Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 30 - Harc a szegénység leküzdéséért

Keresztutak

Harc a szegénység leküzdéséért

Segélycsomagokat osztott, és újabb iskolát adott át

Ötszázezer dollár értékű segélyszállítmányt osztott szét július első felében a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Afganisztánban.

A Lutheran World Relief amerikai segélyszervezettel együttműködésben végrehajtott program keretében tíz település lakói, iskolák és diákjaik, egy körzeti egészségügyi központ, valamint számtalan menekült család jutott gyermekruhákhoz, takarókhoz és tisztálkodási szerekhez. A füzeteket, tollakat, színes ceruzákat, ollót és vonalzót tartalmazó iskolai egységcsomagok az afganisztáni diákok oktatási körülményeinek javítását, míg a szappant, fogkefét, fogkrémet, sebtapaszt, sampont és törölközőt tartalmazó egészségügyi egységcsomagok az alapvető tisztálkodás lehetőségét biztosítják.

A segélycsomagok szétosztása a rászorultság mértéke alapján történt. Elsősorban a sokgyermekes, illetve a csonka családok, valamint a családjukat egyedül fenntartó fiatalok részesültek az adományokból. Gouhar Khatoon iskolájában mintegy 800 olyan fiatalkorú, de már gyermekét nevelő leány részesült támogatásban, akik korábban – a tálib rendszer alatt – nem járhattak iskolába, s az elmaradt éveket most pótolhatják csak be. A Szeretetszolgálat helyi munkatársai által az elmúlt hetekben végrehajtott segélyosztás mintegy 20 000 afgán gondját enyhítette.

Újabb iskola felújításával is elkészült a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. A Jawzjan tartomány Tanooka településén rendezett átadóünnepségen részt vett az afganisztáni oktatási tárca képviselője is. Mint ismeretes, a segélyszervezet eddig 6 iskolát épített, illetve újított fel Afganisztánban, amit a közeljövőben további két oktatási intézmény helyreállítása követ majd.

A Szeretetszolgálat munkatársa – a segélycsomagok osztását és az iskolák felújítását felügyelő Nagy Ákos – afganisztáni útjáról hazatérve elmondta: a helybeliek nagyon hálásak a segítségért, s az eddig elvégzett munka nyomán egyre nagyobb elismerésben részesül a segélyszervezet.

(-sb-)