A hét témája

A piliscsabai ifjúsági konferencia már több mint tíz éve várja elsősorban a középiskolás korú fiatalokat. Piliscsaba profilját a hely szelleme (a pilisi csodálatos hegyvidék), a fiatalos jókedv, az Isten szavára figyelő komoly beszélgetések, előadások, néha inspiráló viták, a testvéri-lelki közösségkeresés, sportjátékok és kirándulások adják. Vannak visszatérő fiatalok, akik tudják, mit testesítenek meg együtt ezek a "fogalmak": Béthel, Józsi bácsi, áhítat a Kis-Kopaszon, "fent a templom", "lent az alagsor", Buksi, röpipálya. Vannak fiatalok, akik egy hét alatt megtanulják, és talán a lelkükbe ivódik Piliscsaba, mint az egymással és Istennel való találkozás jó helye.

Az idei egyhetes „programot” a teremtés napjaira fűztük fel. Reggelenként különböző zsoltárok alapján csendesedtünk el, helyünket keresve a világban. Segített ebben például a gyönyörű 8., 104. és 139. zsoltár.

Esténként a teremtés egyes napjainak „adományáról” hallhattunk meditációkat: Világosság, Vizek, Égitestek, Föld és növények, Állatok és az Ember címmel.

A hét nyitó áhítatán, a Kis-Kopasz hegy tövében Balicza Iván lelkész irányította gondolatainkat a bibliai teremtés-leírás lelkigondozói nézőpontjára: egy nyugtalanságot és káoszt termelő emberi környezetben eredeti helyünkre, és viszonyítási pontunkra világíthat rá a teremtéstörténet. Ez ugyanis nem tudományos leírás, nem csupán egy a mitológiák között, hanem a minket alkotó, szerető Isten jót és rendet kívánó üzenete és egyen vigasztalása ma is felénk: nem vagyunk egyedül, eredetünk nem bizonytalan, helyünk, célunk, rendeltetésünk van ebben a világban, ennél fogva esélyünk is a boldogságra.

A kirándulás napján aztán már előkészített lélekkel gondolhattunk a körülöttünk élő szép természetre és – szó szerint – a hőn áhított dorogi bányatóra. Teljes valónkkal élhettük át, hogy a „teremtett” víznek – mégoly kicsinyes, önző emberi szempontból is, mint az enyhüléskeresés – milyen éltető és vonzó ereje van.

Mi volt még jellemző erre a „táborra”? Nem voltunk sokan (mintegy 32-en), de ígv legalább családias hangulatban teltek napjaink. Volt részünk szórakoztató csoportos városismereti vetélkedőben. Ugyancsak csoportok versengését hozta a „kastélyjáték”, melyben a fiatalok képzeletben nyomozhattak egy erdélyi nemesi családban bekövetkezett gyilkossági ügyben, mégpedig úgy, hogy a tábor vezetői alakították az egyes családtagokat, akiket vallathattak. Esztergomban is megfordultunk, főleg azok kedvéért, akik még nem láthatták ezt a szép várost.

Érdekes és gondolatébresztő előadást hallhattunk Gryneus Tamástól, a budapesti János kórház pszichiáter-ideggyógyász szakorvosától az emberi agy működéséről.

Volt aztán helye és ideje a mozgásnak, a sportolásnak és a kézügyesség kipróbálásának is. Röplabda, kosárlabda, vízilabda, pingpong – mindegyikre volt lehetőségünk. Aki pedig ajándékot akart készíteni, az gyöngyfűzéssel, fonalfonással, terménykép készítéssel próbálkozhatott.

Az utolsó estén, a „búcsúest” immár hagyományos egymást szórakoztató jelenetei után egymást és közös heti témánkat komolyan vevő, rendkívüli áhítatra került sor. Csupasz dia-keretek apró üveglapjaira festhettük a teremtésnek lelkünkben képzett lenyomatait, mint kicsiny, naiv festményeket. Ezeket vetítettük ki az elsötétített templom falára. Megcsodálhattuk egymás kézzel formált vallomásait: az alkotásokat, melyek teremtettségünk őröméről, és magáról, a Nagy Alkotóról is tanúskodtak.

Sokat énekeltünk együtt vidáman, szívből; kifejezve örömünket, hogy milyen jó dolog összetartoznunk a Teremtő Isten ölelésében.

Konferenciánk hetének záróistentisztelete már a távlatokat nyitogatta szívünk előtt. Új eget és új földet várunk, hiszen ígéretünk van arra, hogy Istenünk újjáteremt majd mindent. Addig is azonban felelősséget kapunk a teremtett világban: a teremtő Isten hálás teremtményeiként tanúskodni mindarról, ami „íme, igen jó”’, és védeni, őrizni ezt a jót, mert mi tudjuk, hogy ajándék lesz az új is.

Péter Zoltán