Evangélikusok

Otthonunk, a Föld

A sokat vitatott Gaia-elmélet szerint a Föld – minden élő és élettelen összetevőjével együtt – úgy működik, mint egy élő szervezet, mint egy test. Jól szemléltethető ez egy űrből készített felvétellel, amelyen nem látszik a megosztottság: nem láthatók határok, nincsenek "feketék" és "fehérek", muzulmánok és keresztyének, szegények és gazdagok. Az élővilág és környezete tehát egységes rendszert alkot. Az ember – egész technikai civilizációjával együtt – ennek a "lénynek" ugyanúgy egy része, mint az állatok, a növények a légkör vagy a talaj. Így nem nehéz belátnunk, hogy ha az egyik résszel baj van, az hatással van a többi részre is.

Rengeteg önszabályozó mechanizmus tartja fenn az emberi élethez optimális körülményeket, melyekbe az elmúlt évszázadok folyamán oly mértékben avatkozott be az ember, hogy az veszélyezteti a dinamikus egyensúlyi állapotok fenntartását. A legszembetűnőbb példa erre, amit mi is tapasztalunk, az éghajlat globális változása. Nehéz előre pontosan kiszámítani a következményeket, az azonban már észlelhető, hogy a Föld átlaghőmérsékletének emelkedésével olvadásnak indultak a sarkvidék jéghegyei, ezáltal a kontinensek hatalmas partvidékei és óceánok szigetei kerülhetnek víz alá.

Az emberiség nagy része a civilizáció fejlődésével egyre inkább eltávolodott a természettől; lelki és valóságos falakkal határolta el magát. A természet csak valamiféle „háttérfüggönnyé” vált életünk „színjátékához”, gazdasági és társadalmi szükségleteink betöltéséhez. Ketté vált ember és természet. A természet kincseit készen, árucikként kapjuk.

Sokáig gondoltuk és hittük: „a fejlődést nem lehet megállítani”. Azonban ma már óvatosan kell bánnunk a fejlődés szóval. Hiszen már rég szertefoszlott a gazdasági fejlődés erejébe vetett hit. A hagyományos értelemben vett fejlődés, a korlátlan kereskedelem és tőkeáramlás nem kiegyenlítette, hanem még inkább elmélyítette a gazdagok és szegények közötti szakadékot. Ezért sem túl szerencsés az utóbbi években gyakran használt fenntartható fejlődés kifejezés.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az ökológiai válság egyben morális probléma is. II. János Pál pápa 1990-ben kiadott Béke Világnapi üzenete így kezdődik: „Békesség Istennel, a Teremtővel – Békesség az egész Teremtéssel!”. Ebben hívja fel a figyelmet az ember kötelességére a természettel, mint Isten alkotásával szemben, az ökológiai problémák tudatosítására az egyház kereteink belül is. Hangsúlyozza, hogy a jövő nemzedékek szempontjából fontos, hogy foglalkozzunk a természet nem humán részével is. Felelősségünk, hogy az ökoszisztémának soha ne csak az egyik részével foglalkozzunk. Kiemeli, hogy szükség van egy új életstílus kialakítására, az ökológiai oktatás bevezetésére és a teremtés esztétikai értékének megmutatására.

Az evangélikus Albert Schweitzer, az „élet tisztelete elvének” megalkotója így fogalmaz: „Minden etika nagy hibája az, hogy csak az egyik embernek a másikhoz való viszonyával foglalkozik. Valójában arról van szó, hogyan viszonyul a világhoz és minden élethez, amivel kapcsolatba kerül. Csak akkor viselkedik etikusan, ha a növények, az állatok és az emberek élete egyaránt szent előtte, és szükség esetén bármelyikük segítségére siet.”

Szanszkrit tudósok szerint „az egész föld egy család”. Így például a fa nem csupán a házépítéshez nélkülözhetetlen, vagy a giliszta sem csak azért van, hogy előkészítse a talajt a növények számára, hanem a „családom tagjai”, önmagukban is értékesek. Összhangban van ez Mózes első könyve 9. részének verseivel: „Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal, meg minden élőlénnyel, ami veletek van: madárral, állattal és minden földi élőlénnyel” (1Móz 9,9–10a).

Ha még hosszú távon fenntartható bolygón szeretnénk élni, meg kell tanulnunk tisztelni „szövetséges társainkat”, és a velük való együttműködést.

JCsCs