Napról napra

"Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!" Zsolt 144,15 (Jn 20,28–29; Mt 28,16–20; Róm 6,3–8(9–11); Zsolt 119,97–104) Nem félelemre és rettegésre teremtett minket az Úr, hanem hogy naponta érezzük atyai jóságát. Bárcsak mindig büszkék lennénk arra, hogy az Úr a mi Istenünk! Nem keresnénk más boldogulási lehetőséget, mert tudjuk azt, hogy elég nekünk az ő kegyelme. A boldogság titka ilyen egyszerű: hiszem, hogy Isten Jézus Krisztus által az én jóságos mennyei Atyám. Boldog vagyok, hogy népe tagja lehetek.

„Az Úr kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.” Zsolt 40,3 (Mt 15,30–31; 2Móz 14,15–22; Mt 6,16–18) Felemelő érzés, amikor az ember tudatára ébred annak, hogy az Úr segítette ki a bajból, Ő mentette meg az elbotlástól, Ő adott gyógyulást, és Ő ad biztos talajt a lábunk alá. Hitünk két alappillére az emlékezés és a hála. Az Úr nem hagyott el, amikor szükségem volt rá, ezért dicsérem Őt csodálatos tetteiért!

Jézus mondja: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.” Mk 2,27 (2Móz 34,21; ApCsel 2,32–40; Mt 6,19–24) Mit viszünk túlzásba: a munkát vagy a pihenést? Jézus rámutat: Isten jót akar nekünk azzal, hogy pihenőnapot adott. Lelki táplálékot is magunkhoz vehetünk az ünnepnap megszentelésével, erőt gyűjthetünk a hétköznapi munkánkhoz, így mindkét cselekedetünk örömmel tölthet el minket: a munka is, a pihenés is. Az Úr megáldotta és megszentelte a nyugalom napját. Megáldja és megszenteli azokat, akik örömmel hallgatják és tanulják szent igéjét.

„Az Úrban van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.” Zsolt 33,21 (ApCsel 14,3; ApCsel 16,23–34; Mt 6,25–34) Az öröm általában összefüggésben van az örömteli események átélésével. Az Úrban való öröm viszont már akkor is betölti az embert, ha teljes szívéből benne bízik. Óriási könnyebbség arra gondolni, hogy nem egyedül rajtunk múlik minden, nem nekünk kell mindent meg- vagy kiérdemelni, hiszen elég nekünk az ő kegyelme. Az Úr még azt is megadhatja, hogy csodák történnek a benne bízókkal.

„Miért pereltél Istennel, hogy egyetlen szóra sem ad választ? Hiszen szól az Isten így is meg amúgy is, de nem törődnek vele.” Jób 33,13–14 (Mt 11,15; Mt 18,1–6; Mt 7,1–6) Isten azért szól az emberhez, mert meg akarja menteni az embert. Viszont akinek nincs füle a hallásra, mert nem akar figyelni Isten üzenetére, az válasz nélkül marad gyötrő kérdéseivel. Vajon a mai embernek van bizalma Istent ostromolni könyörgéseivel? Azután pedig van-e türelme és alázata megvárni Isten válaszát? Adjunk hálát addig, míg Istennek van szava hozzánk!

„Íme az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem.” Jób 28,28 (Jak 1,5; Jn 19,31–37; Mt 7,7–12) Isten megengedi azt, hogy szent Fia és Szentlelke által bepillantsunk az Ő isteni voltába. Sok mindent megérthetünk, de amit el akar rejteni előlünk, az rejtve is marad. Az istenfélelemmel járó bölcsesség megérteti velünk, hogy Isten hűséges az ígéreteihez, ezért áldozta fel értünk egyszülött fiát. Egész közel enged magához bennünket, de Ő igazi Isten, aki azt cselekedhet, amit akar, számunkra megfoghatatlan módon is.

Krisztus mondja: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek.” ApCsel 1,8 (1Móz 28,15; Jel 3,1–6; Mt 7,13–23.) Luther Mártonnal együtt valljuk: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által.” Tanúi lehetünk ma is annak, hogy Jézus ígéretei valóra váltak. Szavaink, cselekedeteink, hitünk és szeretetünk mind ajándékok, hogy Isten nagy nevét dicsérjük és áldjuk egész életünkben. Ámen.

Koskai Erzsébet