Élõ víz

Hozzászólás a cikkhez

Kiállításon járva vagy képes albumokat nézegetve szeretem, ha van kísérõszöveg: hova nézzek, mit figyeljek meg a festményen, szobron stb. Jó, ha egy szakértõ irányítja a figyelmemet, a szememet.

Még fontosabb azonban, amit a Biblia mond, hogy Isten is irányítani akarja a tekintetünket. Hova nézzünk, mielõtt panaszkodunk, ítélkezünk, bírálunk valakit (Péld 23,26)? – Hova nézzek, mire figyeljek? Isten sokszor a beteg pontra irányítja a szemünket. Ez a beteg pont pedig mindnyájunk esetében a bûn. Ez így van akkor is, ha ma a bûn szót nem „illik” emlegetni.

Valaki azt tanácsolta: Szemed legyen a bíróé, amikor magadat nézed – és a szeretõ Atyáé, amikor embertársadat nézed. Jeremiás Siralmai 3,39-ben azt olvassuk: gondoljuk meg, hogy ha zúgolódunk, ki-ki a maga bûneiért bûnhõdik. Világos, hogy ez egy új, szokatlan látásmód, új irány lenne. Odairányítja a tekintetemet, ahova nem szoktam és nem is szeretek nézni. Milyen kényelmes így érvelni: „most nem rólam van szó”. Az iskolában is milyen megkönnyebbülés, hogy nem nekem kell a tanárnak felelnem, nem én vagyok „terítéken”.

Jeremiás abból indul ki, hogy csak Isten kegyelme, hogy még nincsen végünk. De miért beszél így? Mert más látásra jutott. Más látást, más gondolkodást, más szemeket kapott, és azóta mindent a kegyelem felõl néz.

Egy régi prédikációs kötet címe jut eszembe: „Új reggel – új kegyelem”. Reggel új erõvel ébredünk. Kezdõdik a nap, tele vagyunk tervekkel, jó reménységgel. Talán megisszuk az elsõ feketekávét, aztán kezdõdhet a munka. De eszünkbe jut-e, amit Jeremiás mond: „Minden reggel meg-megújul, nagy a te hûséged.” (3,23) Vagyis hogy ez a reggel is: kegyelem! Jó ezt így elmondani, tudatosítani: nem természetes, hogy fel tudok kelni, míg talán sokan a kórházban várják a vizitet, kezelést, talán a súlyos mûtétet. Bénult barátom elmondta: fél kézzel egy órán át tart a borotválkozás. Gyötrelmes dolog fél kézzel reggelizni vagy olvasni, fél kézzel lapozva a könyvet… Vigyázzunk: ha természetesnek tartjuk, és nem köszönjük meg mindazt, amit Istentõl kapunk, az megkeményíti szívünket, és elválaszt Istentõl. Pál arra figyelmeztet, hogy Isten jósága megtérésre akar indítani minket.

Végül legyen itt egy gyakorlati tanács: kezdd el a hálaadást, és akkor anynyi mindent fogsz felsorolni, hogy nem jut idõd a zúgolódásra.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::