A hét témája

Az új esztendő is hozott meglepetést számomra. Ezt olvasva alighanem mindenkinek az áremelkedések jutnak az eszébe, de szerintem nem meglepő, hogy bizonyos élelmiszereknek, egyéb áruféleségeknek, fontos szolgáltatásoknak emelkedett vagy hamarosan emelkedni fog az ára. Inkább az lenne meglepő, ha egyszer ezek nélkül kezdenénk egy évet: nyilván el sem hinnénk, azt gondolnánk, még nem józanodtunk ki a nagy szilveszteri mulatozás után, s kótyagos fővel elmulasztottuk követni az ilyenkor esedékes fontos, zsebbe vágó bejelentéseket.

Persze az időjárás is okozott meglepetést: előbb gyönyörű napsütés, szinte tavaszias idő kényeztetett minket (s igazából csak ez volt meglepő), aztán jött a hideg és a tájra fehér lepedőt borító hóesés, amivel a tél tudatta, hogy megágyazott magnak, és hosszabb ideig maradni szándékozik. Számomra a meglepetést nem más, mint egy találkozás jelentette.

Találkoztam egy ismerős lánnyal, akit már évek óta nem láttam. Ahogy ilyenkor lenni szokott, érdeklődtünk egymás dolgai felől, hogy vagy, mivel foglalkozol, és így tovább. Kiderült, hogy ő időközben jogvédő lett, s ezt a szót úgy ejtette ki, mint akinek már a kimondástól is orgazmusa támad. Tehát jogvédő lett, amolyan önkéntes, ezzel segíti a barátját, aki történetesen egy roma férfi. Hogy a jogvédelem konkrétan mit jelent az ő esetében, hamarosan megtudtam. Nem tagadom, meglepett a lány. Jelenleg újraolvassa az egész magyar irodalmat, mert az irodalomtörténet tele van rasszista szerzőkkel, mondta.

Indulatba jött, egészen bepirosodott, időnként trágár jelzőket fűzött egy-egy költő neve mellé, s nekivadultan hadonászott. Vörösmarty Mihályt egészen egyszerűen csak tetűnek nevezte, mivel a költő A vén cigány című versének az elején azt sugallja, hogy a romák csak a lábukat lógatják, s dologtalanok, ráadásul részegesek. Ki kell hagyni az iskolai tananyagból ezt a förmedvényt, mondta keményen az amúgy fehér bőrű, s nem a kisebbség soraiból való, főiskolát végzett leány. Aztán előhúzott egy könyvet, Arany János négy énekben előadott hőskölteményét, A nagyidai cigányokat. Most ezt olvassa, közölte. Kinyitotta, s láttam, bizonyos szavakat, sorokat aláhúzott. A lánynak, az aláhúzásokból tudom, nem tetszik, hogy a költő a magyar nóta daliáinak nevezi a nagyidai cigányokat. A következő két sor mellett már három felkiáltójel mutatja az önkéntes jogvédő érzelmi hőfokának változását: „Hanemha betudjuk egy-egy emberszámba, / Ami ráadás volt gyülevész cigányba”.

S a lány kérdez: miért a cigányok kapcsán írja le Arany, hogy „Most az Éj fölvette tolvajköpönyegét”, s hogy jön ahhoz ez a rasszista firkász, hogy henyének és tolvajnak írja le a romákat? S egyébként is, az egész mű hangvétele sértő, gyűlöletet kelt a cigányok ellen, ezt meg sem szabadna jelentetni, tette hozzá. Miután ilyen jól elbánt a két költővel, közölte, hogy legközelebb Gárdonyi Géza regényét, az Egri csillagokat olvassa el, mert úgy rémlik neki, hogy ott sem stimmel minden a romák ábrázolásával.

Aztán engem kérdezett, hogy most éppen mivel foglalkozom. Meditálok, jegyeztem meg keserűen. Miről? Amióta hallgatlak, arról, hogy tudsz-e olvasni. Hogy hol van az emberi hülyeség határa? No meg az ilyen önkéntes cenzorokról s arról az időről, amikor majd a hozzád hasonlók falkákba (finomabban: kommandókba) verődve támadást, lejárató kampányokat indítanak a magyar kultúra értékei ellen. S azon is töprengek, kész lennél-e máglyát rakni a könyvekből, és tüzet gyújtani A vén cigány vagy A nagyidai cigányok, esetleg az Egri csillagok alá? És azon is el-elmerengek, van-e törvény azok ellen, akik gyűlöletet keltenek a magyar nép és annak értékei iránt?

Körmendi Lajos író (Metro, 2003. jan. 7.)