Élő víz
Hova nézzek?
Kiállításon járva vagy képes albumokat nézegetve szeretem, ha van kísérőszöveg: hova nézzek, mit figyeljek meg a festményen, szobron stb. Jó, ha egy szakértő irányítja a figyelmemet, a szememet.
Még fontosabb azonban, amit a Biblia mond, hogy Isten is irányítani akarja a tekintetünket. Hova nézzünk, mielőtt panaszkodunk, ítélkezünk, bírálunk valakit (Péld 23,26)? – Hova nézzek, mire figyeljek? Isten sokszor a beteg pontra irányítja a szemünket. Ez a beteg pont pedig mindnyájunk esetében a bűn. Ez így van akkor is, ha ma a bűn szót nem „illik” emlegetni.
Valaki azt tanácsolta: Szemed legyen a bíróé, amikor magadat nézed – és a szerető Atyáé, amikor embertársadat nézed. Jeremiás Siralmai 3,39-ben azt olvassuk: gondoljuk meg, hogy ha zúgolódunk, ki-ki a maga bűneiért bűnhődik. Világos, hogy ez egy új, szokatlan látásmód, új irány lenne. Odairányítja a tekintetemet, ahova nem szoktam és nem is szeretek nézni. Milyen kényelmes így érvelni: „most nem rólam van szó”. Az iskolában is milyen megkönnyebbülés, hogy nem nekem kell a tanárnak felelnem, nem én vagyok „terítéken”.
Jeremiás abból indul ki, hogy csak Isten kegyelme, hogy még nincsen végünk. De miért beszél így? Mert más látásra jutott. Más látást, más gondolkodást, más szemeket kapott, és azóta mindent a kegyelem felől néz.
Egy régi prédikációs kötet címe jut eszembe: „Új reggel – új kegyelem”. Reggel új erővel ébredünk. Kezdődik a nap, tele vagyunk tervekkel, jó reménységgel. Talán megisszuk az első feketekávét, aztán kezdődhet a munka. De eszünkbe jut-e, amit Jeremiás mond: „Minden reggel meg-megújul, nagy a te hűséged.” (3,23) Vagyis hogy ez a reggel is: kegyelem! Jó ezt így elmondani, tudatosítani: nem természetes, hogy fel tudok kelni, míg talán sokan a kórházban várják a vizitet, kezelést, talán a súlyos műtétet. Bénult barátom elmondta: fél kézzel egy órán át tart a borotválkozás. Gyötrelmes dolog fél kézzel reggelizni vagy olvasni, fél kézzel lapozva a könyvet… Vigyázzunk: ha természetesnek tartjuk, és nem köszönjük meg mindazt, amit Istentől kapunk, az megkeményíti szívünket, és elválaszt Istentől. Pál arra figyelmeztet, hogy Isten jósága megtérésre akar indítani minket.
Végül legyen itt egy gyakorlati tanács: kezdd el a hálaadást, és akkor anynyi mindent fogsz felsorolni, hogy nem jut időd a zúgolódásra.
Gáncs Aladár