Egyházunk egy-két hete

Az ünnepi istentisztelet egy pillanata

A gyülekezet alapításának 250. évfordulójára emlékeztek vasárnap Nyíregyházán az evangélikus nagytemplomban, illetve az egyház általános iskolájának és kollégiumának udvarán. A hálaadó alkalomra vendégek érkeztek azokból a Békés megyei helységekből is, ahonnan a város- és egyházközség-alapító ősök 1753-ban a Nyírségbe érkeztek. A szarvasi, békéscsabai és mezőberényi evangélikus gyülekezetekből mintegy ötvenen utaztak Nyíregyházára, hogy osztozzanak a jeles évforduló örömében. Az események 10 órakor a nemrég felújított evangélikus nagytemplomban kezdődtek hálaadó istentisztelettel, ahol a vendég-gyülekezetek lelkészei hirdették az igét.

Lázár Zsolt szarvasi lelkész egy nagy családi összejövetelhez hasonlította az alkalmat, és egy képzeletbeli fényképalbum lapozgatására hívott. A közös múltból előbb a felvidéki telepesek Alföldre érkezését idézte fel, azt az időt, amikor az ősök megvetették Csaba, Berény és Szarvas alapjait. A képzeletbeli album következő lapjai arról meséltek, amikor harminc év múltán háromszáz család Nyíregyházára indult egy jobb, szebb jövő reményével, majd megerősödött gyülekezetekről, felépült templomokról vallottak a következő oldalak. Jó látni az ősök kitartását, de az összekötő, közelhozó emlékekben észre kell venni, fel kell ismerni Isten szerepét, működését. Csak akkor emlékezünk jól, ha ez Isten felé és a hálaadás felé vezet bennünket – mutatott rá Lázár Zsolt. A gondolatsort Fejér Sándor mezőberényi lelkész folytatta, amikor saját gyülekezetének példáját hozta: az első evangélikus szlovák gyülekezet az Alföldre érkezve fogadalmat tett a templomépítésre. Azért, mert az ember lelkiismeretében hordozza a bűntudatot, mely félelmet szül, s a félelem messze veti az embert Istentől. Az úr azonban megbocsát. XXI. századi kérdés: mi értelme az életünknek? Most azonban azt kell megértenünk, hogyan gondolkodtak 250 éve. Ha megértjük, ez mit jelent, megértjük az elszánást, az erőt is, ami őseinkben volt. Széttekintve az ünneplő gyülekezet sokaságán Fejér Sándor úgy találta, a nyíregyházi nagytemplom élő kövekből van megépítve, mert élet van benne. Kondor Péter békéscsabai esperes arra buzdított, hogy imádságos lelkülettel, hálás szívvel gondoljunk az elődökre, de ne érezzük magunkat úgy, mint ha megérkeztünk volna valamiféle végállomásra. Isten hatalmas tetteire gondolva, a hálaadásban megőrösödött szívvel szabad nagyot kérni Istentől, bár amikor úgy érezzük, agyon nyom bennünket a hatalmas kötelesség-lista, nehéz meglátni, mi az a jó, amiért könyörögnünk kell hozzá. Nem a jobb életszínvonal hiányától szenvedünk, sokkal inkább a jelenlegi életkörülményeinkhez való hozzáállásunktól függ, hogy szenvedünk-e, mutatott rá az esperes, hozzátéve, hogy aki őszintén imádkozik, annak az „ámen” után az élete imádkozik tovább.

A délelőtti istentiszteletet szeretetvendégség követte az általános iskola és kollégium udvarán, majd a meghitt, kötetlen együttlét ismét a templomban folytatódott. Itt a testvérgyülekezetek bemutatkozása mellett Demcsákné Balczó Ildikó a nyíregyházi közösség történelmének legérdekesebb mozzanatait elevenítette fel az évforduló alkalmából.

