Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 30 - Hittantábor a Középhalmi Misszióban

Egyházunk egy-két hete

Hittantábor a Középhalmi Misszióban

Tábortűz mellett
A Középhalmi Misszió július 6. és 12. között rendezte meg hittantáborát, mely 30 általános iskoláskorú gyermeknek nyújtott élményekben gazdag programot. A Misszió Szarvastól néhány kilométerre lévő volt tanyai iskola épülete. Jelenleg hittantáboroknak, csendesheteknek ad otthont.

A hét vezérigéje – „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10) – adta a délelőtti áhítatok témáját. A gyermekek megismerhették az elveszett juh, az elveszett drahma, a tékozló fiú példázatát és Zákeus történetét. Ezen kívül lehetőség volt arra is, hogy gitáros ifjúsági énekeket tanulhassanak, ill. eljátszhassanak.

A szellemi feltöltekezés után szabadidős programok közül lehetett választani: papírhajtogatás, gyertyakészítés, gyöngyfűzés, társasjátékozás, kisebb játékok készítése, sportolási lehetőség. Ebéd után szervezett programok biztosítottak változatos időtöltést: számháború, akadályverseny, orgonamuzsika hallgatása az Ótemplomban, sétahajózás a Körösön, bibliai vetélkedő. Volt egy egész napos kirándulás is Cserkeszőlőbe, a fürdőbe. Pénteken este pedig tábortüzet mellett szüleikkel tölthettek el egy kellemes estét a gyermekek.

Szombaton Erdélyi Zoltán nagyszénási evangélikus lelkész végezte a záró-istentisztelet szolgálatát.

Janurikné Csonka Erika