Keresztutak

Római templombelső

Június közepén nagy várakozással indultam el, hogy történeti kutatásaimat folytathassam Rómában. A budapestihez hasonló kánikulát kellemesen enyhítette az állandó széljárás és főként az öröm, hogy ebben a gyönyörű környezetben végezhetem a munkámat. A levéltár közel esett a Forum Romanumhoz, az ókori Római Birodalom egykori központjához, így a korai záróra után és a késői nyitás előtt naponta meglátogathattam az európai kultúra bölcsőjének számító, romjaiban is hatalmas várost, a beszédes, nagy múltú köveket.

Egy szombaton még a régi Via Appiára is sikerült eljutnom. Ez a hatalmas, terméskövekkel kirakott hosszú út Rómától Nápolyig ér el, és már az őskeresztények idején is megvolt. A hagyomány szerint Péter apostol erre akart elfutni a keresztények üldözésekor a biztos kereszthalált jelentő Rómából. Futás közben meglátta, hogy vele szemben, Róma irányában maga Jézus igyekszik sietve. „Hová mégy, Uram?” („Quo vadis, Domine?”) – kérdezte lépteit lelassítva, csodálkozva az apostol. A legenda szerint Jézus erre így szólt: „Megyek Rómába, hogy újra meghaljak az emberekért!” Erre Péter elszégyellte magát, visszafordult, és valóban kereszthalált szenvedett keresztény meggyőződéséért. Azt a helyet, a sötét Mamertinus-börtönt, ahol Péter és Pál apostolt fogva tartották, a Forum Romanumon ma bárki megtekintheti. Azon az útkereszteződésen, ahol a menekülő Péter apostol az elbeszélés szerint Jézussal találkozott, később díszes épületetet emeltek, a Quo vadis-templomot.

A Via Appián továbbhaladva az őskeresztények, a „rómabeliek” építményeit látogathatjuk meg. Természetesen az üldöztetések elől el kellett rejtőzniök, ezért a föld alá kényszerültek. Egykor ezeken az ösvényeken járt Pál apostol is. Hosszan elnyúló, tekervényes rejtekhelyeik szinte egy föld alatti várost képeztek. Hozzájuk írta az apostol egyik levelét. A falakat keresztény jelképekkel díszítették, bemélyedéseiket keresztekkel látták el. Ide temették halottaikat is. Ma idegenforgalmi látványosságként külföldi és hazai érdeklődők tömege járja be az egykori titkos, föld alatti búvóhelyeket. Szalézi papok vezetik a járatokon a turistákat, ugyanis ez a katolikus rend tartja fenn a kazamatákat. A halottak számára kialakított polcok ma már üresen állnak, a mumifikálódott testeket Róma különböző templomaiban helyezték örök nyugalomra.

Az utcákat ellepő koldusok serege és a Vatikán fényűzése, a világ legértékesebb múzeuma, a Vatikán Múzeum szemkápráztató drágaságai között éles az ellentét. Egyébként az egyik teremben, külön megvilágítással mutatják be Raffaello remekművét, Jézus színeváltozását. Ennek nemes másolata látható a Deák téri templom oltárán.

Az egyház gazdagságát és pompáját a Rómába látogató Luther Márton döbbenettel látta, és elítélte. Bernini csodás mesterművével, a hatalmas kiterjedésű, gyönyörűséges, négy folyót megszemélyesítő márványból készült szökőkúttal a közepén a Navona téren állt az az Ágoston-rendi kolostor, amelyben egykor a nagy reformátor lakott.

