szelencénk, és mi nyugalommal nézhetünk előre.

Balog Eszter