Keresztény szemmel

Megtörtént...

Egy finn énekkart kísérgettem a megyében. A villányi szoborparkban a szobrok megtekintése után rövid pihenő következett. A vendégek szétszóródtak, letelepedtek a fűben, beszélgettek. Volt közöttük egy szakállas, szép termetű férfi, akit mi magyarok egymás közt csak tengerésznek neveztünk, mert mindig kék-fehér csíkos pólóban járt.

Ez a tengerész kifejezetten extrovertált típusnak tűnt, mindig a társaság középpontjában volt, zengő basszus hangján rendszerint ő szórakoztatta a többieket. Itt Villányban azonban elkószált a csoporttól, és a szép tavaszi napsütésben érdeklődéssel nézegette a tájat, a környező fákat, bokrokat.

Arra lettem figyelmes, hogy jó ötvenméternyire tőlem a fűben hasal. Egyik kezével a földre támaszkodik, a másikkal nekem integet és rossz német kiejtéssel ezt kiabálja: „Herr Kappelmeister! Kommen Sie hier!” Kiválóan beszélt angolul, de mivel én csak olaszul tudok, Goethe nyelvét törtük kerékbe, hogy valahogy megértsük egymást.

Ahogy odaértem, intett, hogy guggoljak le. Előtte a fűben apró, az egyforintosnál is kisebb, vöröses-barnás színű virágocskák virítottak. Egy gyomnövény virágai, milliószám van belőle mindenfelé.

A tengerész átszellemült arccal nézte őket, és meghatottan mutatta nekem: „Wie schöne sind diese Blümelein!” Igaza volt, nekem még sohasem tűnt fel, hogy milyen gyönyörűek ezek az apró virágok.

Aztán az egyiket gyengéden két jókora ujja közé fogta és mély meggyőződéssel magyarázta tovább: „Ein Hauptwerk! Siehe, Herr Kappelmeister, ein Hauptwerk!” Odahajoltam, hogy közelebbről is lássam a remekművet. Valóban csodálatos volt: szépen ívelt szirmai, kecses vonalú, parányi porzói kifinomult „művészízlésről” tanúskodtak. A tengerész csillogó szemekkel, ünnepélyes hangon vonta le a végső következtetést: „Sehr schöne sind diese Blümelein! Ja! Aber wie schön ist der Künstler, dort, oben!” És a marcona, szakállas férfi sokáig, szótlanul nézett a magasba.

Nem a ragyogó kék égen úszó apró bárányfelhőket nézte. Szemei bizonyára a Nagy Művészt látták, aki túláradó szeretetében az egész világot telehintette a maga tökéletes, isteni szépségével. Olyan bőkezűen, hogy lám, még ezekre a parányi gyomnövényekre is milyen gazdagon jutott!...

Csendesen távoztam, mert nem akartam áhítatában zavarni. Hagytam, hadd gyönyörködjék még sokáig Teremtőjének szépségében ez az északról jött, modern Assisi Szent Ferenc.

Dobos László (Dunántúli Napló – Pécs)