Evangélikusok

A nagygyűlés alkalmából kiadott bélyeg bemutatása

"Gyógyulást a világnak!" – az elmúlt időszakban sokat találkozhattunk ezzel a mondattal. Az Evangélikus Naptár hónapról hónapra ezzel összefüggésben közöl bibliatanulmányt, június végén pedig a székesfehérvári sportcsarnokban jöttünk össze ennek a mottónak a jegyében igen sokan... A hegyek és a növényzet közepette álló kereszt találó ábrázolása is ismert logó lett időközben, s az embléma az Evangélikus Élet hasábjain is sokszor megjelent. Ezeken a fórumokon is elhangzott, hogy egyházunk ilyen módon is be kíván kapcsolódni a világ evangélikusságának vérkeringésébe, hiszen az említett közlemények és alkalmak a Lutheránus Világszövetség winnipegi nagygyűlésére való felkészülés jegyében születtek.

Július 21-én, hétfőn meg is kezdődött az 1947-ben alakult, és jelenleg a világ mintegy 60 millió evangélikusát tömörítő szervezet 10. világtalálkozója. Amikor a tudósító számítógéphez ülhet, lassan kialszanak a Winnipeg Kongresszusi Központ fényei (otthon viszont már kedd reggel van…), és a közel ezer résztvevő pihenni készül. Élményekben gazdag nap áll mögöttünk. Legtöbben ma érkeztünk, és – az időkülönbség okozta fáradtsággal nem törődve – igyekeztünk a nyitó istentiszteletre. Ennek gyülekezetét nem csak a küldöttek és a konferencia vendégei alkották, hanem a rendkívül szívélyes házigazdák is. Így több ezren lehettünk jelen azon a tartalomban és látványos elemekben is gazdag istentiszteleten, amelynek a Szent Bonifác templom adott otthont. Ez ugyan katolikus templom, ám a tömeg csak itt férhetett el, szükség volt erre az igazán testvéri segítségre. (Az épület évtizedekkel ezelőtt leégett, s oly módon építették újjá, hogy kívül meghagyták a romosan is impozáns falakat, belül azonban modern teret alakítottak ki.) A gyülekezet a szó legszorosabb értelmében nagyon színes volt, hiszen a résztvevők valamennyi földrész evangélikusságának képviseletében érkeztek, másrészt sokan öltöttek népviseletet, vagy viseltek valamilyen nemzeti, etnikai jelképet.

Az istentisztelet mindazonáltal a falakon kívül, a folyóparton kezdődött, ahol erre az eseményre összeállított liturgia és számos jelképes cselekedet idézte fel az alkalom központi gondolatává tett keresztséget. Miután a tömeg bevonult a templomba, kezdetét vette a másik szentséget, az úrvacsorát ünneplő istentisztelet. A házigazda Kanadai Evangélikus Egyház püspöke, Raymond L. Schulz hirdette az igét, amely a Jelenések könyve látomásainak tükrében mutatott rá a globalizált világ nyomorúságaira. Hangsúlyozta, hogy Isten városa még korántsem épült fel, azt egyetlen egyház vagy világszervezet sem képes megvalósítani, ám a prófétai látomásokban megidézett győztes bárányban – Jézusban – lehet reménységünk.

Egy-egy ilyen nemzetközi istentiszteleten megszokott, hogy ki-ki a maga nyelvén imádkozza a Miatyánkot, és az így kialakuló látszólagos bábeli nyelvzavar valójában a pünkösdi csodát idézi fel, hiszen tudjuk: nyelvi és egyéb különbségeink ellenére is egyek lehetünk. A zenekar és a kórus által megszólaltatott darabok közepette számos nyelven hangzott el imádság a gyógyulásra váró világért és egyházért is.

Volt egy imádság, amely az előre kiadott istentiszteleti rendben nem szerepelt, ám itt és ekkor el kellett hangoznia. Az LVSZ főtitkára, Ismael Noko azokért könyörgött, akik – a meghívás és a hoszszas előkészületek ellenére – nem érkezhettek meg Winnipegbe. Az elmúlt évtizedekben példátlan módon ugyanis az történt, hogy a kanadai hatóságok több mint 60 delegátusnak és meghívottnak nem adták meg a beutazási engedélyt. Hiába tettek meg mindent az LVSZ és az egyes egyházak vezetői, sok afrikai és ázsiai testvérnek otthon kellett maradnia. (A hatóságok azzal indokolták a szívtelen és botrányos elutasítást, hogy nem látják biztosítottnak azt, hogy a delegátusok majd vissza is térnek hazájukba.) Ez a hozzáállás sok résztvevőt emlékeztetett az 1970-es nagygyűlésre, amikor a Porto Allegrébe tervezett világgyűlést – a brazil hatóságok akkori diszkriminatív eljárása miatt – szinte az utolsó pillanatban át kellett helyezni az európai Evianba. A helyzet most nem fajult idáig, ám a kirekesztett küldöttek hiánya súlyos árnyékot vet a találkozóra.

Mindezzel együtt az istentisztelet végén Christian Krause, az LVSZ elnöke bejelenthette, hogy: „a Lutheránus Világszövetség az evangélikus egyházak közösségének 10. nagygyűlését megnyitottnak nyilvánítja”.

A találkozónak számos magyar résztvevője van. Harmati Béla nyugalmazott püspök a legfőbb döntéshozó testület, a Tanács tagjaként már hosszas konzultációkat tudhat a háta mögött. Vasárnap egy kanadai gyülekezetben igehirdetéssel fog szolgálni.

A Magyarországi Evangélikus Egyházat hivatalosan egy négyfős delegáció képviseli Winnipegben. Szebik Imre püspök a találkozót „kétoldalú találkozókra” is fel kívánja használni, így például az osztrák püspökkel a bécsi magyar gyülekezet ügyében készül tárgyalni. Kovácsné Tóth Mártára igen jelentős szolgálat vár, hiszen az egyik plenáris alkalmon igehirdetésre kérték fel. Balicza Klára egyetemi hallgató az ifjúságot is képviseli, és a nagygyűlést megelőzően már részt vett egy fiatalok számára rendezett elő-találkozón, Torontó közelében. Zsinatunk világi elnöke, Bárdossy Tamás egy gyülekezetlátogató körúton szerezhetett már a nagygyűlést megelőzően gazdag élményeket.

Természetesen a „magyar csapat” teljes jogú tagja a két erdélyi küldött – Adorjáni Dezső esperes és Kovács Erzsébet püspöki titkár – a Duna Televízió képviseletében pedig (a szervezők meghívására) egy háromfős magyar televíziós stáb is Winnipegben tartózkodik.

(Terveink szerint lapunk következő számaiban további részleteket közlünk az LVSZ 10. Nagygyűléséről és a magyar küldöttek szolgálatairól.)

Fabiny Tamás