Idős kora és gyenge egészségi állapota ellenére a pápa minden vasárnap a Szent Péter téren, a világ legnagyobb temploma előtt tart katolikus egyházi szertartást. Június 29-én, Péter és Pál napján kivételesen nagy ünnepség volt. A világ több katolikus érseke a templom névadójának ünnepén kapta meg hivatalosan is az érseki kinevezését a pápától. Köztük volt a magyar esztergomi érsek, Erdő Péter is. A Vatikán három világhírű kórusának egyike gyönyörű egyházzenei énekeket adott elő a világ minden részéből összesereglett, az egész teret betöltő nézők nagy élvezetére. Voltak itt (többek között) amerikaiak, horvátok, lengyelek, mexikóiak és magyarok is. Kibontott nemzeti zászlóik lengetésével fejezték ki örömüket, hogy ezen a szép ünnepségen részt vehettek. A szertartás részeként különböző földrészek és országok képviselői egy-egy részletet olvastak fel, mondtak el különböző nyelven a szertartáskönyvből. Az idős korú pápa fizikai gyengeségét leküzdve, az őskeresztényeket idézve, énekelve is vezette a szertartást. Az ünnepség befejezéseként egy görögkeleti egyházfő köszöntötte az egyházak közötti békét és II. János Pál pápát.

Indulásom előtt itthon érdeklődtem, hogy hol találok evangélikus gyülekezetet, de Budapesten senki sem tudott ilyen római egyházközségről. A római telefonkönyvből azonban kiderült, hogy több evangélikus templom is található az „örök városban”.

Róma egyik legszebb, legdrágább negyedében, a mi Városligetünkhöz és Rózsadombunkhoz hasonló Villa Borghese közelében, a Sicilia utca 70. számon áll a német gyülekezet gyönyörű evangélikus temploma.

A 19. században a német császár kérésére, a pápa külön engedélyével alakulhatott meg a Rómában élő diplomaták számára a német nyelvű evangélikus egyház. 1871 után, amikor Róma Olaszország fővárosa lett, megépülhetett az anglikán, majd a valdens templom. 1911-ben készültek el az első tervek, később 1933-ra teljesen befejeződött a háromtornyú, egyhajós hatalmas evangélikus templom megépítése. Aranyozott mozaikoltárán Jézus látható, fehér márvány szószékén és a keresztelőmedencén bibliai jelenetek vannak művészien kifaragva, a bejárat felett pedig Jézus, Pál és Péter apostol hófehér szobra áll. A gyülekezet az olaszországi evangélikus egyházhoz tartozik, mint annak német ajkú része.

Különleges alkalommal vehettem részt először az istentiszteleten, ugyanis a lelkész más helyen szolgált, ezért Kathe Pimmisi diakónus vezetésével Anna Belli prédikátor hirdette az igét német nyelven Jn 4,16–21 és Lk 16,19–31 alapján. A fiatal igehirdető nagy komolysággal és átéléssel magyarázta az újszövetségi mondatokat. A hívek ismerték a körülményeket, illő tisztelettel figyeltek, és az istentisztelet után külön megköszönték Anna szép munkáját. Szokásuk szerint az istentiszteletet követően a templom kertjében baráti összejövetelt tartottak, megbeszélték a hét eseményeit. A gyülekezet minden csütörtök este családostul is összejön ebben a kertben, hogy közös vacsorán hangulatos együttléttel töltsék el az időt. Ilyenkor a gyülekezet egyik tagja, a nyolcvanesztendős Rikardo nagy szakértelemmel süti nyílt lángon a fokhagymás pirítóst, a közösség vezetője, Ulrike Groenewold pedig a kolbászt készíti. Ki-ki hoz a lakomához maga készítette süteményt, hidegtálat és más finomságokat, ezzel kínálja meg a többieket. A fejedelmi lakomát vidám beszélgetés közben költik el családi körben, a barátok társaságában.

Az összetartó gyülekezet 300–350 tagot számlál, és létszámuk egyre növekszik. Mint a lelkész mondta, aki ide tartozik, az tudja, hogy miért van itt. Ő maga választotta ezt a gyülekezetet, mert e helyütt anyanyelvén hallgathatja Isten igéjét.

Az egyházközség tagjainak véleménye szerint a német himnusz nem alkalmas arra, hogy az istentiszteletek végén elhangozzék. Örömmel mondtam: a magyar himnusz imádságos szavai méltó helyre találnak a templom falai között.

Berényi Zsuzsanna Ágnes