Keresztutak

A Kodaikanal Nemzetközi Iskolából nyári szabadságunkat itthon töltve, számos gyülekezetben és iskolában kezdtük a címbéli mondattal indiai munkánkról, életünkről szóló beszámolóinkat. A legendák szerint ugyanis Jézus tanítványának egyike, Tamás apostol hozta el a kereszténységet elsőként Indiába, és néhány dél-indiai gyülekezet még ma is őt tartja megalapítójának.

Előadásaink során mindig beszámoltunk szolgálatunkról és az iskolánkról. Ezen kívül Indiát, az ország helyzetét – mindenhol másra fókuszálva – mutattuk be: volt, ahol beszéltünk Kodaikanalról és az indiai életmódról, szokásokról; volt, ahol kirándulásainkkal kapcsolatos képeket vetítettünk, de voltak olyan helyek, ahol a különféle világvallások jelenlétéről is szót ejtettünk.

India hatalmas ország, ahol ma már több mint 1 023 000 000 ember él, ahol még inkább igaz: „Aki szegény, az a legszegényebb”; és aki gazdag, az hihetetlen mértékben gazdag. Az emberek sokfélék, és a déli államok többségében vallási szempontból toleránsak.

Az országnak alig 2,5 %-a keresz-tény, számuk mégis majdnem háromszorosa Magyarország lakosságának! Ugyanakkor érdekes volt megtapasztalni, hogy kevés – úgymond – névleges kereszténnyel találkoztunk: a hitüket megvalló emberek általában a gyülekezet aktív tagjai is egyben. Törekszünk mi is arra, hogy ifiseinkkel egyaránt megismertessük a kül- és a belmissziót. Ezért egyrészt rajzos levelezésbe kezdtünk más országok gyermekeivel (Magyarországon Kőbánya ill. Bakonycsernye). Másrészt helyi, tamil gyülekezet gyerekeivel is szerveztünk közös programot.

Iskolánk tanulói többségükben jómódúak, ezért különös hangsúly van azon, hogy ők is megismerjék a valódi indiai helyzetet: a szegénységet, a nyomort, az elhagyatottak és megalázottak életét. Diákjaink különféle programokon vesznek részt, melyeken sokszor aktívan, tevőlegesen kell részt venniük. Például: angolt tanítanak helyi iskolásoknak, padokat készítenek számukra, vagy éppen egy idősek otthonában építenek konyhát.

Mint ahogyan arról az Evangélikus Élet hasábjain korábban már beszámoltunk (2003/14), iskolánknak van saját gyülekezete, amely az intézménnyel együtt, de attól függetlenül működik. Ebben a gyülekezetben a szociálisan hátrányos emberek támogatása kap nagyon fontos szerepet. Erre folyamatosan különféle lehetőségeket dolgozunk ki.

Előadókörutunk során gyűjtést rendeztünk Ramya Chittra főiskolai tanulmányaira. Ramya kitűnő eredménnyel érettségizett egy helyi iskolában és ápolónő szeretne lenni, de családja nem tudja előteremteni a tandíj árát. Ezért az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) vállalta, hogy hároméves tandíját fizeti, lehetőséget teremtve számára tanulmányai folytatására. A főiskola végeztével Ramya kórházban fog elhelyezkedni, ahol szakképzettsége miatt az átlagnál jóval magasabb bért fog kapni. Ezzel a tanulással lehetővé válik, hogy eltartsa saját családját. Ugyanakkor vállalta azt is, hogy tanulmányai befejeztével egy másik indiai diák számára biztosítja majd a tandíjat három éven keresztül. Így tulajdonképpen nem is egy lány élete alapozódhat meg, hanem egy egész láncolatot tudunk elindítani. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazok támogatását, akik Ramya taníttatására már áldoztak, hiszen az idei tandíja már biztosítva van. Kérjük, hogy gondoljanak rá imádságban és áldozatkészséggel az elkövetkezendő két esztendőben is.

Élmény volt megtapasztalnunk, hogy a nyári időszak ellenére a gyülekezetekben szép számmal gyűltek össze alkalmainkra, és a beszámolóra valóban nyitott hallgatók voltak. Nagyon sokféle kérdést tettek fel, melyek alapján igazi beszélgetések kezdődhettek el, és ami miatt szinte minden beszámolónk másképpen alakult.

Azt gondoljuk, a külmisszió akkor működhet jól, ha azt a belmisszió támogatja. Ha a munkát az anyaországban imádsággal és anyagiakkal támogatják, ha vannak emberek, akik e munka háttérszervezését magukra vállalják, miként azt egyházunkban az EKME munkatársai teszik. Ugyanakkor a külmiszsziónak is hatnia kell a belmisszióra. Ahogyan egyik lelkész barátunk mondta a beszámolónk kapcsán: tükröt kell, hogy tartson az itthoniak számára. Erre nagyon jó a tatabányai fiatalok példája. Ők a gazdag indiai gyerekekhez hasonlóan nem kidobták, hanem iskolájukban összegyűjtötték a félig üres füzeteket, félig elkoptatott tollakat az olyan indiai szegény iskolába járó diákok számára, akik még palatáblán tanulják meg írni a betűket. Mivel munkájuk sikeres volt, ezért nem csak indiai, hanem magyar szegény vagy nagycsaládos gyerekek számára is tudtak felajánlást tenni. Nagyon jó látni, hogy a kül- és bel-misszió összekapcsolódhat!

A tükör előttünk áll. Fel kell tenni a kérdéseket, hogy miként éljük meg hitünket, hogyan figyeljünk másokra és mások hitére, mennyire fogadjuk el egymást, és mennyit törődjünk, mennyit áldozzunk a társadalmi nehézségek között élőkre. De ne feledjük el soha, hogy honnan indultunk, és ki az Alap, hogy hogyan járhatunk együtt Tamás apostol útján: munkánkon csak akkor van áldás, ha Isten vezet minket.

Mesterházy Balázs és Andrea