Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 30 - Nem öregek, csak cserkészek...

Keresztutak

Nem öregek, csak cserkészek...

Öregcserkészekkel népesült be a minap a putnoki evangélikus parókia épülete és udvara. Itt látta vendégül ugyanis az ózdi 22. Számú Vas Cserkészcsapat egy kis nyári táborozásra a rimaszombati 4. Számú Hatvani István Cserkészcsapat mellett működő Öregcserkész Klub tagjait.

A Szlovákiából érkezett vendégeket a bánrévei határállomáson Aradszky György, Pál István és Makár György fogadta.

A táborozás közös imával és zászlófelvonással vette kezdetét, majd Krokavecz János, a vendéglátó cserkészek parancsnoka köszöntötte az egybegyűlteket. Örömét fejezte ki, hogy a két cserkészcsapat között egyre jobban erősödik a kapcsolat. Ezt követően Kálmán László táborvezető ismertette a találkozó részletes programját.

A megnyitót követően a vendégek krónikását, Vörös Ilona cserkésztisztet arra kértem, hogy mutassa be klubukat lapunk olvasóinak. Mint elmondta, jövőre lesz tíz éve annak, hogy megalakultak. Jelenlegi parancsnokuk Újj István. A legidősebb tagjuk a 83 éves Tóth Árpád (Árpi bácsi), aki 1937-ben lépett be a Rimaszombati Iparoscserkész-csapatba. A tagok tagsági díjat fizetnek. Ezenkívül van egy perselyük, melybe aprópénzt gyűjtenek, s ebből fedezik az apróbb kiadásokat. Az országos szövetségtől évente kapnak támogatást.

Rendszeresen részt vesznek a MÖT-ön, a magyarországi öregcserkész-találkozón. A klub éves terv szerint működik. A vezetőség havi egy alkalommal értekezik. Jó kapcsolatuk van az ózdi és a miskolci csapatokkal. Az elmúlt évben közös kirándulást szerveztek a rózsahegyi Cserkészmúzeumba, Szlovákia egyetlen ilyen jellegű múzeumába. (Európában is mindössze három van: Budapesten, Bécsben és Rózsahegyen.) Egyébként mi nem vagyunk öregek, csak cserkészek – jegyezte meg befejezésül Vörös Ilona.

A vendégek egyike, Kálmán László felelevenítette annak a cserkészmajálisnak az emlékét (is), amikor 1942-ben az ózdi gyári cserkészeket fogadták, köztük Básti József és Czuczor Miklós sportrepülősöket. Azóta is tartja velük a kapcsolatot, pedig ez már elég régen volt. Hiszen ők sem öregek, csak cserkészek…

Kerékgyártó Mihály