Egyházunk egy-két hete

A zenei tábor résztvevői

A Nógrád megyei Vanyarc immár harmadik alkalommal adott otthont a környékben élő gyermekek és fiatalok számára rendezett zenei tábornak. Az augusztus 3–12. között tartott rendezvény középpontjában ezúttal is a zenetanítás és -hallgatás állt.

Célunk az, hogy minél közelebb hozzuk a gyermekek szívéhez a zenét, hogy szeressék, hallgassák az értékes muzsikát, és Isten csodálatos ajándékaként műveljék, használják azt. Mi, zenetanárok, tragikusan éljük meg, hogy a zeneoktatás háttérbe szorult az iskolákban (eredményét, úgy gondolom, nem csak mi fogjuk így megélni). Pedig talán senkit sem arról győzködni, mennyire jó hatással lehet a zene az emberi lélekre, hogyan neveli, alakítja a személyiséget, szelídíti vagy éppen gerjeszti az indulatokat. Nem mindegy tehát, hogy miben gyökerezik, milyen indíttatású az a muzsika, amit hallgatunk, művelünk! Zsinórmértékünk mindaz, ami krisztusi. Erős alapot vetettek ehhez ez évben is a reggeli és esti áhítatok.

A „kurzus” során az egyházi esztendő ünnepeit vettük sorra adventtől pünkösdig. Az esti alkalmakon az igei szolgálatot a helyi és környező gyülekezetek lelkészei végezték közöttünk.

A reggeli áhítatot kóruspróba követte, melyen nagy lelkesedéssel tanultunk bibliai szövegű kánonokat és egy háromszólamú karácsonyi éneket. Ezután egyéni foglalkozások kezdődtek – zongorán, harmóniumon, furulyán vagy gitáron lehetett „próbálkozni”. Örömmel mondhatjuk el, hogy a gyermekek többsége kisebb-nagyobb zenei előképzettséggel – és már nem is először – érkezett közénk. A hangszeres órákkal párhuzamosan, korosztályok szerint, énektanításra gyűlt össze a csapat. Itt a nap ünnepének egyik fő énekével ismerkedhettek a fiatalok, sokszor bensőséges beszélgetések keretében.

Ebéd után csendes pihenő következett, majd játék, foci, vetélkedők, s talán egy kis gyakorlás is – a zenéléshez kitartás, fegyelem kell, ezt is tanuljuk még. Fél öttől folytatódtak a zeneórák, a kamarakórus és a furulyazenekar próbái.

Esténként J. S. Bach Karácsonyi oratóriumából hallgattunk részleteket Mekis Ádám lelkész értő vezetésével. Teológiai, zenei magyarázatainak segítségével ez a nagyszerű mű és tartalma még jobban megragadott bennünket, bizonyságtételként szólt hozzánk.

A kilenc nap alatt két alkalommal szolgálhattunk istentiszteleten, részt vettünk a szügyi egyházmegyei evangélizáción, majd az utolsó estén egyházzenei áhítat keretében a gyermekek ízelítőt adhattak abból, amit az együtt töltött idő alatt megtanultak – egyéni produkciókon kívül megszólaltak kamaraegyüttesek, valamint a teljes kórus is.

Mikor ott állok a csillogó szemű gyermekkar előtt, és ragyogva, ragyogóan énekelnek, telve szívük, szájuk Istent magasztaló énekkel, csak arra tudok gondolni: ilyen tiszta, fényes lehet a mennyei kar. Régi fóti emlékeimet újra átélem, amikor a piros arcú, mosolygós Kiss János bácsi biztatására énekszóval, orgonamuzsikával riasztottuk el a sípokban rejtőzködő ördögfiókákat...

Már jól értjük a zsoltáros szavát: dicsérjük az Urat mindenféle hangszerekben, muzsikában, mert jó az Úr, s mert jó nekünk őt dicsérni. Ez az, ami felemel, boldogít.

Fűke Veronika

Regionális hozzárendelés: Vanyarci Evangélikus Egyházközség