evél&levél

Érdeklődve olvastam a „katolikus” liturgiánkról szóló mindkét írást az Evangélikus Élet július 20-i számában. A probléma felvetőjének, Lászik Máriának abban igaza van, hogy egyházunk megújulását nem a formaságok megújítása fogja előidézni, hanem az egyének őszinte belső lelki megújulása, megtérése. Azonban a színesebb liturgia tevékeny eleme lehet a hitbéli megújulásnak. Ezért örültem ifj. Hafenscher Károly szeretettel magyarázó reflexiójának.

Én magyarországi szlováknak vallom magam, de sajnos igazi szlovák evangélikus liturgiában csak az előzőleg Szlovákiában töltött tanulmányi esztendőben volt részem. Meg kell vallanom, hogy első benyomásaim hasonlóak voltak Lászik Máriának a rekatolizált evangélikus liturgiáról alkotott véleményéhez. Aztán jött a változás, ahogy a tartalomra is oda tudtam koncentrálni. Egyre jobban megszerettem, egyre színesebbnek találtam, mint a mostani itthoni evangélikus liturgiánkat.

Tudomásom szerint ma már csak néhány európai evangélikus egyház gyakorolja az énekes liturgiát, amiről levelemben szólni szeretnék. E néhány közé tartozik a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház is.

„Remény a jövőre nézve!” – ezzel a címmel adták ki 1995-ben Szlovákiában a jelenleg is használt istentiszteleti agendát, melyet dr. Július Filo püspök-elnök a következő szavakkal ajánlott: „A mi egyházunk új istentiszteleti könyve magában hordozza a reményt a jövőre nézve. Mit is várunk tőle?

Az agenda tartalmával le akarunk térdelni az Efezusi levél írójával a mi Atyánk előtt, akiről neveztetik minden család a mennyen és a földön, hogy az ő dicsőségének gazdagságával és az ő Szentlelke segítségével erősítse meg belső emberünket, hogy Krisztus lakozzék a mi szívünkben, és hogy a szeretetben meggyökerezve és megalapozva tudjuk felismerni minden szenttel együtt az Isten szeretetének mértékét, megismerni Krisztus Urunk szeretetét, amely minden ismeret fölött van, és hogy megtöltessünk az isteni teljességgel (Ef 3,14–19). Ezekre, mint egyháznak, határtalanul szükségünk van. Tudjuk, hogy egyházunk növekedését – mint reményt a jövőre nézve – csak mint kegyelmi ajándékot vehetjük a mi mennyei Atyánktól.

Az istentiszteleti élet az a hely, ahol az isteni kegyelemből realitássá válik az egyén belső megerősödése és az egyházi közösség hitbeli felfegyverkezése – a világgal szemben, a Krisztus-követésben.”

A szlovák evangélikus liturgiának – ugyanúgy, mint a „wittenbergi katolikus” liturgiának – fő elemei az introitus, a glória, az úrvacsorának az Agnus Dei, sőt a kollekta (énekelt imádság), az epistola (aznapra kijelölt, énekelt szentírásbeli ige), a graduál, a credo, az antifóna és a postludium (befejező orgonajáték). Az istentisztelet úgynevezett liturgiai részében a lelkész és a gyülekezet párbeszédes énekkel dicséri az Urat. A zsoltárt mindig énekli a lelkész. Az úrvacsora szereztetési igéi, az Úrtól tanult imádság és az ároni áldás szintén mindig énekelt formájú elemei az istentiszteletnek. Tehát a mi jelenleg megszokott, nem énekelt liturgiánktól messze távol állnak ezek a talán tradicionális, de semmiképpen sem rossz vagy rekatolizáltnak tűnő liturgiák. Érdemes még talán annyit megjegyezni, hogy a mi jelenlegi Agendánk is tartalmaz énekelt liturgiát (az 533. oldaltól), csak sajnos mi, lelkészek nem nagyon szeretünk énekelni, mert talán régimódinak tartjuk, és emiatt nagyon ritkán vagy egyáltalán nem is alkalmazzuk ezt a formát. Ezért, ha olyan valaki, aki az egyszerűbbet szokta meg, szembesül egy másfajta liturgiával, valószínűleg idegennek fogja találni azt (amit sajnos hajlamosak vagyunk rossznak is tartani).

Ezért is ajánlom mindenkinek Budapesten a Rákóczi úti Szlovák Ajkú Evangélikus Egyházközség istentiszteleteit, ahol vasárnaponként 10 órától megismerkedhetnek a szlovák evangélikusok által használt liturgiával.

Érdekes momentumnak tartom azt is, hogy sok evangélikus német szívesen utazik Szlovákiába azért, hogy részt vehessen az énekelt liturgián, felidézve ezzel a lutheri tradíció Németországban is már-már feledésbe merült elemeit.

Liturgiai megújulásunk idején talán érdemes figyelembe venni északi szomszédaink örökségét. Akár megkérve őket arra, hogy mondják el pozitív, de negatív tapasztalataikat is ezzel a liturgiával kapcsolatban.

Szeretettel: Szpisák Attila (Budapest)