Az 1770-as évek közepére Nyíregyháza elnéptelenedő jobbágyfalu lett, amit Károlyi Ferenc gróf, a környék földesura már csak az elmaradó adóforintok miatt se tűrhetett tétlen. Petrikovics János szarvasi csizmadiamesterrel parolázott az ügy érdekében, de a nyomaték kedvéért 1753. május 16-án pátenslevélben is megerősítette, mit kínál a Nyíregyházára települőknek az élet itteni újrakezdéséhez: a gazdálkodáshoz elegendő földet, legelőt, adókedvezményeket, fát a házak felépítéséhez és szabad vallásgyakorlást. Petrikovics uram előbb a férfiakat vezette Békés megyéből a Nyírségbe, majd jöttek a családok, pappal és tanítóval… Helytörténeti könyvek tucatját töltik meg azok a fordulatok, hogyan rendezkedtek be az „ágostai hitvallású, tótajkú telepesek” a nyíri homokon, de különös módon a szűk történész-szakmai körökből csak mostanára került ki annyi ismeret a szélesebb köztudatba, hogy megfelelően tudjuk értékelni a tirpák ősök érdemeit. A tirpák szó – amúgy tűrőt, szenvedőt jelent – felért egy sértéssel jó ideig, de csak az vette a szájára ebben az értelemben, aki semmit se tudott arról, hogy milyen áldozatok árán építettek templomot, gimnáziumot, az 1948-ban bekövetkezett államosításig 24 további iskolát. Ám fontos látnunk azt is, hogy milyen utat járt be ez a közösség az önszerveződés, önigazgatás terén: a rendiség önkormányzatának fokozatait a teljes földesúri függéstől egészen 1837-ig, a rendezett tanácsú városi státusz elnyeréséig. Ebben Nyíregyháza egyedülálló, mint ahogyan abban a sajátos városszerkezetben, építkezésben is, ami ugyancsak a tirpákok érdeme. Két és fél évszázad alatt nem kímélték az egyházközséget a járványok, tűzvészek, földrengések, de a történelem sem: 1944-ben mintegy ezer hívet hurcoltak málenkij robotra a gyülekezetből. A jobb időket jelzi, mikor 1911-től 1953-ig püspöki székhely volt Nyíregyháza, s hogy olyan meghatározó egyéniségek szolgáltak itt, amilyen Geduly Henrik volt, vagy az a Túróczi Zoltán, akinek lelki hatása ma is érvényesül. (Amikor 1946-ban kiszabadult a börtönből, előbb az evangélikus nagytemplom harangja kondult meg, majd sorra a város többi felekezetének harangjai is…) Eddig 44 lelkész szolgált a nyíregyházi evangélikus gyülekezetben, utoljára tavaly júniusban iktattak be új pásztort, azt a Labossa Pétert, aki az igazgató lelkészi feladatokat látja el. Az öt paróchus között Sztankó Gyöngyi az egyetlen, akinek ősei – anyai és apai ágon egyaránt – a 250 éve elsőként érkezett telepesek között volt. A családi legendárium ezt mindig is számon tartotta, de hogy pontos képe legyen, segédlelkészként hazaérkezve utánajárt a felmenőknek az egyházi anyakönyvekben.

– Az identitás szempontjából ez fontos volt nekem. Nem mindennapi feladat egyébként abban a közösségben lelkésznek lenni, ahová nem csak én, de az egész családom is mindig tartozott. Oly annyira nem könnyű, hogy az első tíz évben „átmeneti helyzetnek” éreztem itteni munkámat, s úgy véltem, majd máshol kell szolgálnom. Ez nem olyan, mint a sportolók világában: nem a „saját nevelésre” büszkék, a kívülről jöttnek könnyebben ajándékoznak bizalmat. Ami az identitást illeti, az azért bánt, hogy nincsenek szlovák nyelvű alkalmaink a templomban. Igaz, már én sem beszélem a nyelvet. Édesanyám még értett, családunkban a nagymama volt még igazán kétnyelvű, de őt meg szabályosan pofozták az iskolában, hogy magyarul beszéljen a társaival… Magyarnak vallom magam, de fontosnak tartom, hogy a szlovák gyökereinkkel mi itt Nyíregyházán tisztában legyünk.

• A város szerkezete, a lakosság összetétele jelentősen változott az eltelt időben. Örömteli azonban, hogy a város is fontosnak tartotta, hogy a jubileumi évfordulóról méltóképpen megemlékezzen. A gyülekezet ünnepe azonban egész évben tart – mondja Bozorády Zoltán esperes, püspök-helyettes. – Minden hónapban meghívunk egy-egy Nyíregyházáról elszármazott lelkészt. A mai alkalom szeptemberi folytatásaként németországi, finn és erdélyi testvérgyülekezeteinket látjuk vendégül.

Bozorády Zoltán az ősökről szólva fontosnak tartja hangsúlyozni, milyen komolyan vették a hitüket, és gyermekeik iskoláztatását, ami nem csak a gót betűs szlovák Biblia és énekeskönyv megértése miatt volt elengedhetetlen, de megtanította a kor színvonalán a gazdálkodás tudományát is. Amikor a prosperáló egyházközség jövőjét firtatjuk – utalva az elmúlt évtized látványos eredményeire, a visszakapott, vagy felépített intézményekre –, esperes úr úgy látja, hogy bár az épületek fontosak, önmagukban nem elegendőek az élethez.

– Az eltelt 13 év alatt sok minden még nem tisztázódott sem a társadalmi életben, sem az egyházakon belül, sem pedig az egyház – társadalom kapcsolatában. Nem is lehetett várni, hogy a demokrácia egy csapásra megoldás lesz. Nem lehet erőltetni mindazt, amit mi helyesnek és jónak tartunk. Bíznunk kell abban, hogy akkor vagyunk eredményesek, ha Isten szeretete nem kényszerűen tör rá az emberekre, hanem meglepetésszerűen. A türelmes szeretet és a biztos hitvallásosság idejének kell következnie.

Veszprémi Erzsébet

Regionális hozzárendelés: Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség